Újból terjed a gyermekbénulás – az oltásoknak köszönhetően!

0

A legelterjedtebb népmese az orvostársadalom körében, hogy a világ minden létező szörnyű betegségét oltásokkal győzték le. Aki képes előhalászni valahonnan a zavarosból a természetesen jó mélyre süllyesztett, hiteles dokumentumokat, megláthatja a keserű valóságot, hogy az „oltásokkal győztük le” mantra mögött nem áll tényleges tartalom.

A vakcina-erőszakhullám újabb felvonásának alkalmával ismét reflektorfénybe került a gyermekbénulás (polio), melyet a 80-as évek óta legyőzöttnek hitt a magasságos orvostudomány. Ennek gyökéroka, melyet minden szemlézhető forrás a tagadhatatlanság okán kénytelen-kelletten be is vall, az oltás.

Az eleinte Afrika 4 államában feltámadás jeleit mutató polio a fejlett nyugatra is kezd visszavándorolni. Ennek köszönhetően az Egyesült Királyság egészségügyi hatósága kényszerből megszüntette a polio legyőzöttségének 19 éven át fennálló státuszát. Az utolsó beteget egyébként ennél is korábban, 1984-ben regisztrálták a szigetországban.

Ahogy a WHO által gründolt akciócsoport azt megfejtette, a tömeges oltásprogramok nyomán oly mértékű szennyeződés keletkezett a félrekezelt, szakszerűtlenül tárolt, felhasznált és megsemmisített vakcinakészletek által, ami ismét képesnek bizonyul a betegség előidézésére. A vakcinákban tárolt legyengített vírusok az elvezetett szennyvízzel visszakerülnek a természetbe, ahol aztán idővel visszaerősödvén újfent alkalmassá válnak a fertőzésre.

vaccination-6508792

Olyan országokban, ahol megoldott a szennyvíz alapos tisztítása, és az oltások teljes mértékben deaktivált vírusokat tartalmaznak, mindez nem keletkeztet problémát. Ám az afrikai országok többsége nem rendelkezik a XXI. század kívánalmainak megfelelő higiéniai infrastruktúrával.

Mindezek mellett injekciók helyett leggyakrabban szájon át adható vakcinát adnak a gyermekeknek, melyek olcsóbbak, könnyebben tárolhatók és jóval kevesebb bonyodalommal járva nyomhatók le a helyiek torkán a hagyományos védőoltásnál.

Eddig bírta azonban tartani magát a módszertan, ami 2016-ra elhozta a teljes harmadik világ polio-mentesítését… hogy aztán 2020-ban minden eredmény a visszájára forduljon.

A vészharangot megkongató négy afrikai ország mindegyikében szájon át adható vakcinákból származó betegség támadta meg a gyermekeket, ami ráadásul oly mértékben mutálódott, hogy az oltások hatását is semmissé teszi.

beteg_gyerek

Az oltásokból származó poliovírus most nyakló nélkül szedi áldozatait Nyugat-Afrikában. Ami ennél is ironikusabb, hogy a koronavírus-rémítgetés időszaka alatt teljes mértékben felfüggesztették az összes vakcinaprogramot, így 2020-ban összesen 46 gyermekbénulás ellen szervezett oltási kampány maradt el az érintett területeken.

A globalista szabadságeszmény jegyében a nagyvilágban utazgató turisták könnyedén magukkal vihetik szuvenírként a poliovírust, mely szerves felületeken és szennyvízben egyaránt képes hónapokig túlélni és tovább szaporodni.

Mivel a vírusok nem törődnek mindenféle WHO-protokollokkal, lezárásokkal, országhatárokkal, de még kötelező távolságtartással sem, az állati sorba taszított emberiség ellenében viszonylag könnyedén járkálhat fel-alá a bolygón. Csupán egy-két gócpontot szükséges biztosítani a részére, hol rendre elmarad a szennyvíz alapos megtisztítása, vagy az emberiség által előállított ürülék feldolgozás nélkül visszavezetésre kerül a természetbe. Eme idilli körülmények közepette nem is kell sokáig várnunk az első esetszámok felbukkanásáig az öreg kontinensen.

Így kerül visszavezetésre a civilizált nyugaton egy betegség, melyet jó 40 éve legyőzöttnek hittünk.

iskolas_diakok_tablageppel

Az oltási program közvetlenül felelős a vírushelyzet romlásáért, mivel ezek bevezetése kényszeríti a kórokozót a minél hevesebb és agresszívabb mutációra. A vakcinák helyett megfelelő higiéniával, szennyvíz-elvezetéssel, élelmezéssel, vitaminokkal és persze a rendszer indukálta depresszió felszámolásával semmi nem zúzhatná porrá gyermekeink egészségét.

A WHO küldöttsége megjegyzi, hogy a 2016 után született gyermekek gyakorlatilag semminemű védettséget nem élveznek, mivel az oltások révén terjedő polioval szemben jelenleg nem létezik működőképes immunizációs eljárás.