A DSM-IV pszichiátriai kézikönyv szerint a gyermekek 5-7 százaléka nyerhet magának ADHD kondíciót igazoló papírt, ám az ICD-10 alapján már legfeljebb 1-2%-uk élhet efféle diagnózissal a háta mögött. Vajon mely orvosi kódexnek lehet igaza: amelyik az ADHD-t szinte népbetegségként állítja be, vagy amely jelentős, de azért továbbra is marginális fejlődési zavarként?
Jelenleg az egész világon mintegy 85 millió ember bír érvényes ADHD diagnózissal. Ebbe a számba azok is belefoglaltatnak, akik újonnan jött divatként felnőtt korukban kérnek magukra vizsgálatot és nyernek figyelemzavaros hiperaktivitás-zavarukat igazoló papírt, miután egész korábbi életük során beilleszkedési és alkalmazkodási nehézségekkel küszködtek.
Az ADHD meglétének legjellemzőbb tünetei a teljesség igénye nélkül: folyamatos mozgásra, cselekvésre való belső késztetés akkor is, amikor külső utasítás szerint éppen nyugton kell lenni; unalmasnak mutatkozó feladatok korai feladása, befejezésük hiánya vagy épp megkezdésük nehézkessége; feszes figyelem fenntartásának hiánya egy előadás vagy komoly beszélgetés során; feledékenység, kiváltképp a rövid távú memória helytelen működése; türelem és várakozás képességének hiánya.
Az ADHD sokak életét keseríti meg, mivel tökéletesen láthatatlan kondíció lévén kizárólag az egyének (olykor későbbi életéveik során) megmutatkozó kudarcos erőfeszítési és viselkedési törekvései nyomán fedezhető fel, hogy valami nem stimmel velük. A folyamat következményei olykor súlyos társadalmi és életvezetési bukások képében nyilvánul meg, kombinálva az ezek elfedésére hivatott szenvedélybetegségek kibontakozásával.
Mindennek ellenére egy fals pozitív ADHD diagnózis ugyanúgy keletkeztethet súlyos ártalmakat, mint a szó nélkül hagyott társadalmi kitaszítottság.
Az ADHD negatív hatásai bejáratott protokoll szerint a szakértői terápia, életmód-tanácsadás és medikalizáció hármasa által tarthatók kordában, ám a pszichiáterek a maguk fáradságos törekvései mellőzése érdekében a páciensek állapot-javítására kizárólag az utóbbi módszert erőltetik áldozataikra. Amerikában az állam még forszírozza is a medikalizációt, mivel bizonyos íncentivak és pénzügyi teljesítési feltételek vonatkoznak e kívánalom abszolválására.
A JAMA Most utánajárt az ADHD túlkezelését vizsgáló munkáknak, s egy 1979-2020 közt gyűjtött, 334 tanulmány összefűzésével készült metakutatás által feltárta, hogy az ADHD-diagnózisok kapcsán felállított mindhárom kijelentés (túldiagnosztizált-túlkezelt-túlgyógyszerezett) tökéletesen megállja helyét.
Az ausztrál kutatók elemezte tanulmányok hada szerint 1997-2016 közt megduplázódott a gyermekeket érő ADHD-diagnózisok száma, miközben számos egyéb mentális zavarra (kiváltképp depresszióra) jellemző tüneteket kategorizáltak a doktorok ADHD-ként. Ez azért problémás, mert a depresszió állapota bár szintén hosszan felállhat, gyakorlatilag rendre mindig ideiglenes zavarról beszélünk; az ADHD azonban permanens, mivel az agyi működést befolyásoló neurodevelopmentális rendellenességről beszélünk.
2018-ra az ADHD-biznisz egy 16,4 milliárd dolláros üzletté hizlalta magát többek közt a félrediagnosztizált szerencsétlen gyermekek hadának hála. A gyógyszeripar pedig évről évre a bevételei növelésében érdekelt, ami még feljebb futó diagnózis-hullámokat követel.
A DSM és ICD könyvek által előirányzott kezelés hatásossága kapcsán is komoly kétségek merültek fel a kutatók fejében: bár a mindennemű kétségeket kizáróan ADHD-val megbélyegezendő gyermekek élethelyzetén valamelyest javítanak a különféle gyógyszerek és terápiák, homlokegyenest más a helyzet az enyhe tüneteket mutatóknál, kiknek mentális állapotát nagy mértékben rontotta a felesleges ide-oda hurcibálásuk.
Egy valós ADHD pácienst szinte felszabadítja a diagnózis, aki így legitimációt nyer viselkedése igazolására, ám egy falsul diagnosztizált személy a stigmatizáció és szociális izoláció áldozatává válhat.
Egy másik, a „Central Ohio Poison Center at Nationwide Children’s Hospital” által kezdeményezett vizsgálat kifejezetten az ADHD gyógyszerezésének túlkapásait vizsgálván ama konklúzióra jutott, hogy az elmúlt 20 év során a medikalizációs hibák kerek 300 százalékos felfutása volt megtapasztalható. E fogalom a következő jelenségeket tömöríti:
– Az érintett gyermekek 54 százalékával jóval több gyógyszert szedettek, mint amennyi indokolt volna.
– 13 százalékuk (általában szülői utasításra) más gyógyszerét szedte be, vagy adott másnak a részére felírt szerből.
– Szintén 13 százalékuk szimplán rossz gyógyszert kapott.
A túlgyógyszerezés az amerikai egészségügyi rendszerben súlyos következmények sokaságát vonja magával: az akció következtében megsűrűsödő mellékhatások (ADHD gyógyszereknél kiváltképp remegés és szédülés), kórházi beutalók és lepontozott mentális státuszok jelentős mértékben megnövelik az egészségügyi biztosítók díjszabásait.
A két kutatás együttes konklúziója szerint bár az ADHD tényleg valós kondíció, mely gyermekek tömkelegében keletkeztet komoly életviteli nehézségeket, annak erőteljes felüldiagnosztizálása és szükségtelenül radikális kezelése több kárt keletkeztet, mint amennyi hasznot hajt. 2019-ben már az amerikai gyermekek csaknem 10 százalékát bélyegezték meg a doktorok ADHD-vel, ami nyilvánvaló túlkapás és visszaélés a hatalmi pozíció nyújtotta speciális privilégiumokkal.
