Minden idők legmocsadékabb ideológiája az egyéni felelősségvállalás doktrínája, ahol a mindennemű önrendelkezési esélyeiktől megfosztatott, totalitárius napi szintű egzisztenciális fenyegetettségben, Hobson választásában tartott és gondolati szabadságuk gyakorlásának kizárólag külső hatalmi aktorok által önkényesen porciózott életben maradási feltételekkel szemben tanúsított tökéletes harmónia mentén gyakorolható lehetőségével kábított egyének deprivált és keservesen szenvedő milliárdjai ama mantrát kapják napi szinten arcukba, hogy csakis és kizárólag rajtuk múlik a mindennemű életkörülmények tökéletes harmadik személyi kontrollja alatt álló személyi érvényesülésük, boldogságuk és akár meggazdagodásuk lehetősége.
Az egyéni felelősségvállalás lufija épp most durran szét, karöltve az egyéni érdekek és szándékok valós érvényesítési lehetősége helyett kifosztott pénztárcákat és dugába dőlt vágyakat maga után hagyó önfejlesztés-iparral, hogy ezen szélhámos és milliárdok örök nyomorúságát, deprivációját, ellehetetlenítését előidéző, majd bebetonzó egyéni döntések és következmények diktátumát felváltsa a rendszer hibáztatása, a forradalmi hangulat, és a ténylegesen nem létező egyéni választások, illetve felelősségek végső levetésének őszinte és feltartóztathatatlan vágya.
A Psychology Today szaklap értekezik a kiábrándult tömegek előtt eltagadott keserves valóságról, hogy
az emberek 92%-ának élete során nem sikerül megvalósítania fiatal korában vagy életévei előre haladtával saját maga elé kitűzött céljait.
Nemhogy feles, kétharmados vagy négyötödös többséget képezne a rendszer veszteseinek száma, amely arányok a személyi felelősség erőszakolói részére tán-talán még képezhetnének hivatkozási alapot a végső elszegényedésbe, mentális összeomlásba, fatális szervi katasztrófába menő próbálkozások további erőltetésére, de olyan értékről beszélünk, amelynek ismerete mellett nyugodt szívvel kimondhatjuk, hogy a kivételezettek felülről kézzel szelektált rétege kivételével semmi esélyünk személyes céljaink önerőből való abszolválására.
Magyarán mindennemű egyéni felelősségvállalásra, serény munkálkodás, áldozathozatal és szigorú lemondás nyomán megjáró személyi boldogság, öröm, gazdagság portánkon bekopogtató valóságának hazug ígérvényére apelláló szólam hatálya semmisnek mondható. Az ilyesféle frázisokat pufogtató személyeket nyugodt szívvel küldhetjük el melegebb vidékekre, levegőszennyező monológjaik további gátlástalan éterbe zengetését pedig teljesen jogosan honoráljuk az arcberendezésük legfrissebb avantgárd divat szerinti átfazonírozásával.
A pszichomókus kiadvány zugfirkászai természetesen a kudarcos ukázaikkal való őszinte és mélybeható szembenézés helyett – ahogy azt az elmekontrolljuk alá helyezkedő szerencsétlen áldozataiknak tanácsolják – inkább a hülyeség négyzetre emelésével és illúziók kergetésével kívánják kivágni magukat a praktikáik működésképtelenségének ténye alól.
A keserű igazságot feltáró tanulmány kommentátora szerint természetesen nem a rendszer élhetetlensége és a személyes „döntéseink”, életvezetésünk felett fővesztés terhe mellett tényleges kontrollt gyakorló hatalom tehet érvényesülésünk lehetetlenségéről, hanem hogy túlzottan tág elvárásokat fogalmazunk meg magunknak, mint pl. „sikeres szeretnék lenni”.
E nem épp hasznavehető vágyálom kergetése helyett inkább állítsunk fel konkrét, részcselekedetekre bontott, mérhető és számon kérhető feladatokat magunknak, mint mondjuk „szeretném a jövő évtől a főnököm cégének részlegvezetőjévé válni”, s a személyes célokról a fókusz máris tökéletesen áthelyeződik a külvilág részéről kizárólagos választási lehetőségekként elénk tárt kicsinyes karrier-mérföldkövek abszolválása felé.
Hamisítsuk tehát meg álmainkat és vágyainkat, azok perspektíváját szűkítsük a csakis és kizárólag munkáltatói elvárások teljesítésének kényszere felé, és máris életben maradási joggal ruház fel minket a rendszer, legalábbis amennyiben az ő személyes érdekei is így kívánják.
Következő lépésként nagy és ambiciózus tervek szövögetése helyett inkább a zombisításunkat elősegítő hétköznapi helyezkedési lehetőségek felkutatásával és kiaknázásával foglaljuk le magunkat, mint a drága jó főnök úr általi előléptetésünk irányába orientáló plusz taszkok önszorgalomból vállalása, új hétköznapi munkavégzési és kommunikációs képességek önerőből elsajátítása, kollégák szimpátiájának kicsikarása és junior munkatársaink szorgos mentorálása a külső követelményeknek való precíz megfelelésük elősegítése érdekében.
Miután céljaink minden egyes puzzle darabkáját átfestettük a rendszer megkövetelte formára és színvilágra, immár nem is érint minket oly érzékenyen egyedi kreatív innovációs és vállalkozási ötleteink elveszejtése, hiszen a folyamatos kényszerű önmonitorozgatásunkkal, nagy céljaink kicsinyes, viszont minden időnket és mentális kapacitásunkat felörlő primitív részcselekedetekké transzformálásával immár ha nagyon akarnánk sem tudnánk kényszerű önelárulásunkból eredő veszteségeinkkel törődni, mivel szívből jövő vágyaink listája a legelemibb gondolataink és cselekedeteink terén sem térhet el a munkáltató és hatalom által a magunk előléptetésre és soha be nem következő békés nyugdíjas korunk bebiztosítására irányuló őszinte kívánságok és feltétlen megfelelési törekvések kinyilvánításától.
Az egyre szorongatóbb kényszerű önmonitorozgatásaidnak hála gondolataid egy kósza pillanatra sem kalandozhatnak el a személyedet foglalkoztató vállalati ültetvény hatékonyságának szolgálatától, így végre tökéletesen rugalmassá tevén elvárásaid megszabadulhatsz a fix és hiábavaló ragaszkodásaid által űzött magasztos céljaidtól. Ehelyett adoptálódj napi szinten a folyamatosan változó és soha ki nem számítható rendszerelvárásokhoz, mert amíg ezt teszed, az állandóan módosuló gólcélok keltette létbizonytalanságoknak hála tökéletesen fogva vagy.
A nagy világmegváltó terveid leváltásának sikerét a kicsinyes és alantas célokra illendő végre méltón megünnepelni. Pattanjanak a pezsgősdugók, ömöljön a sör a vállalati partin, mert egyszer s mindenkorra megmásíthatatlanul elérkezett a 92%-os agonizáló többség kötelékébe való rituális beavatásunk órája!
A folyamatosan szertefoszló személyi ambíciók és lazuló szexuális erkölcsök körítette csapatépítő tevékenységeknek hála immár kellő energiát nyerünk magunknak a lélekveszejtés folyamatának célvonalig kitartó járatására. A végén már olyannyira elveszítjük viszonyunkat a valósággal, hogy nem is emlékszünk többé szívünkbe eredendően bevésett életcéljainkra, így oly szerencsésként értékelhetjük magunkat, hogy látván vállalati előléptetéseinket és a személyünkre oktrojált egyre fojtogatóbb kötelezettségek és rendszerkényszerek hadát immár tökéletesen elégedetten csettinthetünk: megcsináltuk, végre mi is a szerencsés 8 százaléknyi kiválasztott körét gyarapítjuk.
Xanaxot ne felejtsd este beszedni, meg a borotvapengéket is lehetőleg helyezd távol a fürdőszobádtól.
