Eltettek láb alól egy bátor tudóst, aki felfedte, hogy a vakcinákkal meggyilkolják az embereket

0

Dr. Andreas Noack grafén-specialistaként igazán otthonosan mozog a témakörben. Nem sok hozzá fogható létezik a világon, aki dolgozott is a különféle grafén-vegyületekkel, mivel a nanografén technológiája gyakorlati alkalmazás szempontjából alig több mint 10 éves múltra tekint vissza.

Augusztusban egy spanyol kutatócsoport már bevizsgálta és a Pfizer kísérleti csodavakcináit, melyekben a reklámtól eltérően semmiféle mRNS-t nem találtak, viszont annál több grafén-oxid molekula mosolygott jókedvűen a mikroszkóp alatt.

Sikerült feltárni azt is, hogy a nanografén frekvencia-besugárzás (hullámgenetika) segítségével spontán összeálló nanochippé alakítható, vagyis gyakorlatilag egy, a véráramban LEGO-szerűen felépülő nanochip mérnöki tervei válnak megvalósíthatóvá a kísérleti COVID-oltásokat felvevő polgárok szervezetében.

Jól kiröhögik persze, aki ilyent mond, hogy chip van a vakcinákban, mert az ostoba barmai azt képzelik, hogy még mindig a kutyák bőre alá ültethető mikrochipeknél jár a technológia, amely már jó 50 éve elavult megoldás. 1989-ben a „The Sun” c. napilap már értekezett arról, amikor még nem voltak az efféle hírek féknyúzként elkönyvelve a rémhírterjesztő propagandasajtó részéről, hogy hamarosan minden létező embert be akar chippeltetni a hatalom, mely mozzanat hogyhogynem egy félelmetes ragály (akkoriban a HIV/AIDS) ellen bevezetendő védőoltás képében öltene testet.

fear_from_the_needle

A következő, a napilapból ollózott bekezdés megmutatja, mi a hatalom célja az általa kitalált betegségre kifejlesztett kísérleti genetikai terápiákkal. Egyébként a teljes újságcikket is lefordítottam, és természetesen hamarosan publikálom is:

Még maguk a doktorok sem feltétlen tudnák, mit adnak be (Megj.: lásd a szabadkozások, hogy a kísérleti COVID-vakcinákban nincs semmi, és aki mást állít, az tudománytagadó. Nyilván mindet átvizsgálták beadás előtt elektronmikroszkóp alatt.). Akár azt is mondhatják nekik, hogy a mikrochipek egyfajta genetikai implantátumok (megj.: mRNS vakcinák?), melyek átprogramozzák a szervezetet a kórokozóval való küzdelemre.

Hozzáteszi: „A program megkívánja, hogy minden szövetségi, állami és helyi kormányzati dolgozó megkapja az injekciót.” (Lásd: egészségügyi, parlamenti, rendészeti, katonai és oktatási dolgozók kötelező oltása).

Csupán idő kérdése, amíg mindenki bechippelt személlyé válik, rabszolgájává a hatalomnak.

robotember

A frekvenciahullámok által összeeszkábálható nanochipeknek azonban úgy tűnik, akad egy roppant súlyos hátrányuk. Ezen részecskék, amíg nem állnak össze a vakcinák terjesztői által elvárt alakzatba, mikroszkóppal sem látható mikrosérülések sokaságát idézik elő az emberi véráramban, melynek következményei rövid távon vérrögök, illetve szív -és érrendszeri gyulladásos betegségek, hosszú távon pedig akár halálozáshoz is vezető belső vérzések sokasága.

Andreas Noack (aki, még egyszer ismétlem, olyan grafén-specialista, aki ténylegesen dolgozott is már ezzel az anyaggal) részleteiben ismerteti, hogy mit tesz a befecskendezett nanografén a szervezettel.

Ezek az ultra magas nyomás alatt hatszögletű rács alakzatba préselődő szénatomok extrém stabilitással bírnak, miközben alig 0,1 nanométer vastagságúak. Andreas Noack megállapítja, hogy akár egyetlen atom vastagságú is lehet egy nanografénből összeállított lapka!

A professzor, hogy minden oltott elképzelhesse, mit is engedett be a véráramába, a borotvapengékhez hasonlítja eme anyagot, mely folyamatosan keresztbe-kasul kering a véráramban, s közben az erek falai közt ide-oda csapódva mikroszkopikus sebeket ejt azokban. Napi szinten akár sok ezernyit is.

blood_samples

Hosszú hetek-hónapok leforgása alatt az ide-oda keringő nanografén folyamatosan karistolja szét az érrendszert, s mivel az azt érő sérülések folyamatosak, képtelen lesz begyógyulni. Így jön létre a krónikus gyulladás. Itt azonban még nincs vége a sztorinak. Bár egy átlag polgár talán megúszhatja balga döntését egy örök életen át nyomorgató betegséggel, akadnak olyanok is a világon, kik nem hétköznapi erőfeszítéseket tesznek napi szinten. Ilyenek például az élsportolók, vagy a nehéz fizikai munkát végző munkások. Az ő pulzusuk és vérnyomásuk napi átlagban jóval magasabb az átlag polgárénál, s emiatt a vérlemezkék mellett a nanografén is nagyobb sebességgel kering az ereikben. Az ő esetükben oly gyorsasággal száguldanak a Gillette-pengék a véráramban, hogy akár néhány nap vagy hét leforgása során halálos érkatasztrófát idézhetnek elő.

Andreas Noack szerint a gyakorlatilag teljesen láthatatlan grafén-hidroxid végett esnek össze az emberek oltást követően, illetve hullnak el ezerszám az aktív sportolók.

Dr. Noack jól megérdemelten kioktatja az orvosokat, hogy azok nem rendelkeznek semmiféle szükséges ismerettel az efféle oltás-mellékhatások megfékezésére, mivel fogalmuk sincs arról, a modern kémia és a gyógyszeripar bűzös laborjai miféle veszélyes anyagokat kotyvasztanak ki, melyeket aztán az emberek vérébe fecskendeznek. Még egy petri csészés toxikológus sem fogja ezt az anyagot megtalálni, sőt, jó eséllyel tudomása sincs a grafén-hidroxid létéről, valamint annak élettani hatásáról.

Dr. Noack, hogy mindenki elméjébe bevésődjön az információ, és hogy éreztesse, mekkora nagy a baj, kijelenti: 5 éves gyerekeket oltatnak be borotvapengékkel, akik aztán szívgyulladást szenvednek el a beléjük fecskendezett méregtől. A szívgyulladásban szenvedő fiatalok több mint fele 10 éven belül elhalálozik, tehát a szerencsétlenül járt beoltott gyermek-áldozatok többsége nem éri meg a huszonéves kort.

Dr. Noack a videója publikását követően még aznap rosszul lett, összeesett, majd totális paralízisben szenvedvén a felesége kénytelen volt ráhívni a mentőket, kiknek tájékoztatása alapján szívrohamban hunyt el.

Felesége úgy sejti, irányított energiafegyverrel tehették el láb alól a kémikust, mivel ez által sem fizikai mérgezés maradványai, sem idegenkezűség ténye nem fedezhetők fel a halálesetet követően.

Andreas Noack-ra már 2020 végén fegyveres-maszkos banditák támadtak egy előadása közben, nagyon a bögyében volt tehát a háttérhatalomnak.

Szintén a tavalyi évben egy Noack-hoz hasonlatos bátor tényfeltáró, Dr. Charles Hoffe is a háttérhatalom áldozata lett, szintén roppant fondorlatos módon.

Dr. Hoffe a Moderna vakcinák hatását tanulmányozta saját páciensein. Felfedezte, hogy a betegek tüdejének erei tartósan sérülnek a Moderna kísérleti oltása hatására, és ama hipotézist állította fel, hogy a létrejött artériás hipertónia hatására ezen páciensek szívelégtelenséget kapván 3 éven belül elhaláloznak, köszönhetően ama ténynek, hogy a szív, tüdő, agy és gerinc egyes szövetei nem képesek regenerálódni az emberben, vagyis örökre tönkre mennek.


2021 júniusában erdőtüzek söpörtek végig Brit Kolumbiában, és Hoffe lakhelyéül szolgáló Lytton városát evakuálni kellett. Hoffe egyedüli megmaradt értéke a laptopja, viszont mind páciens-hálózatát, mind az elmúlt év során felhalmozott kutatási anyagait elvesztette, kvázi munkanélküli hajléktalan lett.

Brit Kolumbia kiemelt gócpontja volt az oltásellenes közönségnek, így feltételezik, hogy nem véletlen lobbantak fel a mindent elsöprő tüzek ott, ahol.