A munka nemesítő voltának következménye természetesen még felfokozottabb kicsapongás és züllés:
A mértéktelen alkoholfogyasztás mellett sok angol munkás egyik legnagyobb erkölcsi fogyatékossága a nemi kicsapongás. Ez is vaskövetkezetességgel, elkerülhetetlen szükségszerűséggel folyik egy olyan osztály helyzetéből, amely magára van hagyatva, de nem rendelkezik kellő eszközzel, hogy helyesen éljen ezzel a szabadsággal. A burzsoázia, amikor rengeteg fáradsággal és szenvedéssel sújtotta, csak ezt a két élvezetet hagyta meg neki, s ennek az a következménye, hogy a munkások… egész szenvedélyükkel erre a két élvezetre vetik magukat, és mértéktelenül, a legzabolátlanabb módon áldoznak nekik.
Ha az embereket állati sorba taszítják, nincs más választásuk: vagy fellázadnak, vagy pedig csakugyan állatokká fajulnak. És a burzsoáziának van a legkevesebb joga arra, hogy a munkások nemi kicsapongását elítélje, mert éppen neki igen nagy, közvetlen része van abban, hogy a prostitúció ennyire elterjedt…
„Bezzeg régen még volt erkölcs! Tudták a keményen dolgozó ifjak, mi a tisztesség! Volt a munkának becsülete!” Igen, látjuk…
Az elállatiasodás követelménye nem engedi meg a züllés nélküli lét luxusát. Vagy lélekgyilkos prostitúció, vagy lélekgyilkos kemény munka. Melyik kecsegtet nagyobb megtérüléssel? Épp az imént olvastam, hogy egy Onlyfans modell tavaly 43 millió dollárt keresett. Ő maga osztja be az idejét, függetlenül dönthet arról, mit csinál, hova megy.
Természetesen gyalázzák őt a minimálbéres rabszolgák, hogy jaj, mi lesz ezzel az útszéli prostival, ha egyszer majd el kell mennie dolgoznia valami becsületes munkahelyre, ahol majd felismerik az arcát, ennek nyomán mindenhonnan elbocsájtják, vagy eleve fel sem veszik?
A helyes válasz pedig: kit érdekel? Egy év alatt lett 43 millió dollárja. Ha akad mellé valamire való esze, ezt a pénzt úgy forgatja, hogy soha többé ne kelljen melózni járnia, élvezheti tovább az életet bérrabszolgaságtól mentesen. Ahol a minimálbéres zsellérsors elnyeréséért, melyből az év bármely napjában elbocsájthatják, még érintetlen szűzhártyát is köteles prezentálni az ember.
Ezt a tényt nem képes soha lenyelni a munka társadalma: az életen át tartó kemény, leépítő, gyilkos, pusztító munka végzésére kizárólag azok kötelezhetők, akik ebben látják az emberiség létének egyetlen és kizárólagos értelmét. Mindenki másnak kötelessége vagy messzire elkerülni az ültetvényt, vagy amennyiben a létfenntartás kényszere nyomán rászorulna a rabigaságra, kizárólag a mielőbbi menekvés tervén munkálkodni. A neisegyékezők meg nyugodtan haljanak éhen az első kimaradt munkanap után, ha ennyi eszük van. 🙂
Újabban taroló népszerűségnek örvend a munkáltató kapitalisták körében az ún. „delayed gratification” doktrínája. Eme valósággal semminemű viszonyt nem ápoló álfilozófia szerint azért kell lemondanunk kemény munkánk által a szükségleteink és életidőnk javáról, fizetetlen túlórákat vállalnunk, nyalnunk a főnök seggét, hogy aztán bizonyos idő (általában 5-10 év) elteltével mi magunk válhassunk önálló vállalkozókká a megtakarításaink által, vagy akár idejekorán nyugdíjba vonulhassunk, miután ehhez megfelelő mértékű tartalékot kuporgattunk össze, melyeket értékpapírokban jól megforgattunk.
A probléma, hogy egy munkásból magától soha nem válik tőkés. Aki magas munkajövedelemnek örvend, annak szükségleti kiadásaira és reprezentációs képességére egyaránt radikálisan felfokozottabb elvárások vonatkoznak, melyek akár milliós jövedelem mellett is lenullázzák részére a megtakarítások képzésének lehetőségét. Plusz mire lehúzza azt az 5-10 évet az ültetvényen a rendszeres hetvenórázásaival, rendre inkább a koporsó felé terelődik az élete a korai busás nyugdíjazás helyett.
Meg aztán jöhet bármikor egy gazdasági válság, tőzsdekrach, ingatlanbuborék, dőlhet be financiális piramis-hálózat, melyek egy élet munkáját azonnali hatállyal lenullázzák.
A régi idők munkásai legalább ebben a fertelem önbecsapásban nem kívántak élni, így e tekintetben elmondható róluk, hogy több eszük volt napjaink munkafanatikus hipnotizált zombijainál:
A munkások szemére vetett hibák mind abban foglalhatók össze, hogy zabolátlanok az élvezetek hajszolásában, hogy nem gondolnak a holnapra, hogy nem illeszkednek be a társadalmi rendbe és általában képtelenek a távolabbi előny kedvéért feláldozni a pillanatnyi élvezetet. De vajon csodálkozhatunk-e ezen? Vajon nem szükségszerű-e, hogy egy osztály, amely keserves munka árán alig juthat élvezetekhez, s ezek is csak a legérzékibbek, eszeveszetten és vakon ezekre az élvezetekre veti magát?
Mi oka, mi érdeke lehet egy osztálynak, amelynek művelődésével senki sem törődik, amely ki van szolgáltatva mindenféle esetlegességnek, amelynek megélhetése egészen bizonytalan, — mi oka lehet, hogy gondoljon a holnapra, hogy „szolid” életet éljen és a pillanat örömét feláldozza valami távolabbi élvezetért, amely éppen az ő számára, örökösen ingadozó, hányt-vetett helyzetében, nagyon is kétséges?
Erre kontráznak a mindenféle Csernus doktorok, hogy kizárólag az egyéni felelősségvállalással menekülhetünk meg reménytelen helyzetünkből. Lássuk ez esetben mi történik, ha a magam individuális szintjén próbálnám megoldani vagy kiküszöbölni a rendszer zsarnoki működéséből eredő gondokat-bajokat:
Követelhető-e egy osztálytól, amely nem élvezi a társadalmi rend semmi előnyét, de annak minden hátrányát viseli, amely csak ellenségét látja ebben a társadalmi rendben, — vajon követelhető-e, hogy tiszteletben tartsa ezt a rendet?
Ez már igazán sok volna. De amíg fennáll ez a társadalmi rend, a munkásosztály nem menekülhet belőle, és ha az egyes munkás fellázad ellene, ő sínyli meg leginkább.
Ugye mondj igazat, betörik a fejed, széllel szemben nem lehet pisálni, ha egyénileg renitenskedsz, ne csodálkozz, ha csakhamar az erdő közepén találod magad pucér seggel.
Legalább a hagyományos „értékeket”, mint a családmodell tisztelete érintetlenül hagyja az ipari vadkapitalizmus, ugye? Hát nem:
A társadalmi rend szinte lehetetlenné teszi a munkás családi életét; a rosszul bútorozott, fűtetlen, barátságtalan és piszkos lakás, amely még éjjeli szállásnak sem igen alkalmas, s amelybe gyakran becsurog az eső, a dohos levegőjű, emberekkel túlzsúfolt szoba kizár minden otthonosságot. A férfi, talán az asszony és a nagyobb gyermekek is egész nap dolgoznak, mind más-más helyen, úgyhogy csak reggel és este látják egymást; ehhez járul még a pálinka állandó kísértése — vajon milyen családi élet lehetséges ilyen viszonyok között?
A munka alapú társadalom gyilkos mételye beköltözik a családok személyes privát terébe, hogy belülről rothassza azt szét:
De a munkás nem menekülhet a családból, vele kell maradnia, ennek pedig az a következménye, hogy örökösen civakodnak, és a házi perpatvar feldúlja a családi életet, demoralizálja a házastársakat, különösen pedig a gyermekeket. A családi kötelességek elhanyagolása, különösen a gyermekek elhanyagolása, csaknem mindennapi jelenség az angol munkások közt, s ennek legfőbb oka a fennálló társadalmi rend.
Aztán vállvetve csodálkoznak a szülők meg a kapitalisták, hogy az iPad elé leszart gyerek hogy nem tanul meg írni-olvasni, miért a Skibidi Toilet az ő legfőbb szórakozási formája?
És még azt kívánják, hogy ezekből a gyermekekből, akik szinte vadon, a leg- demoralizálóbb környezetben nőnek fel, akiket elég gyakran még szüleik is demoralizálnak, magas erkölcsi színvonalon álló emberek legyenek! Valóban túlontúl naiv az önelégült burzsoá, amikor ilyen követelményekkel lép fel a munkásokkal szemben.
De sebaj, az áldozatokat továbbra is lehet individuálisan gúnyolni, amennyiben az ültetvény gyilkos követelményeinek nem hajlandók vagy nem tudnak megfelelni. Ők a hikikomorik, a mamahoteles lúzerek, a parazita szinglik, akik 40 évesen sem függetlenednek anyuci szoknyájától, hogy egész hátralevő életükben láthatatlan láncokra vert rabszolgák lehessenek. Akik napi szinten fenyíthetők a létfenntartásuk elvételével:
Az uralkodó osztály tehát nemcsak fizikailag és szellemileg, hanem morálisan is elhanyagolja és kitaszítja a munkásokat. Irántuk tanúsított figyelmének egyetlen jele még a törvény, amely azonnal lesújt rájuk, mihelyt túlságosan veszélyeztetik a burzsoáziát.
Természetesen ezen rétegek kritikus megszaporodása rendre veszélyezteti az aberrált „társadalmi rendet”. Bármikor kipattanhatnak tüntetések, ellenállási mozgalmak, bűnözési hullámok a nagyvilág kapitalizmus sújtotta territóriumaiban. Miután a kizsákmányolás felfokozása eléri termidorját, amikor a legkeményebb munka után sem futja szükséges színvonalú fedélre és / vagy eledelre, a magántulajdon szentségének, lopás tilalmának törvényei szuvas kórókként porladnak szét a burzsoá terror sújtotta népességen:
Az iskolában nem részesül kellő erkölcsi nevelésben a munkás, életének egyéb viszonyai között sem tehet rá szert — legalábbis nem kaphat olyan erkölcsi nevelést, mely a burzsoázia szemében ér valamit. Helyzete és környezete szinte ellenállhatatlanul erkölcstelenségre csábítja a munkást.
A munkás szegény, nem talál örömet az életben, csaknem minden élvezettől meg van fosztva, nem fél többé a törvényes büntetéstől — hát miért korlátozza vágyait, miért engedje a gazdagokat zavartalanul élvezni vagyonukat, miért ne sajátíthatná el e vagyon egy részét? Mi indokolhatná, hogy a proletár ne lopjon? Nagyon szép és a burzsoának kellemes hallani, ha a „tulajdon szentségéről” beszélnek, — annak számára azonban, akinek nincs tulajdona, magától megszűnik a tulajdon szentsége.
A pénz az istene ennek a világnak. A burzsoá elveszi a proletár pénzét, és ezzel gyakorlatilag ateistává teszi őt. Nem csoda tehát, ha a proletár ateista marad és nem tiszteli többé a földi isten szentségét és hatalmát. És ha a proletár szegénysége annyira fokozódik, hogy még a legelemibb életszükségleteit sem tudja kielégíteni, ha nyomorban tengődik és kenyere sincs, ez még erősebben ingerli arra, hogy fittyet hányjon minden társadalmi rendre.
A tőkések nagy hazugsága, hogy bárki válhat hozzájuk hasonlóvá, csupán rengeteget kell dolgozni, fegyelmezetten kuporgatni és persze visszatartani a szükségletek kielégítését arra az 5-10 évre, amíg a nemlétező tőkefelhalmozás művelete tart. Eztán fejlett munkaeszközök vásárlásával akár le is győzhetik piaci versenyben az őket eleddig robotoltató riválisaikat. Mese-mese meskete, tehén segge fekete:
Rendezett társadalmi viszonyok között csak örülni lehetne az ilyen (megj.: technológiai, termelékenység-növelő) újításoknak; olyan viszonyok között azonban, amikor mindenki háborút visel mindenki ellen, egyesek kisajátítják az újítások minden előnyét, és ezzel a nagy többséget megfosztják létfenntartási eszközeiktől.
A gépek minden tökéletesítésével újabb és újabb munkások vesztik el kenyerüket, és minél jelentősebb az újítás, annál többen válnak munkanélkülivé; tehát minden újítás úgy hat sok munkásra, mint egy kereskedelmi válság: nyomort, szenvedést és bűnt hoz magával.
íme néhány példa. Már az első találmány, a jenny (lásd fentebb), amelyet egy munkás hajt, ugyanazon idő alatt legalább hatszor annyit termelt, mint a rokka, s így minden új jenny öt fonót fosztott meg kenyerétől. A throstle, amely jóval többet termelt, mint a jenny, s amelyhez szintén csak egy munkásra volt szükség, még több fonót tett munkanélkülivé. A mule-nak, amely a termék mennyiségéhez viszonyítva még kevesebb munkást igényelt, ugyanilyen hatása volt, és a mule minden tökéletesítésével, azaz a mule-on alkalmazott orsók számának növelésével megint csökkent a szükséges munkások száma.
A mule orsóinak száma azonban olyan jelentősen szaporodott, hogy ennek következtében egész munkástömegek váltak munkanélküliekké; mert ha korábban egy „fonó” néhány gyermekkel (piecerrel) 600 orsót mozgatott, most két mule-on 1400—2000 orsóra felügyelhetett — két felnőtt fonó és a segítségükre adott piecerek egy része munkanélküli lett. És amióta a mulefonodák jó részében bevezették a szelfaktorokat, a fonó teljesen feleslegessé vált, munkáját elvégzi a gép.
A technológia előnyeit rendre kizárólag azok élvezhetik, azok tehetnek szert újabb meg újabb, előbb-utóbb behozhatatlanná váló piaci előnyökre, akik eredetileg is a kizsákmányolás kezdetben fejtetlenebb eszközeit birtokolták.
Az új munkaeszközök nagyban fejlesztik ugyan a termelékenységet, de árszínvonalukat egy kezdő tőkefelhalmozó nem tudja megfizetni. Így aztán permanensen azok vásárolják meg az újabb munkagépeket, kik az első jennyket is üzembe helyezték, melyeknek hála egyre szélesebb tömegeket lehetett megfosztani önálló megélhetésüktől.
További tőkés mantra még a fejlettebb gépek gyártotta termékek relatív olcsósága, melynek hála így a szegényebbek is hozzájuthatnak ezekhez. Azonban e propagandaduma nem egyéb szélhámosságnál, mivel az nem állja ki az elemi matek próbáját. A munkaerő minden géppel magasabb teljesítményre és egységnyi termékre esően alacsonyabb jövedelem igényére van kényszerítve, ha tartani kívánja a versenyt a fillérekért és disznóólban lakás jogáért keményen robotoló migráns munkaerővel.
A kapitalizmus tehát lefelé tartó bérversenyt kényszerít ki a munkás osztályból, amelynek hála azok még ezeknek az olcsóbb termékeknek az élvezeti jogából is kiárazódnak:
A burzsoázia erre azt szokta felelni, hogy a gépek tökéletesítésével csökkennek a termelési költségek, olcsóbb a készáru, olcsóbb árak esetén pedig annyira növekszik a fogyasztás, hogy a munka nélkül maradt munkások nemsokára újra elhelyezkedhetnek az újonnan létesített gyárakban.
Igen, a burzsoáziának tökéletesen igaza van abban, hogy bizonyos, az általános ipari fejlődés szempontjából kedvező viszonyok között minden olyan áru árának csökkenése, melynek nyersanyaga olcsó, erősen fokozza a fogyasztást és új gyárak építésére ösztönöz; egyébként azonban állításuk minden szava hazugság.
Figyelmen kívül hagyja, hogy évekig tart, amíg az árcsökkenés eme következményei érezhetőkké válnak, amíg új gyárakat építenek; elhallgatja, hogy a gépek tökéletesítésével a tulajdonképpeni nehéz munkát egyre inkább gép végzi, és ily módon a felnőtt férfit követelő munka puszta felügyeletté alakul át, melyet egy gyenge nő, sőt gyermek is éppoly jól elvégez, fele- vagy harmadannyi bérért; hogy tehát a férfiak egyre inkább kiszorulnak az iparból és a fokozott termelésben nem találnak ismét munkát.
Hála az égnek a megvilágosult kapitalisták női munkavállalói jogokat tisztelő és élethosszig tartó tanulást forszírozó attitűdje mindannyiunk életét prosperitással árasztja el. Vagy mégsem? Kinek szolgál valójában előnyére az évről évre újabb szakmányok kényszerű kitanulásának kötelezvénye?
Elhallgatja, hogy egész munkaágak eltűnnek vagy annyira megváltoznak, hogy újra kell tanulni azokat; óvakodik bevallani azt, amire minden alkalommal hivatkozik, amikor kisgyermekek munkájának betiltásáról van szó, — hogy ugyanis szerinte a gyári munkát egész korán, tízéves kor előtt kell elkezdeni, ha alaposan meg akarják tanulni. Semmit sem mond arról, hogy a gépek tökéletesítése állandó folyamat és ha a munkásnak valóban sikerülne is új munkaágban elhelyezkednie, a tökéletesített gépek ismét megfosztják majd munkájától, s ezáltal megélhetése biztosságának utolsó maradványától.
A gépek tökéletesítésének előnyét a burzsoázia élvezi; az első években, amikor még sok régi gép van üzemben és az újítást még nem vezették be általánosan, kitűnő alkalma nyílik a meggazdagodásra, és nagyon sokat kívánnánk, ha azt követelnők tőle, hogy gondoljon a gépek tökéletesítésének hátrányaira is.
Feltétel nélküli alkalmazkodást követelnek, miközben azt hazudják, mindent te irányítasz, a magad sorsáért csak és kizárólag te vagy a felelős.
A burzsoázia hevesen vitatta a munkásoknak azt az állítását is, hogy a tökéletesített gépek lenyomják a bért. A burzsoázia azt hajtogatja, hogy a darabbér csökkent ugyan, mert a termelés könnyebb lett, de a hetibér egészben inkább emelkedett, mint csökkent, és a munkások helyzete inkább javult, mint rosszabbodott… A munkások egyhangúlag azt mondják, hogy a tökéletesített gépek általában lenyomták a béreket; a gyárosoknak azt az állítását, hogy a gépgyártással javult a munkásosztály helyzete, a gyári kerületekben minden munkásgyűlésen szemérmetlen hazugságnak minősítik.
…A gép mindjobban kiszorítja a felnőtt férfimunkást. A fonó- vagy szövőgépek mellett dolgozó munkások munkája főleg abban áll, hogy összekötik az elszakadt fonalakat, minden egyebet a gép végez; ehhez a munkához nem erő kell, hanem ügyes ujjak. Itt nincs szükség férfiakra… természetes tehát, hogy erről a munkaterületről csaknem egészen kiszorították a férfiakat. Minél inkább gép-, vízi- vagy gőzerő helyettesíti a kéz tevékenységét, erőkifejtését, annál kevesebb férfi szükséges, — nőket és gyermekeket alkalmaznak, mert olcsóbbak is, és mint mondottuk, ezekben a munkaágakban jobban is dolgoznak, mint a férfiak.
A nők és a gyermekek egyszerre olcsóbban és jobban dolgoznak, tehát a magasabb teljesítmény alacsonyabb jövedelemmel párosul. Ez az a tény, amit a kapitalisták hörögve utasítanak vissza! Hogy minél jobban dolgozol, minél többet teljesítesz, minél joviálisabban hajlongsz a magasságos „munkaadó” istenség előtt, az annál szegényebbé és nyomorultabbá tesz téged!
Továbbá annak ténye is lelepleződött, hogy a kapitalisták mindenek előtt nem a szellemi teljesítményükért, alkotóképességükért, még csak nem is fizikai erőkifejtésükért foglalkoztatják a munkaerőt, hanem kizárólag az elrabolható idejükért.
