JakenBakeLive

Ellentétben az eddigi szereplőkkel, az ő neve és tevékenysége alaposabb kifejtést igényel, hogy megértsétek, miért is került a top 3-ba.

JakenBake egy olyan csávó, aki önmagában véve nem igazán érdekes, mondhatni középszerű, pláne nem vicces, tartalmai színvonala önmagában véve nem lép túl a heveny középszerűségen, a Twitch streamjei alaposan megvágott YouTube-os összefoglalóiból meg olykor a legpoénosabb és legizgalmasabb jelenetek maradnak ki.

Ami őt mégis a legjobbak közé emeli, hogy ellentétben a többi szereplővel abszolúte nem érdekli őt a professzionalitás látszata, a távolságtartás fogalmát meg talán hírből sem ismeri, ami minden igazi videós ismérve: hogy az embereket legfeljebb semleges, de semmiképp sem intim, személyes nézőpontból mutassa be.

Jake nem önmagától lett híres Twitch streamer, hanem a kontentjei által. Nem törekszik a lehető legjobb helyek felkutatására, izgalmas programok kiötlésére. Azon felül, hogy fénykorában napi 6-12 órákon át megállás nélkül streamelt, semmiben nem járult hozzá a maga kiemelt státuszának abszolválásához.

Akkor hát mégis mi az ő sikerének titka? Jake 2017 júniusának végén kezdte a streamelést egy ócska mobiltelefonnal, miután felmondván marketinges pozícióján hirtelen felindulásból Japánba költözött. Itt teljesen a nulláról indulván egy ideig alkalmi szállásokon tengette létét, ám nem egészen egy éven belül a legnépszerűbb és legpénzesebb Twitch streamerek közé sikerült lavíroznia magát, amíg a COVID-karantén kényszerű véget nem vetett Japán-beli karrierjének.

Jake egyetlen és kizárólagos speciális képessége, hogy képes bárminemű gátlás nélkül vadidegen járókelőket megszólongatni. Rögtön pályafutása legelső napján megismerkedett egy Miyuki nevű leányzóval, aki aztán az elkövetkező időben rendszeres partnere lett a streamelésben. Ezt követték hétről hétre, hónapról hónapra újabb spontán szerzett barátok, kiknek személyei mint később kiderült, Jake sikerének bombabiztos zálogai lettek, ezeket ugyanis rendre újra meg újra meghívta a streamjeibe szerepelni.

Jake magától nem csinál szinte semmit, ehelyett csak hagyja, hogy az izgalmas események megtörténjenek körülötte. Ő maga sem nem érdekes, sem nem túl tehetséges, viszont kísérőivel a Twitch korabeli IRL részlegének legkiválóbb tartalmai készültek – abban a korban, amikor e kategória még igencsak gyerekcipőben járt, az utcai streaming speciális felszerelés (ún. IRL backpack) beszerzését és folyamatos cipelését igényelte, ráadásul nem álltak még rendelkezésre leutánozható sikeres példák egy valóban prosperáló csatorna kialakításához.

Irl hatizsak komplett
Ilyesféle felszereléssel lehetséges professzionális utcai stream-eket csinálni.

A végére egyértelműen igazoltan nagyon jót tett a JakenBakeLive csatornájának a YouTube helyett a Twitch-en való streamelés, mivel ott a kiforrott adományozási-előfizetési rendszer mellett az élő chat aktívan befolyásolta Jake viselkedését és folytatott interakciót a streamek vendégszereplőivel. Jake csatornája történelmének legviccesebb jelenetét például, amikor két 17 éves lánnyal találkozott össze, amelyek közül az egyik élő adásban kívánt szexet kicsikarni belőle, egy chatben ejtett komment triggerelte, miszerint a zebrán mögötte sétáló lányok mindenféle hülyeségeket dumálnak róla a háta mögött.

Tehát, hogy megválaszoljam a kérdést, miért helyeztem a JakenBakeLive-ot a legjobb 3 közé: mert ez a csatorna egy, az online livestreaming térhódítása előtt teljesen ismeretlen dimenzióit nyitotta meg az utazós youtuberkedésnek: egyszerű, hétköznapi, helyi emberekkel soha el nem tervezett spontán interakciók nyomán bemutatni országok népességét, kultúráját. Ezek listája Jake pályafutásának első évében kizárólag Japánra korlátozódott, később, felfutó anyagi helyzetének és 2018 tavaszán szerzett barátnőjének (Waterlynn) köszönhetően rendszeres törzsvendég lett Kínában, miközben lehetősége nyílt Kelet-Ázsia több másik országába is elutazni, többek közt Dél-Koreába és Tajvanba. 2019-ben egy európai turnét is közbeejtett, ekkor járt többek közt Budapesten is, habár ezen streamjei a legjellegtelenebbek közé tartoznak.

Jake-et tehát úgy ismerhette meg az internet népe, hogy „a Japán streamer”, amikor még nem létezett hozzá hasonló szokást művelő konkurencia. Kiváltképp a 2017-18-as, még jobbára amatőr eszközökkel készült felvételei bizonyultak igazán varázslatosaknak, mert ekkoriban heti szinten ismerkedett meg új emberekkel, a streamereket és turistákat még nem övezte akkora negatív felhang Japánban, mint most, s Jake társai, kiemelt tekintettel a lányokra valóságos rajongótábort nyertek maguknak. Az egyikük, Natsuki rajongói csatornája a mai napig ott pózol YouTube-on, melyre fel vannak töltve nevezett leányzóval készített, a Twitch-ről elég nagy részben törölt több órás komplett felvételek.

Egy másik lány, Kana igazi közösségkedvenc lett, ki Jake-kel való szakítása után szóló streaming-gel is bepróbálkozott, meglehetősen lanyha sikerrel. Itt lép érvénybe a megállapításom, hogy ezek az emberek, Jake csatornája ide vagy oda, együtt voltak igazán ütős képernyőszereplők. Fura ezt kimondani, de színigaz, hogy Jake maga is csupán mellékes aktor. A valódi főszereplők ama közösségi interakciók voltak, melyeknek hála a korai becsatlakozók egy egzotikus ország lakóinak belső, filterektől, hamisításoktól és cenzúrától mentes életét mutatták be a lehető legönazonosabb módon.

Ezek ama kincsek, melyeknek élvezeti jogát a kényszerű influencerkedés, a COVID-lezárások, majd a Johnny Somali-féle kultúrapusztító aktorok elvették tőlünk.

Mindezen tényezők végett az összes létező, eleddig sorolt s ezután sorolandó streamer közül Jake csatornáján időztem a legtöbbet, kiváltképp mivel mindent felemésztő kíváncsiságból fel kívántam tárni a YouTube-on csak hébe-hóba klipeken keresztül megismerhető karakterek előéletét. Kikről olykor biza igencsak ostoba pletykák keringtek a YouTube és Reddit platformok kommentmezőiben.

Jake Twitch csatornája igazi kincsesbánya, ahol az első hónapnyi anyag és 1-2 kényszerűségből (jobbára copyright okok végett) törölt stream kivételével a csávó komplett életműve megtekinthető visszamenőleg is. Ugyanakkor a Twitch keresője borzasztóan rossz (majdhogynem elmondhatom róla, hogy használhatatlan) épp ezért a hozzám hasonlóan lelkes érdeklődők kedvéért itt alább be fogom linkelni az általam legkiválóbbnak értékelt összes VOD-ot (= video on demand, archív videó), mert különben egy örökkévalóság ezeket felkutatni.

Szerény személyem személyes kedvenceivé Jake társai közül a Chego lányok lettek, kiknek Jake-kel közös tartalmai közül egyetlen videó található YouTube-on, ettől eltekintve az égvilágon semmit nem találtam róluk… egész addig, míg merő véletlenségből rá nem leltem a Twitch csatorna archív videóira.

A Chego nevű, 2017 szeptemberében 500 YouTube-feliratkozót számláló K-pop tánccsoportot egy híd alatt sétálván szólított meg Jake, miközben azok gyakoroltak. Mára a Chego-nak 440 ezer körüli feliratkozója van YouTube-on, TikTokon meg majdnem 800 ezer, habár egyik tagjuk – Meeeeho – 2019 augusztusában fájó szívvel elhagyta a csapatot.

Na ez a fajta személyesség, történetek és sztorik sokasága, a szereplők életútjának lekövetési lehetősége – már akié rendelkezésre áll, mert többen végleg eltűntek a szociális médiából –, ami a JakenBakeLive csatornát annak mindennemű alapvető érdektelensége és a srác intellektuális középszerűsége ellenére minden idők egyik legkiválóbbjává teszi.

Bónuszként következzenek az ígért videólinkek, összesen három kategóriába csoportosítva. Az elsőben Jake általam legkiválóbbnak ítéltetett streamjei szerepelnek, a másodikban időmilliomosok részéről további megtekintésre érdekes felvételek, végül a harmadikban a Chego lányok összes elérhető Livestream-jének linkjeit sorolom. Íme:

Legjobbak:

Halloween 2018 stream; Yui & Hina 17 éves lányok; Részeg Kana stream; Eloise stream; „Am I cute of beautiful for you?

Megtekintésre ajánlottak:

Anna stream (igazi nehézbombázó!); Jake & Yuri a love hotelben; Ao stream (szusilopós); Legelső stream Kanával; Kana & Jake salsázni próbál a nézők által küldött zenékre (nem jött össze nekik), Kana & Jake az óriáskerékben (a nézők smacizós zenéket küldenek nekik), Kana & Jake a strandon (csirkeláb Jake bemutatkozik + Kana bikiniben 😉 ); Business Emi stream; Emi stream (Emi mérges);

Chego stream-ek:

2017.09.01 (2:15:30-tól); 2017.09.05 (első rész, második rész); 2017.09.15 (első rész, második rész, harmadik rész); 2017.10.04 (első rész, második rész, harmadik rész); 2017.12.06; 2018.02.27; 2018.06.19 (utolsó 🙁 ).

Megj.: több videóban a chat jelentős csúszást szenved az eseményekhez képest. Ennek oka, mint azt később felfedeztem, hogy a régebbi, műholdas helyett még mobilinternetet használó stream-ek gyakorta megszakadtak, s ezeket a kimaradásokat kezdetben valamilyen oknál fogva kivágta a Twitch videóarchiváló rendszere – ám a chatet meghagyta eredeti idősávjában. Ha egy streamer műsora véletlen megszakad, a chat az úgymond timeout-ig (végső szétkapcsolás) aktív marad. Ha kivágjuk úgymond a műsorszünetet, miközben az eredeti stream-ben példának okáért 2 percnyi ilyen kimaradás keletkezik, ezzel a 2 perccel előre kerül időben a stream, ehhez képest pedig ugyanennyivel elcsúszik a chat.

Csak a poén kedvéért álljon itt alább egy rövidke JakenBakeLive kvíz. Ha ezen kérdések mindegyikére tudod a választ, elmondhatod magadról, hogy igazi nagypályás NEET-ként vagy hikikomoriként az égvilágon semmi jobb dolgod nincs Twitch videók órákon át tartó bámulásánál. Ezekből a kérdésekből nem készítek kitölthető tesztet, mert több választásos (abcd) feladványba ágyazva őket már túl könnyen megfejthetők volnának. Íme a kérdések, a helyes válaszokat pedig megtalálhatjátok az utolsó (6.) oldal legalján:

1.) Melyik napon találkozott Jake legelőször a Chego lányokkal (év-hónap-nap)?

2.) Hogy hívják a szelfibotot, amit Haruka tart a kezében a legelső találkozásuk alkalmával?

3.) Mi ama gusztustalan étel neve, amit Jake megetetett a Chego lányokkal, név szerint Kotonéval, majd később Harukával?

4.) Hol nyaralt Yuri, mielőtt újból összefutott volna Jake-kel Tokióban?

5.) Mi ama gyorsétterem neve, amely előtt Jake először találkozott Natsukival?

6.) Mikor járt Jake Budapesten (2019.hónap-naptól-napig)?

7.) Mely japán cég szponzorációs ajánlatát kívánta Jake hosszú időn át kicsikarni (végül nem jött össze neki)?

8.) Mely modell köré (név) gyűltek az emberek az utcán, mikor Jake legelőször futott össze Ao-val?

9.) Melyik japán városban született Jake barátnője, Waterlynn?

10.) Mi a mögöttes jelentése a chatben gyakorta megforduló, 52-es számot tartalmazó emojinak?

Némi segítség: A 6. kérdés megfejtéséhez vissza kell lapoznod Jake Twitch VOD-jaiban egész 2019-ig. 7. kérdés: ennek öltözött be Jake a 2017-es, 22-es és 23-as Halloweenkor. A 8. kérdéshez a válasz ebben a streamben van elrejtve. 9. kérdés: Waterlynn szülővárosának megismeréséhez Jake YouTube csatornáján érdemes kutakodnod. A 10. kérdésre a válasz a legutolsó Chego stream chat-jében olvasható, vagy Jake maga is említi egyszer.

iShowSpeed

Hogy is maradhatna ki a listáról a Z és alfa-generációk nagy kedvence, kinek önmagában a neve hallatára ezrek tódulnak utcára (de aztán semmikor máskor 😀 ) megcsodálni becses személyét?

Ez a csávó kb. ennyit is tud. Ellátogat mindenféle országok legnépszerűbb városaiba, ott mászkál, autókázik, ugat, hátraszaltózik, s a Skibidi Toilet népsége mindezen „teljesítményt” őrjöngve ünnepli.

Kezdetben magam sem fogtam fel az ő tartalmainak értelmét, aztán ahogy elkezdtem nézni egyet-kettőt közülük ezen összeállítás kedvéért (legelőször még tavaly nyáron fogtam bele – hogy repül az idő!), már kezdem érteni az ő vonzerejének miértjét.

iShowSpeed nem egyéb, mint egy IRL TikTok feed, aki 30 másodperces klipekbe sűríti a világ országainak turisztikai látnivalóit, s velük a maga helyi fiatalsággal való interakcióit. Ez az eléggé extrém programszervezés már inkább a 2010 után született TikTok-növendékeket szórakoztatja, minden más nemzedéknek túlontúl intenzív ez a fajta tartalom-összeállítás.

Bár egyéni teljesítmény és képességek szempontjából Speed nem mutat nekünk semmit, a TikTok zombiapokalipszis-népe szinte térdre rogyva hajlong előtte, személyének jelenlétét meg a valaha látott leghevenyebb rajongás övezi még az államapparátusok részéről is!

Annyira így van ez, hogy perui stream-jében Lima polgármestere egyetlen órára tiszteletbeli polgármesterré és nagykövetté avatta őt, Kínában az állami televízió kiemelt műsorszegmensben foglalkozott a látogatásával, Norvégiában meg, hol veszett rajongói karmai közül kellett őt kimenekíteni, miközben a lábát is kificamította, a turisztikai hivatal heveny pánikrohamában újból megszervezte elölről a programját, mert féltek a norvég turizmus földbe fúródásától!

Speed show-jainak rendszeresen visszatérő momentumai az őt pánikrohamig körbevevő s személyét majdhogynem szétcincáló tömeg (ebből a szempontból Vietnám bizonyult az eddigi nonpluszultrának – nem is sejtenénk, az állítólagosan oly unalmas, szocialista országban mennyire túltengnek az iPhone-okkal szaladgáló tiktokkerek), az egyes látnivalók 1-2 perc alatti bejárása, futballstadionok látogatása és országtól függően hol jobb, hol rosszabb kísérők mellé szegődése.

Speed tavaly Budapesten is streamelt, amely műsorát idejekorán meg kellett szakítani, mert a tömeg kajával való dobálózása mellett a kamera is széttört a nagy dulakodásban.

Hogy foglalhat mégis egy ilyen alak helyet a Top 3-ban? Hasonló megfejtés vonatkozik rá, mint Jake-re: ha megtanuljuk valahogy mentálisan kiradírozni ezt az idegesítő kis mitugrászt a képből, megkapjuk a világ legintenzívebb és legizgalmasabb országbemutatóit, melyek megtekintésének ha akarnánk se tudnánk ellenállni. De persze az ez irányú akarat sem feltétlen teng bennünk túl.

Jinnytty

Jinny bő 7 éve szinte megállás nélkül rója a nagyvilág akár aszfaltozott, akár járatlan útjait, s mindezen tevékenységét majdhogynem minden egyes nap hajnaltól pirkadatig élőben közvetíti Twitch-en.

Jinny extrémen könnyűsúlyú tartalmakkal foglal le minket mondjuk az iShowspeed-hez képest, viszont bárminemű előzetes elvárás, sietség, terv nélkül végigvizslatja a világ összes helyszínét a legutolsó elejtett hajszálig.

Jinny már a karantén idején is folyamatosan utazgatott (kapta is ezért a hideget-meleget), ám legnagyobb teljesítményét 2023-ban tette le, amikor egyik végétől a másikig begyalogolta a komplett Tajvan szigetét.

Jinny, Jake-kel ellentétben a Twitch felvételeit sajnos nem tartja meg, viszont hála az égnek minden archív felvétele elérhető egy külön YouTube csatornán – valóságos aranybánya ez az időmilliomosoknak!

Azért ítélem őt a legkiválóbb utazó youtubernek, mert abszolúte a legalaposabb és legönazonosabb bejárását nyújtja a nagyvilág országainak, miközben nem játszik szerepet, s természetesen az útjába akadó emberekkel való interakciói is széles skálát ölelnek fel – ahogy azt egy scripteletlen műsorfolyamban kell. Ebből sajnos bonyodalmak is adódnak, legutóbb Franciaországban érte őt egy egészen komoly inzultus.

Aki az ő műsorait figyeli, tulajdonképpen végtelen tartalomra és szórakozásra lelhet, viszont akiknek csak néhány perces szünetek állnak rendelkezésére videók megtekintésére, ők nagyra értékelhetik Jinny YouTube-csatornáján az ő nem mindennapi kalandjainak rövidke összefoglalóit.

Jinny személyes és vágatlan videóarchívumában mintegy 2200 felvétel található, melyek egyenként akár 10-12 óra hosszúságúak is lehetnek!

Mindezen tényezőket figyelembe véve, bár tartalmai intenzitás és izgalom tekintetében semmiképp nem vethetők össze a többi nagy streamer-ével, Jinny szó szerint az egész világot bejárja, s nyilvánvaló, hogy az utazós kontentek gyártói közül annak kell győztesnek lennie, aki a világ lehető legalaposabb megismerhetőségét foganatosítja.

Jinny most, 2025 júliusának végén épp Európában turnézik, e sorok írása közben érkezett meg Innsbruck-ba. Remélhetőleg hamarosan Magyarországra is ellátogat, s akár mi is meglepetés-szerűen összefuthatunk vele az utcán.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás