A gig economy a 2010-es évektől a csirkésítési eljárás egyes számú globális kísérleti terepévé lett.
Az önállóan gyakorolhatatlan egyéni felelősség gyilkos rendjét a temérdek ostoba mérnök és informatikus proli által istenítésig hallelujázott Uber hozta el a negatív reálbéreikért minden igavonó baromnál keményebben hajtó munkás rétegek számára.
Az Uber jövedelem-kalkulációs modellje szándékos matematikai hiba következtében úgy került megalkotásra, hogy az emberek a végrehajtott fuvarjaik által jövedelmet veszítsenek. Ez szavatolja az Uber hagyományos taxitársaságokat kiszorító költségmegtakarítását, nem a fölös pénzügyi tételek lenyesegetését behazudó gazdaságossága a gig economy e nemtelen alakjának.
Az Uber 2023-tól dinamikus árazás mentén maximálja a maga profitját és teszi földönfutó zsellérek hadává a sofőröket. Az Uber rögtön beszállás pillanatában a gig economy mókuskerekébe rendkívüli kockázatot magában hordozó befektetési kényszerbe hajtja a munkást. Kell vennie egy új, vagy használt példányként kevésbé leharcolt autót, arra lízing vagy hitelszerződést kötnie, beruháznia egy közép-felsőkategóriás telefonba és vele ajánlottan műholdas, de minimum betonstabil és teljes lefedettségű mobilinternetbe. Ezekkel együtt az üzemanyag, biztosítás és az újfent kizárólag papírforma szerint gyakorolható individuális vállalkozói szabadság mindennemű kiadásai adókkal és járulékokkal együtt a bepalizott áldozatokat terhelik.
Eztán jön az igazi móka. Az Uber diszkrimináló algoritmusa úgy állítja be a furikázásért nyerhető bevételeket, hogy akik szemmel láthatóan csak részmunkaidőben, meglévő járművük felhasználásával és az alacsony jövedelmezésű (jó eséllyel veszteséges) fuvarok elutasításával űzik a sofőrködést, azok fuvardíjait a szoftver kissé megnöveli, míg akik teljes munkaidőben, azaz semmilyen más bevételi forrással nem bírván vágnak bele az uberezésbe, miközben az eggyel fentebbi bekezdésben sorolt függőségeik által hozzá vannak láncolva a vállalathoz, azok jövedelmezését visszavágja.
Az Uber 2023-ig, az algoritmikus jövedelem-diszkrimináció bevezetéséig pénzügyileg tökéletesen fenntarthatatlan modellt működtetett az arab olajsejkek milliárdjaiból. Miután e források kiapadnak, az Uber bár fuvardíjai összegét is megnövelte, nem ezzel kerültek végül pluszba a bevételi nyilvántartásukban, hanem a hazug marketing-szólamaik (a taxitársaságok leváltásáról), selejtes üzleti tervük és rossz árazási modelljük negatív következményeinek kiszervezésével a rabszolgájukká tett munkásaikra. Akiknek ketyeg a hitel, fogy a benzin, napi szinten riasztja őket éjszakai édes álmaikból a pártállami inkasszó és végrehajtás fenyegető réme.
Az Uber tényleges, profitabilitást szavatoló üzleti modellje tehát a belső működési logikájából eredő súlyos üzleti kockázatok következményeinek (milliárdos veszteség, majd csőd) rálőcsölése a leláncolt munkástömegekre.
Az Uber számviteli csalásai kapcsán PR-kampányokat indít a sofőrök busás jövedelmeinek meséjéről, ami óránkénti 25 órás díjazásával elérheti vagy meghaladhatja egy szabvány taxitársaság kínálta bérezést, ám a kötelező és elengedhetetlen költségek levonása nyomán bérként megmaradó összeg e ráta felét sem éri el. Független számítások szerint egy szabvány Uber-sofőr, miután minden, a foglalkoztatása és „vállalkozása” fenntartása érdekében szükséges feltételnek eleget tesz, 3 és 5 dollár közti nettó javadalmazásra számíthat, ami minden létező amerikai tagállamban töredéke a minimálbérnek, melynek összege szövetségi szinten minimum 7,25 dollár (s ez 2009 óta nem változott), Kaliforniában pedig 2026-tól 16 dollár 90 cent.
Az Uber tehát a maga joviális árazásával és rabszolgahada „független vállalkozókká” papírozásával a létfenntartás minimumát is elérni képtelen guláglakók hadává transzformálja sofőrjeit, akik a rájuk oktrojált befektetéseik és ketyegő hiteleik által hosszú éveken át hozzá vannak kötve a vállalathoz. Akárcsak a kényszermunkások a szibériai tundrához. Reáljövedelmük a negatív szintet verdesi, hiszen hivatalosan kalkuláltan is 17 ezer dollár az egy főre eső létminimum összege, 4 fős családnál pedig 35 ezer dollár. Heti 40 órás vezetés mellett 5 dollár átlag nettó jövedelemmel számítva a sofőrök 10 ezer dollárt kapnak kézhez.
Az Uber csupán a legismertebb résztvevője a koncentrációs tábor gig economy szisztémájának, de messze nem az egyetlen.
A légitársaságoknak is megvan a maga Uber-jük. Egy Arise nevű app ezen vállalatok ügyfélszolgálatainak egyesítését és kiszervezését végzi, természetesen a piramis-játékba létfenntartási kényszereik nyomán beszálló mélyszegény áldozatok nyomorán és kontóján.
Az Arise elsősorban kétségbeesett fekete és egyéb szegénységben vergődő deprivált kisebbségekre vadászván egy fizetős betanítási csomagot rendel a hozzá bejelentkező áldozataihoz. Miután lepengettek azok egy gazdagok számára egy szem dianás cukor vásárlását, számukra pedig egy havi étel megvonását jelképező összeget a betanításukra, a többi gig economy átveréshez hasonlóan független szerződéses partnereknek álcázván őket behelyezik őket a negatív létszínvonal csapdájába.
Ezeknek az áldozatoknak saját otthonukból kell a meghatározott időkeretben maradéktalanul rendelkezésre állniuk a betelefonáló panaszosok elviselhetetlen bajainak kezelésére, PhD-s pszichológusok képességeit megszégyenítő empatákká formálván magukat, amennyiben szeretnének ebben a viszonyrendszerben túlélni.
Az Arise megszabja, mivel kell ehhez rendelkezni: telefonnal és vonallal, dedikált PC-vel, internet-előfizetéssel és webkamerával. Még egyszer mondom, e minimum feltételeket a magyar cigány közmunkásokhoz hasonló létszínvonalon tengődő mélyszegényeknek szükséges teljesíteniük.
Az áldozatok háztartásának alapos távvizsgálatát követően rájuk testált edukációs csomag elsajátításáig és sikeres vizsga letételéig még mindig nem kapnak feladatot, pláne pénzt. Eddigre mélyszegénységük okán több ezer dollárt és minimum két hónap életidőt áldoztak az alávaló munka „elnyerésének” puszta matematikai esélyéért cserébe. Ahogy a digitális gazdaság és állampolgárság minden eleme, úgy a kiszervezett ügyfélszolgálatok szisztémája is egyszerre veszi el az emberek minden pénzét és idejét.
A komoly kiadást megkívánó feltételek hadának makulátlan teljesítéséért cserébe nyert szerződésük szerint ők óradíj helyett a sikeresen lerendezett hívásokért kapnak csak pénzt. Ha épp nem áll rendelkezésre az idejük teljes kihasználásához elegendő számú felhasználó, akkor bevételeik megcsappannak. Ha szeretnék bővíteni „ügyfélkörüket”, a légitársaságok mellett hajóút-vállalatok és Disney-parkok vendégeinek sirámaira is rávethetik magukat. Mindezen perkek unlock-olásának lehetősége újabb edukációs csomagok megvásárlásához és elsajátításához kötött, szintén sokszáz dollárokért.
A megkövetelt rendelkezésre állást nem egy tömbben oktrojálják rá a szerencsétlenekre (pl. napi 8 óra folyamatos munka), hanem 30 perces szegmensekben voltaképp kora reggeltől késő estéig bármikor gép elé rendelhetők. Ingyen, mert csak akkor fizetnek, ha az adott 30 percben akad rájuk testált elrendezendő ügyfélpanasz.
Természetesen a figyelő algoritmus ezen szűkös idődben is halálra büntethet téged, például ha egy hívás elrendezése túlontúl sokáig húzódik, vagy válaszadásodban késést szenvedsz. A vállalat menedzserei véletlenszerűen lehallgatják a hívásokat is, s amennyiben nem kellően udvarias hangnemre lelnek, szintén megvonhatják a javadalmad egy részét.
Az ügyfélszolgálatisok nem tehetik le elsőnek a telefont egy agresszív betelefonálóra, szexuális zaklatóra. Mivel „független” munkásaik 64%-a színesbőrű, 89%-uk nő, e pénzügyi átverés és megaláztatás kiötlői tökéletesen nyilvánvalóan a munkaerőpiacon diszkriminált fekete nőkre hajtanak.
A sorolt levonásokon felül a piramisjátékba be kell fizetni beszálláskor (a már említett tréningek, vizsgák árával és a nélkülözhetetlen kellékek beszerzésével), de kilépéskor is! Ha merészelnénk detektálni az abuzív pénzügyi csalás tényét, az Arise egy „contract termination fee” hívószavú elvonással legutolsó náluk töltött hónapunk minden bevételét elveszi tőlünk. Végül, mivel a munkavédelmi törvények nem vonatkoznak a cégre, nem lehet a vállalatot perelni a visszaéléseiért, ki nem fizetett jövedelemért, illetve foglalkoztatói szabályok megszegéséért.
A szegényeket és elesetteket kihasználó, megalázó bűnöző vállalat segge minden létező irányból védve van, csakis és kizárólag az áldozatok viselik a rabszolgásításuk, majd kifosztatásuk mindennemű felelősségét annak okán, hogy kétségbeesetten igyekeznek életben maradni.
A temérdek irigy szarházi proli most nyilván hörögve gúnyolódik szerencsétlen átvert áldozatok nyomorán, akik életben maradási kényszerükből adódóan belementek ebbe a csúf átverésbe. Hát most szemlézzünk akkor egy olyan példát, amikor ezen vernyákoló ösztönállatok gondozására hivatott, kifejezetten erélyes erkölcsi és elhivatott szakmai életutat megkövetelő területekre avászkodik be a csirkésítési eljárás, hogy kifossza és ellehetetlenítse a hálátlan tahó embertársaik iránt empátiával viseltető jótét lelkeket.
A kórházi nővérek feladata igazán mostoha, hiszen egy orvos képességeinek szinte minden elemével szükséges rendelkezniük az istápolásuk alá rendelt betegek hatékony kezelése érdekében, miközben azoknál közvetlenebb módon és temérdek betegséget, nyomort, vergődést látván szükséges folyamatos fertőzésveszéllyel dacolván szolgálniuk az életet. Mondjuk úgy, hogy ezt a munkát akkor se csinálnám, ha jól megfizetnék, vagy másik irányból: különben éhen halnék (ahogy a magukat roppant bölcsnek képzelő öregek mondják: valamiben úgyis meg kell halni), de minden tiszteletem azoknak, akik ezt a pokoli körülményrendszert az öngyilkosság vágyával szembeni folyamatos dacolásaik közepette elviselik.
Amit az egyszeri, nem hörgő proli kategóriába tartozó közember megsüvegel, azt a pszichopata technológiai oligarchia kihasználja a maga profitsajtoló gépezetének olajozására. Amerikában egy Shiftkey nevű app a munkaerőhiány sújtotta nővéri állomány hatékony beosztására hivatott, amely szoftver a maga optimalizáló algoritmusával igyekezik az egészségügyi személyzet mozgását a kórházak telítettségének és az állandó állomány megbetegedési vagy szabadságolási folyamatainak megfelelően dinamikussá tenni.
A nővérek az appon keresztül műszakokra jelentkezhetnek a különféle egészségügyi intézményekben. A krach akkor üt be, amikor épp nincs járványszezon vagy nem történik tömegbaleset. A Shiftkey egyoldalúan diktálja a műszakok és bérezés rendjét, azaz a nővérek nem válogathatnak kedvükre a felajánlott műszakokból, ugyanakkor fordítva a Shiftkey penalizálja őket, amennyiben annak ajánlatát nem fogadják el. Egyirányú és egyoldalú viszony működik tehát a rendszerben, ahogy a modern vadkapitalizmus minden elemében.
A Shiftkey száz százalékos rendelkezésre állást követel, miközben kizárólag a beosztott műszakokért fizet. Ezt azt jelenti, hogy egy nővér még holtszezonban sem kereshet magának másik munkát, vagy akár mellékes kereseti lehetőséget.
Ahogy a gig economy többi diszkriminatív appjában, úgy a Shiftkey-ben is megismerhetetlen faktorok sokasága dönti el a díjazás mértékét. A Shiftkey azonban tovább megy: adatbrókerek, szociálismédia-adatbázisok és a személyi költések megismerhető részeinek elemzésével kikalkulálja, melyik nővér mily kétségbeesetten hajt magának munkát. Minél több hitelkártya-adóssággal rendelkezel, minél magasabb a lakásod törlesztője, minél jobban igyekezel spórolni az étel -és italköltéseiden, az alkalmazás ANNÁL ALACSONYABB jövedelmet ajánl fel számodra a végzett műszakjaidért cserébe.
Az efféle algoritmikus jövedelem-diszkrimináció a meritokrácia eleve hamis és hazug eszménye mellett a munka becsületének végét jelenti.
Példák sorával igazolhatóan a vállalatok ugyanazon elvégzett munkáért az áldozatok etnikumától és anyagi helyzetétől függően különböző javadalmazást kínálnak. Természetesen ennek tényét nem szabad felismerni, ha szeretne az áldozat életben maradni.
Ha sok a szabadon rendelkezésre álló nővér, az app nyílt licitháborúba kényszerítvén személyüket összeereszti őket. Az viszi a munkát, aki a legkevesebb pénzért elvállalja azt, amely összeg ismételten könnyű szerrel alámehet az amerikai szövetségi minimálbérnek és a létminimum összegének.
A nominálisan abszolválható legmagasabb jövedelem 23 dollár / óra, amely összeget az app szerzői különféle hulladék díjak (junk fee, nem tudom mi ennek a szó szerinti magyar megfelelője) sokasága mentén még inkább lefelé srófol. 3,67 dollárt fizettetnek áldozataikkal a napi ellenőrzésért és drogtesztért, 2 dollár 14 centet balesetbiztosításért, 21 centet műhiba-biztosításért. Feltételes kiadások is tarkítják a szolgáltatás-választékot, melyek által abszolvált jövedelmünk akár a negatív sávba taszítható. 2 dollárunkba kerül, ha fizetésünket még aznap látni szeretnénk, és minden egyes kirendelt műszakért 6 dollár közvetítési díjat számol fel az app.
Mindezen tételek levonása után bruttó 13 dollár / óra lehet a MAXIMUM óradíjunk, mely jövedelmi sávot Amerikában körülbelül 30 százaléknyi adó és járulék terhel.
Ja, majd elfelejtettem: ebből a jövedelmedből magadnak kell megvásárolnod a nővérruhát, beszerezned az engedélyedet és biztosítanod az adott kórház kódjához igazodó felszerelést, mint színes felsőruházat, papucs és fertőzésvédelmi eszközök. Mivel nem a kórház alkalmazottja vagy, nem használhatod az ő cuccaikat.
Úgy transzformálnak át téged tőkés vállalkozóvá, hogy egész életeden át negatív reálbéren vergődő gulágszökevény maradsz. Elvégzett munkádért az emberséges jövedelem hiánya mellett szintén nem jár túlórapénz, betegszabadság és vakáció.
Egy hasonló jellegű, Shiftmed nevű applikáció hihetetlen módon még ennél is nagyobb rabszolgaságot tart fent. Ez a nővérek mozgását és napi rutinját valós időben figyeli, akiket megbüntetnek, ha mondjuk kórházba tartó útjuk alatt elmegy a jel a telefonjukon.
A műszakot elfogadó, majd azon meg nem jelenő nővéreket minimum egy hónapra kizárják az app használatából, ugyanakkor a nővérek műszakát annak igénybe vételét követően visszavonó főnökök csupán enyhe büntetést kapnak a kalkulált bér első két órájának befizetési kötelezettsége képében. Olykor még ezt az összeget sem kell megfizetniük.
A Carerev appon bármikor következmények nélkül visszavonható a nővérek műszakja – noha nem a nővérek részéről –, miközben az app lehetőséget biztosít annak idő előtti lezárására is. Ekkor természetesen a további munkaórák nem lesznek megfizetve úgy sem, hogy esetleg egy nővér lelkiismeretességi okokból benn marad a kórházban a betegei szükségleteit intézni.
A jobbára értelmiségi közegből származó és empátiájuk okán temérdek szemétséget szó nélkül tűrő nővéreket a hivatástudatuk kihasználása mentén verik át és teszik tönkre. A könyvtáros szleng kitalálta erre a „vocational awe”, magyarosan tán hivatási rajongásként fordítható kifejezést. A könyvtáros szakma az értelmiség legalja felé tendáló társadalmi megbecsültsége nyomán ezzel az elhárító mechanizmussal igazolta vissza nélkülözhetetlensége és társadalmi hasznossága tényét: az ő alázatos szolgálatuk nélkül az emberek műveletlen, írástudatlan, ösztönállati szinten vegetáló sudribunkók maradnának, ezért ők kollektíven az egyetemes tudás őrzőiként az egyik legnélkülözhetetlenebb fenntartói a modern társadalomnak.
Ténylegesen pedig a kapitalizmusban az ember társadalmi presztízsét kizárólag a kézhez kapott fizetési csekkjének nagysága határozza meg, esetleg valamely domináns uralkodói pozíció betöltése. Minden egyéb munkakör és ember felesleges szemét, értelmetlen költség, melyeket jobb minimálisra redukálni. E mentalitás következményei a mélyszegény kitaszított zselléreket, munkásosztálybeli proletárokat és a meggazdagodásra, illetve társadalmi dominanciára törekvés helyett bármilyen más tényezőt erényként vagy emberiség fennmaradását szolgáló tulajdonságként soroló munkakörök csirkésítése, az efféle szolgálatokat végzők dehumanizálása, megalázása és negatív béren tartása.
