Járnak-e Isten gyermekei templomba?
Ember, most jövök ki a templomból!
– Rikkantotta el magát az istentelen gazember.
Az ő kamerák kereszttüze előtt megejtett álságos viselkedése kapcsán Jézus Krisztus megjegyzi:
…Szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk.
Na de jár-e egy igazán istenfélő ember templomba? A kamukeresztények most epét fognak okádani, de:
Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.
Juj. Hát ez nagy fejre biccenés kedves miniszterelnök urunknak, aki azt képzelte, skizofrén kényszerképzetei nyomán elméjében ébredő képek és hangok sokasága maga az Istennel való személyes találkozás.
A hozzá hasonlóan templomba járó és színleg hosszan imádkozó képmutató nyugdíjasok is hamarost elnyerik jutalmukat, amikor nem marad többé hol gyakorolniuk az önmegtévesztés művészetét:
És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.
Jézus Krisztus szerint aki tényleg találkozni szeretne az Istennel, az gyülekezeti maszlagok hallgatása helyett vonuljon vissza csendes kis szobácskájába, csukja be az ajtót, és ott az emberek zajától, manipulációs erőszakától, képmutatásától távol eső sarkocskájában imádkozzon szép csendben.
A papok, farizeusok, elöljárók, miniszterelnökök hada azért létezik, hogy megakadályozzák az embert a mennyek országa ajtajának megtalálásában:
Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.
Akár az is könnyen előfordulhat, hogy szeretett pap bácsink, kinek személyéhez a rendszer nyújtotta keretek között kizárólagos érvénnyel fordulhatunk erkölcsi útmutatásért, saját maga vezet be minket nagy szeretettel és boldogságos imádságok hada mellett a pokol és kárhozat birodalmába:
Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.
A templomba járás tehát a képmutatás része, nem az Isten imádatáé. Na de akkor milyen tulajdonságaikról ismerszenek meg Isten valóban igaz gyermekei, kiknek kizárólagos mantrái és cselekedetei nem a moslék neisegyékezés, gyilkos „isteni kötelességek” személyünkre oktrojálása, Isten nevében istenellenes bűncselekmények folytatólagos gyakorlásának bűvkörében mozognak?
Jézus Krisztus ezt is készséggel elárulja. Isten valódi gyermekei kitaszításra kerülnek a rendszerből, gyülekezetekből, gyűlölni fogja őket a világ, a karhatalom háborgatni és kergetni fogja őket:
…Óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékekre adnak titeket és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket; És helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul ő magoknak és a pogányoknak.
A végidőkben:
A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.
Jézus szerint gyümölcséről ismeritek meg a fát: amely felekezet tagjai boldogok, elégedettek, kerüli tagjaikat a viszály és a tragédia, azokban miután kettő vagy három ember összegyűlik, máris betölti a teret Isten áldása.
Amely országban pedig egyre putrisodó, leépülő, létszámában hanyatló, mentalitásában gyűlölködő, anyagi helyzetében mélyszegénységben vergődő munka alapú társadalom rendezkedik be, onnan az Isten rég eltávozott.
Ha valaki éppenséggel járkál templomba vagy nem, saját értékítélete szerint jót cselekszik az emberekkel, mindig a felebarátai javát nézi, az ő érdekükben szólal fel vagy épp veret rájuk szigorú büntetéseket úgymond az üdvösségük elősegítése érdekében, ezek az emberek nagyobb bajban vannak, mintha nem csináltak volna semmit a felebarátaik husánggal kergetése ellenében a mennyek országa nevében a pokol bejárata felé:
Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.
Hűen képviseli-e Orbán Viktor, Donald Trump, Vlagyimir Putyin és az ő díszes kompániájuk a keresztény erkölcsi értékeket?
Igazából a fenti fejezetek teljes egészében magukban foglalják az erre a kérdésre adható egyetlen igaz választ. Természetesen nem. A földi uralkodók, amennyiben valóban Isten felkent szolgái volnának, akár kőkemény hajoldozó munka befektetésének szüksége nélkül is békés, prosperáló, létszámukban gyarapodó, egymással való nézeteltéréseiket példás harmónia mentén rendező territóriumokká formálnák országaikat, melyeket, legyenek azok akár százannyian, külső hódító hatalom nem abajgathat, nem igázhat le, nem vethet szolgasorba.
Az istentelen országok földje azonban fáradságos deréktörő munkával sem hozza meg termését, a nemzet összehordott vagyona hitelezők és idegen népek martalékává lesz, a háborúikat elvesztik, a népet testi-szellemi mentális leépülések és krónikus betegségek árja gyötri, a lakosság életképes része pedig kivándorol vagy elmenekül.
Az uralkodó osztály titulusai közül egyedül a király képviselheti itt a földön az isteni rendet. Minden más felruházott hatalom (császár, miniszterelnök, diktátor) emberek kisebb-nagyobb csoportjának választása révén kerül a trónra, ezért az ő kizárólagos törekvésük az emberi igények rendezgetése az isteni rend tartása helyett.
Egy földi hatalom nyugodt szívvel hozhat istenellenes törvényeket, kötelező érvénnyel vezethet be a tízparancsolatot tökéletesen felrúgó rendelkezéseket.
Másik jellemző kifogás földi uralkodóink védelmére, hogy ők csak jót akarnak népüknek, s a többség részére legkedvezőbbnek számító ítéleteket hozzák. Ez hatalmas nagy ostobaság, s egyben egy nemzet elveszejtésének bombabiztos záloga. Ha nincs külső, objektív (tehát úgymond isteni) fokmércéje a jóságnak, akkor az uralkodó osztály csakis és kizárólag a maga önkényét tekinti referenciának, meg saját udvartartása ellátmányát. Ezt kifejtettem korábban egy vonatkozó esszében:
…Objektív erkölcsi mérce nélkül, mint amit mondjuk Jézus Krisztus reprezentál, egyszerűen lehetetlenség bárhogyan is jónak lenni. Pláne a mai világban. Nem önmagában a jóság definíciója értelmezhetetlen, hanem hogy gyakorlatilag mindenki mást ért jóság alatt, mindenki eltérő cselekedeteket tekint jónak, amennyiben nem eresztjük át azokat az isteni nézőpont szűrőjén.
Jónak lenni tehát lehetetlen a rendszerben. Ezt kéne minden magát keresztény-konzervatívnak hazudónak bevésnie a fejébe, és inkább előkapnia a Bibliát a drága nemzetvezető magasztos szólamainak feltétlen zabálása helyett.
Részükről a munka az egyetlen erély, de a munka önmagában véve haszontalan, leépítő, gyilkos, sátáni cselekedet. Közben pedig a fene nagy „jót akarásukkal” nyomorba taszítanak minket, elveszik az életünket, meggátolnak bennünket a saját szívünkbe vésett parancsok követésében, végül kárhozatra juttatnak. A jóság demózása a jóság fogalmának konkrét definiálása és annak való megfelelés hiányában színtiszta bűnöző despotizmus.
Jézus elmondja, hogy ezek az emberek úgy bűnöznek, gyilkolnak, hoznak élettel ellentétes rendelkezéseket, hogy közben még szentnek is gondolják magukat:
Ti vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz.
Miket mond még Jézus a hatalomról? A hatalom jósága és igazságossága a teljesség igényét nélkülözvén a következőkben nyilvánulhat meg.
Nem áldozatot (munkaszolgálatot) követel, hanem irgalmat gyakorol:
Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.
Nem vezet be egyiptomi típusú munka alapú társadalmat:
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.
Nem végrehajtót meg apparátust küld az ember ellen, hogy tűzön-vízen át üldöztesse, hanem elengedi az ő megfizethetetlenné lett adósságát, leírja adótartozását:
A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte.
Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását.
Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? -Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott.
Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.
Vala egy gazdag ember, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja. Hívá azért azt, és monda néki: Mit hallok felőled? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár.
Monda pedig magában a sáfár: Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba.
És magához hivatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az pedig monda: Száz bátus olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén, hamar írj ötvent. Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolczvanat.
És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.
Nem vezet be egyszemélyi diktatúrát, rendeleti kormányzást, nem hoz határozatokat Isten szavának közvetítői ellen:
„Miben áll a szent Lélek elleni bűn?” Jézus így válaszolt: „Mindaz, aki rendeletet bocsát ki minden olyan ember ellen, aki Atyámnak szolgál, a szent Lelket káromolta. Mert minden olyan ember, aki tiszteletteljesen szolgál Istennek, méltó a szent Lélekre, és aki rosszat mond rá, annak ez nem fog megbocsáttatni.
Isten nem az ő rángatható kapcarongya, akire hivatkozgat gazságai visszaigazolására, hanem ő szolgálja az Isten dicsőségét.
Donald Trump és az ő félhivatalos Project 2025 programja kapcsán szereztem anno egy esszét, abban megmutatom, miképp torzsalkodik Isten ellen ez az állítólag oly istenfélő és keresztényi rendszer.
Lehet-e egy magát nemzeti-konzervatív értékrendűnek tekintő személy egyben hithű keresztény?
Mind a nemzet, mind a konzervativizmus eszménye modern fogalom, ezért nem mondhatók keresztényi intézményeknek, hiszen a kereszténység születése után bő 1700 évvel jöttek létre.
Régen egy adott terület népeinek integritását összetartó erő a közös uralkodó (király) személye volt, s a birodalmak határai nem nyelvi, etnikai vagy rassz alapon kerültek kijelölésre.
A nemzetállam megszületésével kerültek az emberiség különböző földrajzi területeken élő csoportjai végső elválasztásra egymástól. A nemzetállamok határai csak az első világháborút követően záródtak le végleg, addig jobbára szabadon lehetett utazni.
A nemzeti konzervativizmus voltaképp a felvilágosodásnak nevezett elsötétülés korában partvonalra vetett, majd a létezés dimenziójából kitaszított Isten helyettesítő pótterméke, amelynek isteni rendjét és egyben az isteni imádat tárgyát egy abszolutista uralkodó jelképezi. Megnyilvánulási módja az isteni gyermekség helyett az érzelgősség és propaganda kettőse, a konzervatív nemzet tagjait összekötő kapocs pedig a saját etnikum Isten által kiválasztottként magasztalása, mindenki más népének szubhumán létformaként feltüntetése, de minimum peckes lenézése.
Istenre hivatkozva nem nyerünk magunknak üdvösséget, a helyes viszonyrendszer ugyanis fordított. Nem akkor áldja meg Isten a magyart jó kedvvel és bőséggel, amikor azt hangos énekléssel, ordibálással kiköveteljük tőle, hanem szívünk tartalma és személyes cselekedeteink nyomán dönti el, személyesen méltók vagyunk-e a mennyországba jutásra.
Isten nem személyválogató és mindenkit egyénenként ítél, ezért keresztény nemzet nem létezik, az kollektíven nem juthat üdvösségre, sem kárhozatra. A nemzeti konzervativizmus az uralkodó osztályt szolgálja Isten helyett, előbbi ukázait követi és törvényeit tartja az isteni parancsolatok ellenében, miközben az Isten nevét mint egy kapcarongyot hivatkozási alapként rángatja az ő istenellenes gaztettei létjogosultságának és helyességének igazolására.
A Kultúrtörténet blogról sajnálatos módon törölt „A nemzet, mint érzelem” c. esszé kifejti, hogy bár az Istent megöltük, az ember ténylegesen nem képes Isten vagy valamiféle istenkép nélkül létezni, ezért a nemzeti konzervativizmus létrehozta az Isteni rend szinte perfekt replikáját, amelynek funkciói szinte ugyanazok, ám a földi hatalom Isten angyalait, kerúbjait, szeráfjait és parancsolatait behelyettesíti a saját rendszerfunkcióval, pártállami apparátusával és népnyúzó törvényi hálózatával:
A nemzet a romantika konstruált mítosza, s mint ilyen vallásos jellegű. A nemzeti érzelem valláspótlék mivoltát nemcsak szociológiai és kultúratudományi tanulmányok bizonyítják, hanem az egyszerű szemlélés is egyértelművé teszi. Gondoljunk csak a nemzeti ünnepek ceremóniáira, liturgikus jellegükre, a jelképek (zászló, címer, himnusz) a totemekre (korona, turulmadár) használatára, mindezek feltétlen tiszteletének törvényi előírására. Megsértésük bűncselekményként a vallásgyalázással válik egyenrangúvá.
A lakosság szerepe, hogy Isten dicsőítése helyett önmagát imádja, saját uralkodó osztályát tegye istenné, az Isten rendelkezései helyett a maga megelőző nemzedékei sokasága által kitalált babonák, mesék, szokások, hagyományok szerint járjon el, továbbá hogy a prófétákat és Ábrahám leszármazottjait a maga nemzetének nagy államférfijaira, mitikus háborús hőseire cserélje:
Mózes nem jön le a hegyről, nincs többé, hát találjunk ki magunknak egy vallást. A nép vezetői a nép számára létrehoznak egy mítoszt, amiben önmagukat imádhatják. Ebben a mítoszban fontos szerepet kapnak a honvédő háborúk és szabadságharcok, megtörténik az elesett hősök profán szentté avatása. A nemzeti érzés az önimádat kollektív kultuszaként is definiálható. Kialakulása a zsidó-keresztény kultúrához köthető, hiszen alapvetése a kiválasztott nép, a haza mint az ígéret földje, a messiás várás, a vezér, aki megváltja népét.
A nemzetség vallási közösség volt, míg a modern nemzet elsősorban etnikai fogalom, s territoriális alapon szerveződik. A földterület a Biblia szerint eredendően Isten tulajdona, s az is marad az idők végeztéig. Ehhez képest a mai rendszerben a föld magántulajdon, ami személy, cég, vagy állam önkényes kontrollja alatt áll, amely által ők kiemésztik a földről a szegényt, maguk közül pedig a szűkölködőket.
A nacionalizmus groteszk ideája az isteni renddel ellentétben nem engedélyez betekintést más népek, csoportok, etnikumok nézőpontjának megismerése és befogadása felé, ezért minden náció szélsőséges önimádatával párhuzamban a kívülállókat velük szemben tanúsított félelmi fokuktól függően komikus bohócok hadaként, despotikus barbárokként, már-már földöntúli idegenekként vagy akár emberi fajból kiiratkozó testidegen elemekként aposztrofálja.
Mivel a nacionalizmus a népek közti esetleges kapcsolódási pontokat végérvényesen elvágja, ezért azok gonoszságuk fokától függően csendes belső gyűlölködésükben süllyednek el a népek tengerében. A nemzetek közti gyűlölködő feszültségek elszabadulását az érdemi kommunikáció totális hiánya szavatolja, ahol mindegyik magát isteni kiválasztott néppé avanzsáló nemzet meg van győződve, hogy őket kívülről más etnikumok is Isten kiválasztott népeként látják, saját magukat pedig az ő ítéletüktől függően félelmetes barbárokként, idegen civilizációkként vagy patkányok nációjaként.
Ők lepődnek meg legjobban, amikor ezek a szubhumán elemek a csótányirtó hadművelet fázisa passzív tűrésének és a maguk kihalását joviálisan elősegítő együttműködés helyett akkora pofánverést kapnak, hogy a fal adja a másikat. Mert olyanok, mint Pistike az ismert ovis viccben:
– Pistike, mi leszel, ha nagy leszel?
– Katona!
– Dehát akkor lepuffant az ellenség!
– Akkor ellenség!
Nem tudja Pistike, hogy az ellenség szemszögéből mi vagyunk az ellenség, az ő talpasaik pedig a hős honvédő katonák, mert nincs rálátása a másik oldalra.
A nacionalizmus, nemzeti konzervativizmus tehát egyfajta valláspótlék szerepet tölt be a földi dimenzióból száműzött Isten helyettesítésére. Nyikolaj Bergyajev:
Megdöbbentett, taszított és felháborított a mindenütt uralkodó nacionalizmus, a nemzetek hajlama, hogy önmagukat felmagasztalják, központi jelentőségűnek tekintsék. A magyaroktól és az észtektől Magyarország és Észtország óriási és kivételes küldetéséről hallottam. A nemzeti önmagasztalás és dicsekvés másik oldalát a más nemzetek, különösen a szomszédok iránti gyűlölet jelentette.
A nacionalizmus Isten helyére lépett. Undorodom ettől a jelenségtől, amely nemcsak erkölcstelen, hanem ostoba és nevetséges is, Európát pusztulással fenyegető kór. Érdekes, hogy a nacionalisták majd mindenütt hazájuk árulóivá váltak.
