A teremtértörténetből rögvest kiderül, hogy a munkavégzés kötelezvénye Isten által kirótt átok, amiért Ádám és Éva nem hallgatott az ő szavára, és a kígyó parancsára evett a tiltott gyümölcsből:
Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.
Ugyanezen a fázison a munka alapú társadalom kivétel nélkül minden hithű és joviális szolgája átesik, akik az isteni lélek útmutatása helyett a hatalom mormolta szólamoknak hisznek, hogy „el kéne menni dolgozni”. Amely frázis, még egyszer mondanám, nem a fáradhatatlanul lerótt erőfeszítésekért cserébe megjáró létfenntartási szükségletek megszerzését jelenti, hiszen ekkor nem volna szükség a puszta dolgozásra elvesztegetett időn felül komplett identitásunkat megkorrumpálni. Hanem a lélek beszolgáltatása, egyéni gondolatok, vágyak, ambíciók feladása által az éhhalál elkerülésének kizárólag adható, de ki nem kényszeríthető privilegizált jutalmának elosztója a munka alapú társadalom.
Mindenki másnál keményebben és szorgosabban dolgozó emberek is ítélhetők akár éhhalálra a rendszer részéről, amennyiben az nem egy központilag kihirdetett és megfizetett szolgálati pozícióra jelentkezik, vagy a munkáltatók személyedet nem jelölik ki örök rabszolgaságra méltó áldozati ajándékként a munka oltárán.
Fordítva, lumpen élősködő elemek, mint életükben soha egyetlen napot nem dolgozott miniszterelnökök, elmepusztító és léleksorvasztó propagandisták, büdösamunkázó, de két kezükkel soha egy dobozt arrébb nem pakoló vernyákoló munkáltatók simán nyerhetnek maguknak uradalmi rangot, vagyongyarapítást lehetővé tevő pozíciót, amennyiben azt a központi kontrollhálózat jóvá hagyja.
E viszonylatban az életben maradás, vagy akár az anyagi gyarapodás fokmércéje nem az elvégzett munka nívójának és mennyiségének kettőse, hanem az uralkodó osztály tagjainak szubjektív tetszése.
Most jön a kamukeresztény neisegyékezők kapálózó agyvérzését kiváltó rigmus. A Mózes II. könyvének elején ismertetett törvények szerint a zsidók Egyiptom földjén letelepedvén vegyültek össze a helyi lakossággal (akárcsak a magyarsággal a cigányok).
Ezek, mivel Isten útján járván nem kellett kőkeményen megdolgozniuk a betevő falatért, kezdték az uralkodó ház aggodalmát kiváltó mértékben túlszaporodni az egyiptomi népességet.
Ezt nem nézhette tétlenül a fáraó, ezért a zsidóság kordában tartására és létszámuk visszatartására orbáni munka alapú társadalmat vezetett be:
…Munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramszeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett számuk és szétterjedtek, ezért félelem fogta el őket Izrael fiai előtt.
Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle kényszermunkával.
Ellentétben a magyarsággal a zsidóság létszámát ugyan nem vetette jelentősen vissza a munka rabszolgaságának bevezetése, ugyanakkor Isten megemlékezvén az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségéről, továbbá meghallván az egyre sanyarúbb nyomorban tengődő zsidóság sirámait elkezdte megszervezni a kivonultatásukat Egyiptom földjéről. Ehhez Mózest jelölte ki, hogy a zsidó nép vezetője legyen. Ő a fáraó színe elé járulván a zsidóság elbocsájtásának kérésével körülbelül egy szabvány NER-oligarcha nívójához méltó választ kapott vissza:
Egyiptom királya így felelt: „Miért akarjátok ti, Mózes és Áron, a népet elvonni a munkától? Menjetek ti is dolgozni!” A fáraó még hozzáfűzte: „Most, hogy a nép elszaporodott, most akarjátok, hogy abbahagyja a munkát?” A fáraó még aznap ezt a parancsot adta a nép felügyelőinek és az írnokoknak: „Ne adjatok szalmát annak a népnek a téglavetéshez, mint eddig tettétek. Menjenek csak maguk, és gyűjtsenek szalmát. De továbbra is követeljétek meg tőlük a megállapított mennyiségű téglát. Semmit sem szabad belőle engedni. Lusták, azért kiabálnak, hogy el akarnak menni Istenüknek áldozatot bemutatni. Meg kell nehezíteni a nép munkáját, hogy azzal legyen elfoglalva, s ne hajoljon hazug szavakra.
Itt fény derül a munka intézményének valós céljára: minél számosabb, hosszadalmasabb és sanyargatóbb tevékenységek hadával sújtani a lakosságot, hogy azok „ne hajolhassanak hazug szavakra”, azaz ne foglalkozhassanak az Isten által beléjük plántált lelkiismeret hívogató szólamaival, melyek kifelé invitálnák őket az ültetvényről.
Miután a fáraó hajthatatlanságában tovább fokozza a gonoszságot, Isten tíz csapással sújtja Egyiptom népét, hogy az a saját szájával legyen kénytelen elbocsájtani a zsidóságot, ne pedig ahogy a modern munkáltató kaszt szokta volt mondani a létfenntartási kényszereik kontroll alatt tartása által sanyargatott szolgáinak, hogy hát ti akartatok kőkeményen dolgozni meg adót fizetni, ti írtátok alá itt meg ott a papírt, hát most akkor viseljétek döntéseitek következményeit életetek végéig! Vagy ha nem tetszik, el lehet menni, van száz másik a helyetekre.
Miután Mózes átmeneti tartózkodási helyükre terelte a zsidóságot, az Isten által kőtáblába vésett egyik parancsolata szerint megtiltotta a zsidóságnak a szombati munkavégzést:
Az Úr így szólt Mózeshez: „Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. Ezért tartsátok meg a szombatot, legyen az szent előttetek. Aki megszentségteleníti, az halállal lakoljon. Aki ezen a napon dolgozik, azt ki kell irtani népéből. Hat napig dolgozzatok, de a hetedik nap, a szombat, a pihenés napja, az Úrnak van szentelve. Mindenkit, aki szombaton dolgozik, halállal kell büntetni.
Azt is megmutatta, hogyan kell bánni egy szombat hajnalonként fűnyíróját berregtető vagy műhelyében fűrészelgető dolgozóval. Így:
Mikor pedig Izráel fiai a pusztában valának, találának egy férfiat, ki fát szedeget vala szombatnapon. És elvivék azt, a kik találták vala azt fát szedegetni, Mózeshez és Áronhoz és az egész gyülekezethez. És őrizet alá adák azt, mert nem vala kijelentve, mit kelljen vele cselekedni. És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kivül. Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kivül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.
Tehát Mózes rendelése szerint jogunk van a szombaton hétszentségelve kalapálgató meg a szomszédaik panaszait legyintgetéssel vagy fenyegetőzésekkel honorálgató dolgozó emberek megölésére.
Egyetlen tevékenység volt megengedve szombatnapon: Isten nevében egybegyűlés, és vendégek fogadása. Igazából a földi szükségletek kielégítése volt tiltott, mint fűtés, főzés, rőzsegyűjtés, kemencében begyújtás.
Jézus Krisztus feloldotta a szombatnap tilalmát azzal, hogy szabad szombaton is jót cselekedni. A jócselekedetek listájába nyilván nem foglaltatik benne a fűnyíró berregtetése, sem az ártatlan embertársaink illegális inkasszóztatása.
Jézus szerint tehát Isten gyermekei megszeghetik a szombatot is (az csak az istenteleneknek van emlékeztetőként).
Mellékesen megjegyzem, hogy a zsidóság pusztában tartózkodásának esztendei alatt szombat kivételével minden egyes nap korlátlan bőségben aláhulló égi mannát kapott ajándékba Istentől, amely mézeskalács ízére emlékeztető ajándékért cserébe semmi munkát nem várt el a feldolgozás és megsütés követelményén felül.
Jézus Krisztus evangéliumában a szombatnap munkavégzési tilalma megszegésének joga egyet jelent az áldozathozatal szentségének felrúgásával. Akik tehát azt mondják, hogy ilyen meg olyan (olykor beláthatatlan távoli jövőbe vetített) előnyök élvezetéért cserébe nekünk most (és ezután mindig) le kell mondanunk a jelen pillanat elérhető örömeiről és áldozatot kell hoznunk mondjuk a homályos jövő (vagy ami még szörnyűbb hazugság: a szintén Moloch karjaiba ajánlandó utókor jólétének) bebiztosítására, azok ajkait tisztán és közvetlenül a sátán rezegteti:
Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vezetett az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették. Ezt látva a farizeusok szóvá tették: „Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amilyet szombaton nem szabad tenni!” Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid is, amikor társaival megéhezett? Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak.
Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombatonként a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el vele bűnt? Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a templom. Ha tudnátok, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat. Az Emberfia ura a szombatnak is!
…Éppen ott volt egy béna kezű ember. Hogy vádaskodhassanak ellene, megkérdezték: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Így felelt: „Ha valakinek közületek csak egy juha van, s az szombaton gödörbe esik, vajon nem markolja meg és nem húzza ki? Mennyivel többet ér az ember, mint a juh! Szabad tehát szombaton jót tenni.”
Tehát: a jelen feláldozása önmagában semmiképp nem vezet a jövőben pozitív megtérüléshez. Ez a mantra a hatalom trükkje, hogy ne engedje felébredni az emberiséget.
A szabvány polgár akár néhány hó munkaszolgálat után rádöbbenhet a rendszer általi átverése tényére, ám akivel komplett életéveket, évtizedeket áldoztatnak fel egy ténylegesen sosemvolt, viszont rendre minden egyes nap váltig hangoztatott, mindig az elérhetetlen és soha utol nem érhető jövőbe kivetített kamu üdvösségért cserébe, akik ezt állandó jelleggel beveszik, azok már annyi befektetést, életenergiát, mentális önbecsapást helyeztek a hazugság birodalmának istápolásába, hogy ha nagyon akarnának se tudnának immár kiszállni a tömeges megtévesztés mókuskerekéből, mert szégyenükben vagy épp más módját nem ismervén a túlélésnek a felülről érkező utasítások maradéktalan teljesítésén felül, azonnali hatállyal elhaláloznának.
Jézus Krisztus szerint viszont nincsen holnap, az ő joviális lelki követői akkor is megkapják mindennapi eledelüket, miután a császár vagy annak udvartartásra éhhalálra, vagy legalábbis örök létbizonytalanság elfogadására ítélné személyüket:
Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Dehát ezekben a mondatokban nem foglaltatik benne, hogy halálig végzett kőkemény deréktörő munka nélkül meglenne a napi betevő falat ugye? Ezekben a mondatokban valóban nem, viszont a következőkben már nagyon is:
Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?… Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
Mily irónia e sorok üzenete azok részére, kik szorgos hetvenórázgatásaik jutalmául egy létfenntartásukhoz sem elég fizetést sem kapnak, örök bérlet -és rezsifizetgetési kényszerrel, patikamérlegen kimért költésekkel és lottón húzott sárga csekkekkel, hogy épp melyiket tudják adott hónapban befizetgetni. Itt meg Jézus azt mondja, hogy a munka nélkül tengődők alanyi jogon megjáró létminimuma az élelem, ruházat és fedél!
A modern munka alapú társadalom állat alatti színvonalon tartja az emberiséget, ahogy azt Jézus Krisztus megmutatta:
A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.
Mégis a legtöbb „keresztény-konzervatív” peon kizárólagos törekvése a gyermekei munkára szoktatása, hogy dicsekedhessen velük. Az se baj, ha azoknak ettől tönkre megy az életük, vagy az öngyilkosság lehetőségein kezdenek el gondolkodni. Pedig ahogy láthatjuk, a munka alapú társadalom örök és lobotomizált agyú szolgálata a legalapvetőbb szükségletek biztosítását sem fedezi. Lassacskán a komplett globális fiatalság kiárazódik a lakáshoz jutás puszta esélyéből, mely lehetetlen állapotot tovább súlyosbítják a pártállam részéről bevezetett inflációgerjesztő hitelkonstrukciók, energiaár sokkok és egyre megfizethetetlenebbé váló élelmiszerek.
A magyar fiatalság azonban a munka alapú társadalomnak hála a globális átlagnál is mélyebb nyomorban senyved, hiszen 2010 óta a komplett EU-ban nálunk drágultak legelviselhetetlenebb mértékben a lakások, az élelem inflációja pedig 2022-24 között duplán meghaladta az európai és amerikai átlagot. Egyedül a ruházat marad megfizethető ebben az országban, az is kizárólag azért, mert egymás gusztustalan pucér testének látványa már a pártállami aktorokkal is azt mondatja, hogy na ezt inkább nem tesszük megfizethetetlenné.
A munka tehát a három elemi, tényleg abszolúte minimális létszükséglet közül kettő hozzáférését lassacskán tökéletesen megakadályozza, így a dolgozó ember létszínvonala alámegy a Jézus ígérvénye szerint munka nélkül is alanyi jogon megjáró abszolút létezési minimum szintjének.
Ezzel visszaigazolást nyert, hogy a modern munkatársadalom nem a korabeli rabszolgaság idejét eleveníti fel könnyes szentimentalizmussal átitatván. A rabszolgákat ugyanis kötelező volt fedéllel, élelemmel és ruházattal ellátni, hét év szolgálat után pedig az önálló fenntartását szavatoló földvagyonnal és jószágállománnyal (!) elbocsájtani. Hanem inkább a gulágok és koncentrációs táborok világát, ahol az emberek elvégzett munkájukért cserébe a puszta életben maradásuk feltételeit sem szavatoló mértékű és minőségű javakhoz jutnak.
Az egyiptomi munkavilág kiterjesztésével a magyar társadalomra természetesen idehaza is kialakulnak, majd bebetonozódnak, végül aztán végletekig fokozódnak a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek. Ám a nepotista tőkehalmozókat is előbb-utóbb utoléri a végzetük.
Amit összeharácsoltál, azt kénytelen leszel szétosztani utódaidnak, vagy akár idegeneknek:
Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!
Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.
Ezért veszélyes a mostani gerontokrácia, mert az a redisztribúciót meg kívánja akadályozni, és vagyoni alapú diktatúráját a fiatalság totális rendszerfüggőségben tartásával örök időkön át fenntartani.
A saját magukat komplett életüket ledolgozó, s ezért a világ minden mozdítható és mozdíthatatlan javának kisajátítási jogát magának vindikálóként aposztrofáló nyugger hadosztály bűnöző mentalitása végett kétség nem fér, úgyhogy az ilyenek csak ne akarjanak maguknak békés és nyugodt öregkort. Maga a Biblia mondja ki személyükre a lesújtó ítéletet:
Mert az embernek, a ki jó az ő szemei előtt adott Isten bölcsességet és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, a ki jó az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!
A neisegyékező söpredéktől el lesz véve az élelem, és oda lesz adva az önfeledt, boldogságos, akár nem is dolgozó Isten gyermekeinek.
Az öncélúan harácsolgató pogányok hamarosan éhezni és fázni fognak, továbbá folyton folyvást frusztálódni utódaik engedetlenségétől és a pártállami propaganda agyrothasztó terrorjától, mert a milliárdosok vagyonhalmozását kizárólagos érvénnyel szolgáló leépítő, bűnöző, moslék munka végzése isteni szemszögből senki részére nem von maga után megelégedési jogot. Az az önfeledt Isten gyermekeinek jár, akik felé ez a központilag pumpolgatott bűnszervezet véres hányásos neisegyékezéseit szórja. Ha másképp nem megy, hát ennek az élhetetlen és gyilkos rendszernek a felszámolásával, javak újraosztásával ér véget az uralkodó osztály erőszakolta végtelen depriváció regnuma:
Amikor az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van vagyona. De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, akkor elveszi fegyverét, amiben bízott, és a zsákmányt szétosztja.
Mindezek mellett a földterület nem képez örök időkre elidegeníthető magántulajdont:
A föld eladása nem jelenti minden jog elvesztését, mivel a föld az enyém, ti meg csak jövevények és vendégek vagytok számomra.
A munka alapú társadalom szorgos és joviális éltetői meggyűlölik magát az életet, ahogy annak folyamata éppen aktuálisan zajlik:
És latra vetettem kezem minden művét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belőle semmi haszon a nap alatt!… Meggyűlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés!
Csakis és kizárólag az Isten dicsőségére végzett munka, ami Jézus Krisztus szerint méltóvá teszi az embert az ő bérére. Minden egyéb munkavégzés az örök szegénység, depriváció, mélynyomorúság biztos bérgaranciája, és az ilyen neisegyék kaliberű sátánista varázsigék mit sem segítenek az igazság szavának szertefoszlatásában:
Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok. Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét.
Ingyen bér, micsoda paradoxon! Az élet ajándéka tehát ingyen és bérmentve jár, míg a halál magasztos jogának elnyeréséért az ember nap mint nap kőkemény gürcölésre és deréktörve hajoldozásra kényszerül. Mindez méltó jussa bűneinek, amiért a mocskos pofájával és testi erőszakával önkényesen diktálni kívánja, hogy kinek a szájába juthasson falat és kiébe ne.
