A tüzes szemű magyar:
Egyébként nem az a gond, ha elhisszük az üres ígéreteket, hanem az, ha nem ismerjük fel elég gyorsan, vagy egyáltalán nem ismerjük fel, hogy a másik nem mond igazat. A felnőtt kommunikáció ugyanis úgy hangzik, hogy a francba, nem a másik vert át, hanem én hagytam magam átverni.
Tudatos önátverés. Nahát, ez új.
Vegyünk csak egyetlen példát, Petőfit! Amit ő kijelentett, abba bele is állt. Ezt hívják felnőttségnek, pedig mindössze huszonhat évesen már meg is halt…
Így járnak a felnőttek, akik felelősséget vállalnak az életükért. Az ilyenek korán halnak, súlyosan megbetegednek, keservesen gyűlölik a világot és Istent, ahogy Károly bácsi a szőlősben.
Jézus meg az ellenkezőjét mondja: ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképp nem láthatjátok meg a mennyek országát.
Ezért van az, hogy a magukat keresztény-konzervatívoknak hazudozó istentelen reakciós fasiszták soha nem lelhetnek igaz lelki békességre, hiába gyűlölik vehemensen az általuk magyarság jogából kitaszított embertársaikat.
Az isztambuli boltban gyanútlanul megnéztem egy török bor címkéjét, és az állt rajta, hogy Proudly Turkish, Büszke török termék. Akkoriban a törökországi borok még teljesen ismeretlennek számítottak a világpiacon, ám azóta eltelt jó húsz év, és a helyzet megváltozott.
Dehát ez globalizmus meg multikulti, pfej! Egyetlen külföldi boltban se legyen kapható magyar bor, hát micsoda fertő ez mán!
Az őszinte magyar:
A fiatalok úgy fogalmaztak, hogy a magyarok nagyon sokszor elfutnak a problémák elől, bizonyos dolgokat nem mernek megcsinálni, mert félnek a kudarctól. Holott, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, óriási a különbség aközött, hogy valamire kudarcként tekintek, és aközött, hogy azt mondom, ez most nem sikerült. Ha megcsinálok mindent, amit tudok egy adott élethelyzetben, és nem jön össze, az a nem sikerült kategória. A kudarc az, amikor nem teszek bele mindent, csak, mondjuk, 40 százalékot, és nem jön össze.
Ezt már érintettük. Kizárólag az eredmények, következmények számítanak. Az erőfeszítés semmit.
A tudás hatalom, és ha a tudás nincs használva, akkor még rosszabbul érzed magad, mintha csak úgy tudatlanságból tolnál ki saját magaddal.
A „tudás” nem hatalom, hanem béklyó. Ha én tudok valamit, attól még a rendszer, a hatalom, a környezetem jottányit sem fog változni, hanem ugyanúgy folytatják a maguk berögzött szokásait, ostoba cselekedeteit, pluszban még rám is rivallnak, hogy nehogy mán különbnek képzeld magad, csak mert elolvastál mondjuk egy Csernus-könyvet.
Magasabb szinteken a tudás szintén nem ad a kezembe hatalmat, ehelyett a kizsákmányolhatóságom hathatós bebiztosítását intézi az újonnan terjengő „élethosszig tartó tanulás” doktrínája mentén. A rendszerben soha nem az okosabb diktál, hanem a hülyébb, gátlástalanabb, erőszakosabb. Kiket ráadásul nem gátol a cselekvésben a józan ész, mert leszarják, mi lesz az akcióik következménye, hiszen védelmet élveznek a következmények súlyától a hatalom által.
A következő igazi nagy válság számunkra szerintem az lesz, amikor a felelősség általánosan jellemző elhárítása és a másokra való mutogatás miatt a bőrünkön fogjuk megérezni, hogy milyen brutális tempóban csökken a magyarság létszáma.
Inkább a hamis és hazug felelősségtudat végett következik be a nem várt eredmény.
Jézus mindannyiunkat figyelmeztetett, hogy eljönnek majd az idők, amikor az asszonyok ezt mondják: „Boldogok a meddők, és a méhek, melyek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak!”.
Miért kell hát a magyarság elfogyásának bekövetkeznie? Mert a pofátlan hazudozó Csernusok azt állítják, nekem közvetlen befolyásom van a magam életébe úgy, hogy a létfenntartásom egyetlen tényezője kontrolljának jogát sem tudom magaménak. Régen meg lehetett szülni az ilyen Károly bácsikat egy szőlőbokorban, aztán játszatni őket a szobaablakon bekandikáló tehénnel, manapság ez édeskevés.
A véletlenszerű büntetgetések és totális külső kontroll alá helyezett létfenntartás szisztémája megakadályozza részemre, hogy a magam szükségleteiről saját belátásom, képességeim és igényeim szerint gondoskodjam. A nemi szerveinket központi kontroll alá vonó pártállam a hálószobánkban is figyelgeti, mit csinálok a párommal. A CSOK és babahitel ellehetetleníti az önerőből való családalapítás lehetőségét.
És akkor döbbenten nézegetjük majd az aktuális népszámlálásnál az adatokat, hogy megint félmillióval kevesebben vagyunk, megint félmillióval, és így tovább. Ez egyszerű matek: meg kell nézni a korábbi adatokat, hogyan fogyunk, a prognózis szerint 20-30 év múlva Magyarország lakossága körülbelül 6,5 millióra csökken.
Ez a karma hatalma.
…Azt mutatjuk, hogy opportunisták vagyunk, és azt mutatjuk, hogy hogyan fogyasszunk. Talmi dicsőségeket hangoztatunk. Ez már szépen át is ragadt az utánunk jövő nemzedékekre, nekik gyakorlatilag már semmi más nem fontos, mint hogy fogyasszanak, meg hogy híresek legyenek.
Miért, maradt másra lehetőség? Nem lehet mindenkiből bokorban született Károly bácsi, akinek egyetlen érdeme, hogy jó nagyokat veret a szőlőben dolgozó fiatalság kezére. Manapság az efféle készségek nem keletkeztetnek maguk után alanyi jogú piedesztálra emelést.
Meg aztán miért választja a fiatalság inkább a TikTok influencer pályát? Tán nem azért, mert az ember a használati tárgyai által totális kontroll alá vonható, azok elvételével való fenyegetéssel tökeinél fogva rángatott rabszolgává tehető? Egy saját műhely vagy manufaktúra több tízmilliós áldozatot kíván, mellyel a fiatalság nem rendelkezik. Legfeljebb egy filléres okostelefonnal, melyen hopp, egész véletlen ott a kamera. És a nyerési esélyek, legalábbis az ilyen károlybácsi-színvonalú kétkezi munka ellenében igencsak nagyok.
Egy szakképzés abszolválása több millió forintba kerül, melyen egy frusztrált, gyűlölködő, személyválogató tanár nyugodt szívvel elbuktathat, majd jön a bankszámlámért a karhatalom, hogy leporszívózza ama tandíj kamatos kamattal terhelt összegét, melyet kizárólag az ő diktatúrájának kenyeret és fedélt szavatoló feltétlen nélküli kielégítéséért vettem fel, és mert nem volt más választásom.
Akár egy minimálbéres állás is követelhet szakmai végzettséget meg erkölcsi bizonyítványt. Miért lenne hát bárki olyan nagyon hülye, hogy ezeket az átugorhatatlan halálcsapdákat csak úgy pacsira és alanyi jogon teljesíti, amikor a TikTok táncikáláshoz nem szükséges három diploma, sem komoly infrastruktúra vagy földterület, és még a Károly bácsi sem ver a csuklómra egy jó nagyot, ha nem úgy riszálom a seggem, ahogy neki tetszik?
Nem emlékszem korábbról olyan időszakra, amikor az egy generációhoz tartozó emberek ennyire egyformán néztek volna ki. Engem ledöbbent, hogy akármerre járok, akármerre nézek, milliméterre ugyanolyan cipők, zoknik, nadrágok, frizurák, arcok, mozdulatok, szófordulatok jönnek szembe.
Mert aki kilóg a sorból, az nem magyar. Ez a magyarság átka. Tökéletes konformizmus, alanyi jogú behódolás, vagy pedig éhhalál.
Az ennek a szellemében élő fiataloknak az önzés a meghatározó érzésük, hogy nekik mindenből a legtöbb és a legjobb legyen, és azt ne kelljen mással megosztani.
Mint Károly bácsinak a szőlejében, nemde? Egy szaros fürt a földön landol, s máris eljött értünk az apokalipszis, le kell verni a kétbalkezes áldozat veséjét, mert jaj, mennyi munkát kellett fektetni abba a kib***ott, magától is megtermő szőlőbe!
Aztán ott a Magyar Retró c. dokumentumfilm, amelyben a kádárista vén alkesz úgy nyilatkozik, hogy amit megeszek, az az enyém, azt már nem veheti el tőlem senki! És ezeknek van pofájuk leönzőzni az általuk taposott utódaikat. Aztán csodálkoznak, miért nem akar jönni az unoka.
A manipulálhatóság akkor válik intenzíven naggyá, hogyha az illető ember zárkózott, nem mondja ki az érzéseit, nem vállal felelősséget értük, nem kér bocsánatot, ezáltal nem tud okulni a múlt hiányosságaiból, nem rugalmas. Az ilyen ember magas egóval bír, és akkor rendkívül könnyű manipulálni.
Épp ellenkezőleg! Ha kitárja érzéseit, akkor kezdik megkeresni, mivel lehet az illető személyt manipulálni, sakkban és elnyomásban tartani. Keressük rajta a fogást. A magas egóval bíró emberek meg pontosan ezek a harsány autoriter barmok, akik valahogy így indítják minden egyes mondatukat: „Én bezzeg…!”
De éppen ezért lehet óriási hatással a gyerekekre például egy jó pedagógus, ha érzik rajta a kölykök, hogy bátor kiállni magáért amellett, hogy olvasott, művelt, ért a szakmájához, és tud beszélni a gyerekek nyelvén. Egy olyan generáció tagjai számára, akinek a szülei általában konfliktuskerülők, és nem oldották meg a saját gyávaságuk problémáját, egy bátor tanár mintaértékű lesz.
Tekintélyelvűség + teljesíthetetlen referenciák = meg sem próbálom, mert soha a büdös életben nem nőhetek fel erre a szintre.
A változtató magyar:
Úgy gondolom, hogy az olyan közösségben csökken a fajfenntartás ösztöne, amelynek a tagjai gyávák felelősséget vállalni. Azoknál mintha egyfajta önpusztítási folyamat alakulna ki.
Vagy ahol démonizálják a szexet, vagy ahol pártállami licenchez kötött a gyerekvállalás lehetősége, vagy ahol örök adósrabszolgaság árán lehet csak utódot nemzeni, vagy ahol a pártállam magántulajdonként kezeli az újonnan született csecsemőt, kit a szülőnek kizárólag finanszírozni van joga, miközben a rendszer elvégzi a szülő költségén annak betörését és idomítását.
A mai napig tökéletes rendben van a fajfenntartás ösztöne olyan országokban, ahol a csecsemők bádoglemezekből összeeszkábált, ajtó és ablak nélküli kunyhókban jönnek világra, ahol nincs a lakosság ellátásához elegendő mennyiségű és minőségű élelem, ahol a gyermekek bárminemű felügyelet és tanítás nélkül fürdőznek tömegével a koszos szennyvízben. Tehát ahol az emberek nem vállalnak felelősséget a saját sorsukért és környezetükért.
A környezetemben számtalan olyan fiatallal találkozom, akik nem akarnak gyereket, és ők valóban aggódnak ugyan a klímaváltozás meg a bolygó jövője miatt, de még sokkal jobban aggódnak amiatt, hogy mivel jár a gyerekvállalás, hogyan változtatná meg a testüket, az időbeosztásukat, az egész kényelmesen berendezett életüket. Ők igazából nem a Föld kizsigerelése, hanem az utódneveléssel járó felelősségvállalás elől menekülnek. Amíg komfortos az életük, az tetszik nekik, nehézségekkel viszont nem akarnak szembesülni.
Ez jó. Kényelmesen berendezett élet, amelyen tökéletességgel lehetetlen önerőből változtatni. Annyira jól élünk, hogy ismét megszilárdulhatott a jó 500 éve száműzött feudalizmus. Annyira el vagyunk kényeztetve, hogy a fiatalok a jelenlegi albérlet -és lakásárak mellett nem tudnak hol lakni. Szüljenek bele 3-4 porontyot a reménytelenségbe, hadd gondolkozzanak azok tinédzser koruktól az öngyilkosságon, az anyukát-apukát meg gúnyoljuk életük végéig mamahoteles lúzerekként.
Haveri körben, fiatalok között gyakran elhangzik az az álláspont is, hogy gyerek helyett ők inkább vesznek egy kutyát. De ez szintén az emberi önzés tipikus jele, hiszen a kutya átlagosan 10-12 évig él, utána nincs gond vele, addig meg lehet szabadon kontrollálni, büntetni, szeretni, amikor akarják, ha meg mégis ráunnak, akkor be lehet adni egy menhelyre.
Tehát a fiatalság attitűdje kicsiben leképezi a rendszer viselkedését velük szemben. Nahát, mik vannak! Terjed a gyűlöletlánc. Amúgy nem ugyanezt csinálja a szülők többsége a gyerekekkel? Azért kell megszülni őket, mert jön a CSOK meg a babahitel, anélkül meg lehetetlen manapság lakáshoz jutni. Aztán lehányjuk a képernyő elé, amíg anyuka leissza magát a Romkertben, a gyerek meg ott rohadjon meg, ahol van.
A szólásmondás szerint a tudás hatalom.
A világ nem a szólásmondások köré szerveződik. A történelemben rendre a legértelmesebbeknek, a zseniknek alakult legtragikusabban a sorsuk. Ennyit a légből kapott szólásmondások érvényességéről.
A hülyéket meg nem akadályozza a cselekvésben a józan ész, simán tönkre teszik az egész környezetüket, ha úgy tartja kedvük.
Ha végigmegyek egy falun, és azt látom, hogy mindenhol virágok nyílnak, az utcák tiszták, a házak és az udvarok rendben vannak, akkor általában ki szokott derülni, hogy odaköltözött néhány „gyütt- ment”, akik gyakran hollandok vagy németek, és azok teleültették virágokkal a portájukat. A nyomukban pedig az őslakosok sem akartak lemaradni, és ők is nekiláttak megszépíteni a saját házuk táját.
Már ha nem éppen nevezett gyüttmentek kocsijainak kerekét bökögetik kifele. Ezek szerint mégsem a magyarok teremtik a kultúrát ebben az országban.
A virágok, motivációs idézetekkel tűzdelt táblák az utcákon hosszú távon semmilyen mértékben nem befolyásolják a lakosság közérzetét.
Az ízeket élvező magyar:
Az életünkből manapság fájdalmasan hiányzik a közös étkezések élménye, pedig az evés sokkal több, mint pusztán a megfelelő mennyiségű kalória bevitele. Az étkezés, főleg ha többen ülnek a szépen megterített asztalnál, közösségi és közösségteremtő esemény. Nem véletlenül ünnepeltek és ünnepelnek a mai napig az emberek azzal, hogy másokat is meghívnak életük meghatározó eseményeire, a keresztelőtől az esküvőn át a halotti torig.
Na, ezek a kínos és fájdalmasan modoros ünnepi ebédek azok, melyek kapcsán kifejezetten nem bánom, hogy elsorvadtak.
Nagyon szimpatikus kezdeményezést jelentenek a városi közösségi kertek, amelyekkel már Budapesten is egyre több helyen találkozhatunk. Ehhez elég egy üres telek, néhány magaságyás, hogy mégse az építési hulladékban próbáljunk paradicsomot termeszteni, meg egy helyi kis közösség, amelynek a tagjai talán nem is ismerik egymást, és ott el lehet kezdeni közösen kertészkedni. Sok helyen még szakmai segítséget is kapnak azok, akik utoljára az óvodában dughagymáztak, vagy még ott sem, és a babot meg a borsót kizárólag a tányéron tudják megkülönböztetni. Pedig borsót, uborkát, paprikát, zöldfűszereket lehet termeszteni a városban is, akár ilyen közösségi kertekben, de akár az erkélyen vagy az ablakpárkányon egy virágládában.
Persze, kezdetben tart a lelkesedés, de végeredményben nem a kiskerti buzerálás fogja meghatározni a lakosság létperspektíváit, hanem a pénzkereset kényszere. És mindennemű tevékenység kizárólag ennek rendelődhet alá.
A jövőépítő magyar:
Elég kimenni az utcára, és egy fél órát ott ácsorogva megszámolni, hány mosolygós emberrel találkozunk, akire jó érzés ránézni. A hozzánk érkező külföldieknek is feltűnik, hogy itt élünk egy gyönyörű országban, biztonságban, természeti kincsek és változatos lehetőségek között, akkor vajon mi magyarázza ezt a sok negatív gondolkodású embert?
Talán az, hogy a biztonság valójában álbiztonság, a szépség egy illúzió, a természeti kincsek meg nem a mieink. A változatos lehetőségeken meg röhögnöm kell a kultúrapusztító rendszer ténykedését szemlélvén.
Korábban évszázadokon át működött a világ úgy, hogy szerződés helyett a felek egymás tenyerébe csaptak, mert tudták, hogy a becsületszó az becsületszó.
Talán mert akkoriban a külső körülmények kevésbé befolyásolták az események kimenetelét. Mára mindent egyértelműen meghatároznak. Megkötsz egy szerződést, akár munkáltatóval, akár az államhatalommal, majd azok igyekeznek a körülményeket és feltételeket úgy manipulálni, hogy ne tudd teljesíteni a szerződésben foglaltakat.
Ezután, mivel az érdekérvényesítő képességünk nulla egy karhatalmi aktorral szemben, nyilván alanyi jogon megteremtődik a lehetősége a büntetésekkel és extra kamatokkal való sújtásunknak, amely követelményeknek való megfelelés hiányában még több, az elpusztításunk és ellehetetlenítésünk bebiztosítására hivatott béklyót vetnek ránk, mígnem eljutunk odáig, hogy egy idők végeztéig fennálló, soha nem teljesíthető kiadás-kötelezvényt erőszakol ránk a rendszer. Innentől fogva már csernusi szólamok szintjén sem maradunk többé urai az életünknek.
Ne csak sporteseményeknél legyünk büszke magyarok, ne csak akkor, ha megnyerjük a vb-t vagy Eb-t.
Nyugi, ekkor sem.
Na itt a vége, nem volt egy rövid menet.
Szumma szummárum. Csernus szófosásának fő problémái, hogy jelent, múltat, jövőt, sőt, identitást hamisít, olyanokba dumál bele, amikről fingja sincsen, ráadásul az általa citált írásokat (pláne a bibliai evangéliumokat) sem ismeri.
Csernus fordított pszichológiájában minden általa fejtegetett fogalom, idézet, mantra az ő személyi ideológiája visszaigazolásának rendelődik alá, így aztán nem is hajlandó az objektivitással legalább távoli rokonságot ápoló vizsgálódást tenni a magyarság jelenkori állapotának konkrét okai kapcsán, s e tényezők figyelembe vételével, valami ténylegesen használható támpontot nyújtani.
Ehelyett jön az ilyen hülyeségeivel, hogy egyéni felelősség, majd hosszasan sorolja az ennek lehetőségét megcáfoló példákat. Csernus tehát fordítva ül a lovon, ebből kifolyólag a helyes diagnózis meghozatalában is csúfosan felsült, amiben egyébként személyi pszichiátriai előadásain és rendelésein egész jól szokott teljesíteni.
Ez a könyv tehát, ha egyáltalán bármi hatást várhatunk tőle, egyáltalán nem fordítja vissza a magyarság hanyatlását, sokkal inkább felgyorsítja azt.
