
Ne kizárólag a hazai fenevad bélyegéről essen szó állandóan, kanyarintsunk egy röpke összefoglalót az egykoron második legnagyobb magyar városnak hont adó Britanniáról is. Tekintsük meg, ők hogyan állnak az új világrend bevezetésével.
Júliusban megválasztásra került Keir Starmer munkáspárti kormánya, ki az államhatalom erejének szociális fordulat kiterjesztésére való felhasználását ígérte, s egyben az állam bánásmódjának enyhítését a polgárok irányába.
Rögtön első körben fel is használta a terrorellenes törvényeket az országszerte kipattant Palesztina-párti tüntetések elfojtására. Ezt követően Starmer elfogadottsága a brit elnökök történelmének leghevesebb mélyrepülését vette. E remek hír örömére, miután ígéretet tett a munkásosztály adóinak csökkentésére, megemelte a legszegényebb dolgozók TB-járulékát. Mintha csak derék Viktorunk tanítványa volna az ipse, tökre egyazon kottából játszik. 🙂
Legutolsó megszegett ígérvénye a tandíjakra vonatkozott, ugyanis azok eltörlését lengette be megválasztása esetére. Ehelyett 285 fonttal növelte azok összegét. Mondom én, hogy egy Viktor-hasonmás bújt el benne. 😀
Miután az állami terror visszafogására tett ígérvényeit is felrúgta, rögvest bejelentette az alattvalói kontrolljának szorosabbra fogását, mely folyamat aperitifjéül a palesztin-párti hangok elhallgattatása szolgált.
Mindez semmi a Starmer tarsolyában lapuló nagy bejelentéshez képest, amely a Munkáspárt szeptemberi ülésén az étert betöltötte: érkezik a digitális állampolgárság Angliába, vele a „Digitális Identitások és Attribútumok Hivatala” (ODIA). Utóbbi feladata a digitális identitások befogadásához nélkülözhetetlen technikai és biztonsági feltételek megteremtése, a keresztlinkelt szolgáltatások (pl. igazolványhoz csatolt digitális pénztárca) használatát elősegítő keretrendszer kifejlesztése, továbbá interoperabilitást támogató nemzetközi partnerségek felkutatása. Utóbbi arra megy ki, hogy a kezdetben nemzetek szintjén kifejlesztett digitális állampolgárág-rendszerek egymással is összeköthetők legyenek, így olvadván össze egyetlen összefüggő globális hálózattá.
A kormányzat gründolta londoni kiberbiztonság-konferencián az is kiderült, hogy minden létező azonosító adatunk és élettörténetünk egyetlen központi adatbázisban kerülne elhelyezésre, ahol személyes azonosítóinkhoz, digitális pénztárcánkhoz, munka -és egészségügyi élettörténetünkhöz egyetlen közös appal és felhasználói fiókkal férhetnénk hozzá.
A konferencián Starmer mellé felállt az egykori (1997-2007 közt regnáló) miniszterelnök Tony Blair is, kinek nagy álma válik valóra a digitálisidentitás-szisztéma bevezetésével. Ugyanis már ő maga lefektetett egy végül elbuktatott ötletet, mely mindenkit egy akkor még kártya formájában elképzelt azonosítóhoz juttatott volna.
Blair most a Starmer-féle program egyes számú proponense, aki rendre rutinszerűen emlegeti fel az eshetőséget, hogy digitális identitásunk az oltottsági státuszunkkal is összeköttetésre kerül.
A DI szisztémák ajnározói rendre azok beígért kényelmével, a bürokrácia leegyszerűsödésével, csalások és visszaélések visszaszorításával jönnek, ám eleddig minden hasonló jellegű kísérlet, kiváltképp a digitális pénz bevezetése visszafelé sült el. Növelték a visszaélések mértékét azok visszaszorítása helyett. India 900 millió digitális állampolgárának mindennemű biometrikus azonosítóit ellopták hackerek, így azok töredék másodperc leforgásán belül váltak hasznavehetetlenné.
Persze a mi szempontunkból a praktikus hátrányok nem érdekesek, bőven elegendő részünkre a szisztéma teljes körű visszautasításhoz annak ténye, hogy magával a fenevad bélyegével nézünk farkasszemet.
A „senki ne vehessen, se ne adhasson el, csak akin a fenevad bélyege van” szisztémája már alaposan megvillogtatta oroszlánkörmeit az azt bevezető országokban. A legrégebbi ilyesféle rendszer Indiában üzemel, ahol 2012 óta az állam fokozatosan fel is számolta az analóg ügyintézés és segélykérés lehetőségét.
Most októberben Kuvait kormánya függesztette fel 60 ezer polgára bankszámláját, ideértve a készpénzfelvétel lehetőségét, akik határidőre nem küldték be önként a biometrikus azonosítóikat az állami e-ID program kiterjesztéséhez.
A brit beszélő fejek ugyan a maguk szisztémája opcionális voltának hazugságával házalnak, ugyanígy indult anno az indiai Aadhaar is. Miután az adoptáció aránya a kritikus mértéket elérte, a kormány illegális kényszerítéssel és alkotmányellenes rendeletekkel bírta rá a többieket a használatára. A digitális identitás tökéletesen egyirányú viszonyrendszert generál – neked mindenhova magaddal kell vinned, hogy igazold identitásodat, a hatalom viszont semmit nem köteles rajta keresztül a részedre szolgáltatni. Nem neked lesz nagy kényelmed, hanem a bántalmazásod és ellehetetlenítésed apropói után kutakodó államnak.
A Starmer-kormányzat radikálisan felgyorsította a DI fejlesztését, miközben eleddig nem hangoztatott terveket hozott nyilvánosságra élő arcfelismerés implementálásáról. Mindezt ugyanazon a napon, amelyen az EU betiltotta az arcfelismerő technológiák digitális állampolgárság céljából való alkalmazását. Persze az angolokat már nem nyomasztják az obstruktív EU-s szabályozások.
A személyi azonosítók implementálását követnék aztán menetrend szerint az NHS (állami egészségügy) által kiállított egészségi útlevelek, bennük oltottsági státuszunkkal. Ezt követő lépés a rendszer összekötése a munkaügyi minisztérium és a nyugdíjfolyósító adatbázisaival, melyek által nyugdíj-juttatásaink kiutalása vagy munkanélküli segély folyósítása feltételül lesz köthető az aktuális hóra elrendelt kísérleti génmódosító vakcinák felvételéhez.
Végül a habot a tortán a központi bank kiállította digitális font jelképezné, melynek bevezetését a közvélemény elsöprő többsége elutasítja.
A „Digitális Gyűlölet Visszaszorításáért Központ” irodájából kiszivárgott belsős jelentés szerint a Starmer-kormányzat nem kisebb feladatra vállalkozna, mint Elon Musk Twitterének elpusztítására. Ott ugyanis annyi „konteó” (magyarul: valóság) terjed, amelyek mennyisége és visszhangja kikezdi a móresre tanításunkon fáradozó hatalom uralmát. Maga a nevezett „tekintélyes” hivatal egy szélsőségesen Biden-Harris párti kormányzati képviselő kezében van, ki egyben teljes bedobással támogatta Kamala Harris kampányát. Mivel időközben Donald Trump-ot választották újra Harris helyett, elképzelhető, hogy terveik előre nem látott hátráltatásokat fognak szenvedni.
A belpolitikai és amerikai machinációk mellett a brit titkosszolgálat Gázában is kifejti bomlasztó tevékenységét, ahova eddig száz kémet küldtek segédkezni az izraeli hírszerzésnek.
A Brexit óta eltelt időben a konzervatív kormány rendre fokozta autoriter beavatkozásait a lakosság életébe. Mivel 2010 óta a toryk uralkodtak, esélyünk sem volt a Munkáspárt álláspontjának megismerésére a téma kapcsán. Alig néhány hónap alatt megtudhattuk, hogy az elnyomásnak nem a vége, hanem a felfokozása vette kezdetét a brit népesség körében.
Az autoritásnak hála az emberek lassan a maguk érdekeivel, gondolataival, nézőpontjaival sem kerülnek tisztába, mert életük minden egyes percét kizárólag a hatalom ukázainak való másodperc alapú megfelelésnek kénytelenek szentelni. Majd a fenevad ad neked identitást, miután neked nincs, vagy már elvette tőled.