Úgy oktrojálnak minden COVID-halálozást az oltatlanokra, hogy nem számolják többé a fertőzött oltottakat

0

Abbahagyta a CDC a fertőzötté lett oltottak számlálását, hogy ez által minden keletkező kórházi és halálesetet az oltatlanságnak tudjanak be. Ezért a legfrissebb heti statisztika szerint a COVID-áldozatok 99,2%-a immár a kísérleti vakcinákat visszautasítók körében jelentkezik.

A hivatásos tudósítások szerint a vakcinázottak követését már májusban leállította a CDC, hogy ez által ne lehessen tudni, hányan lesznek betegek a COVID-tól az oltottak közül, illetve a fertőzési statisztikákat is szabadon manipulálhatják ez által, hiszen az oltottak fertőzési statisztikából való kivételének köszönhetően minden új fertőzött, kórházi kezelést igénylő, valamint haláleset egyaránt 100%-ot megközelítő arányban az oltatlanok körében jelentkezik.

Azon országokban, melyekben továbbra is folytatják az oltott személyek nyomon követését, kiváltképp a kísérleti mRNS vakcinát magukba engedő áldozatokét, egyértelműen kimutatható, hogy az újfajta kísérleti terápiás szerek egyáltalán nem hatásosak a friss mutációk, kiváltképp a delta variáns ellen. Izraelben például, ahol aktívan monitorozzák a vakcinázottakat, illetve az egyik legjobban átoltott nemzetnek számít az egész világon, épp most jelentették be, hogy a hibás statisztikai módszerek alapján 95% hatásfokúra taksált Pfizer vakcina alig 39%-ban működőképes az újonnan betüremkedő delta variánssal szemben. Ez bizony bóvli kategória.

Eközben Indiában, ahonnan az oltáskampány felfutását követően berobbant delta variáns származik, statisztikák szerint a lakosság mintegy kétharmada már át is esett a betegségen mindenféle injekció nélkül, és a szerzett természetes immunitásnak köszönhetően jó eséllyel örök életre védett és makk egészséges marad a vírussal szemben. Mindezt 29 ezer főn, tehát reprezentatív mintán végzett vizsgálat alapján állítja az Indiai Gyógyszerkutató Tanács. Az 1,3 milliárd lakosú országban a mai napig maximum 4,7 millió áldozata lehetett a járványnak, ami meghaladja ugyan a kormányzat által közölt hivatalos adatokat, ugyanakkor az ezer főnyi lakosból 3,6 áldozat messze nem indokol akkora mértékű riadalmat és világdiktatúrát, melyet a világ kormányai bevezettek a lakosság ellen.

facebook_diktatura

Mint látható, ahol az oltáskampány kifulladt vagy későn indult be, ott a lakosság gyorsan és viszonylag probléma nélkül vészeli át a kórságot a természetes immunitásnak hála, a veszélyes kemikáliákkal oltottak, kiknél nyomon követik a vakcinák különféle mutációkkal szembeni hatásfokát, viszont csúnyán lemaradnak a „versenyben”.

Így talán már érthető a CDC azon rendelkezése, hogy nem kívánnak a megbetegedő oltottakkal foglalkozni. Csúnya fiaskó volna a vakcinapropaganda részére, súlyos profitok vesznének oda, fejek hullnának porba, valamint a világdiktatúra nedves vágyálma is dugába dőlne, amennyiben hagynák az egyértelmű bizonyítékokat napvilágot látni a vakcinák feleslegességével és értelmetlenségével kapcsolatban.