Eddig tartott a Meki kísérletezése az egészségesebb ételekkel: teljes mértékben visszaállnak a hulladék kajákra

0

Hosszú éveken át vergődött a világ legegészségtelenebb kajáit forgalmazó meki láncolat ama törekvésével, hogy vezessék be az egészséges étkeket a menüikbe.

Ugyan időközben az egészséges táplálkozás kultuszára valóságos tömegmozgalmak épültek, a McDonald’s még így is vesztesként került ki a divathullám meglovaglásának vágyából.

A különféle saláták, csirkefalatok, gyümölcsös és joghurtos ételek az idei év során folyamatosan levételre kerülnek a legtöbb Meki étlapjáról, ahol marad a korábbról már ismert egészségpusztító műkaják sokasága. De legalább keletkezik bőven utánpótlás vakcinázható szerencsétlenekből.

A döntést a franchise hálózat fejesei azzal indokolják a beérkezett rendelések elégtelensége mellett, hogy az egészséges ételek preparációja jóval több időt vesz igénybe az ipari hulladéknál, amely folyamat, pláne a mostani munkaerőhiány fényében, jelentősen visszanyeste a profitok mértékét. Az sem tesz jót a bevételnek, hogy az autós kiszolgálóban több ideig kellett így várakozniuk az utasoknak a rendelt ételekre, ami szintén arra biztatott sokakat, hogy inkább válasszanak más szolgáltatást.

mekis_kaja2

Akármennyire is vért hugyoznak a kapitalisták annak bizonyítására, hogy törődnek a mi jólétünkkel és egészségünkkel, az egyetlen, viselkedésük és hozzáállásuk szempontjából releváns tényező a profitábilitás mértéke. Ahogy láthatjuk a McDonald’s példájából, az emberek viszonylagos egészségben tartásában nincsen profit.

Az a jó a kapitalizmusnak, ha a világot haldokló, krónikus betegségek tengerében vergődő vakcinazombik népesítik be, akik a WC-re is képtelenek elevickélni járókeret vagy elektromos tricikli nélkül. Természetesen eme alkalmatosságok is mind komoly pénzbe kerülnek, úgyhogy a betegeskedő, döglődő egyedek még újabb piaci réseket is keletkeztetnek a csillogó szemű vállalkozók részére.

Mint azt Tom Cook, a McDonald’s menüjének egészségesebb elemei kiterveléséért felelős marketing-tanácsadó megjegyezte, eleve csupán ócska PR-fogásnak szánták az egészséges menü bevezetését a gyorsétteremlánc menüjébe a 2000-es évek közepétől. Senki nem hitt ténylegesen a művelet sikerében. Ebből kifolyólag jól háttérbe szorították a zöldségeket és gyümölcsöket gazdagon tartalmazó ételeket, és tartották továbbra is fókuszban a le nem bomló műanyag hamburgereket.