Meghalt az első kísérleti COVID vakcinával oltott férfi

0

Nagy médiacsinnadrattával zajlott 2020. december 8-án az első kísérleti oltás beadása. A célra egy olyan férfit szemeltek ki, akinek már úgyis mindegy. A 81 éves William Shakerpeare (tényleg ez a neve!) fürdőzött a dicsőségben, amit a kamerák kereszttüzében kapott.

Teljesen érthető a reakciója, hiszen egy civilizált országban a halálra ítéltek utolsó napjait mindig igyekeznek kellemesebbé tenni.

A férfi 6 hónappal a Pfizer kísérleti génterápiájának első dózisát követően hunyt el, méghozzá stroke következtében.

Kutatók figyelmeztettek arra, hogy a Pfizer és a Moderna kísérleti mRNS vakcinái hosszú távon, leginkább fél-egy éven belül kibontakozó idegrendszeri betegségeket okozhatnak, mint amilyen az ALS, az alzheimer-kór, vagy a Parkinson-kór. Másik, ennél sokkalta gyakoribb és immár feltérképezett mellékhatás, melyek az egyéb típusú szabvány oltásokat is mételyezik, a vérrögképződés elősegítése, valamint gyakorlatilag bármilyen jellegű keringési probléma előidézése, mely idővel fatális következményekkel jár a szervezetre nézve. A stroke, agyi infarktus, valamint agyvérzés mind az agyi vérerek elmeszesedése, rögösödése révén jön létre, ami egybecseng a vakcinák felsorolt mellékhatásaival.

A propagandasajtó természetesen alaposan elalélt az orosz ruletten vesztes vakmerő férfi bátorságán, akit igazi pionírként ünnepelnek, mivel követendő példaként szolgált a nyugdíjasotthonok krónikus beteg lakói részére.