Kilakoltató UBER-t hozott létre egy elmebeteg pszichopata állat

0

A legfrissebb, gyors meggazdagodást ígérő kapitalista kreálmány nem más, mint egy UBER – az emberek kilakoltatására.

A platformon munkát szerző „független vállalkozók” feladata az lesz, hogy a végrehajtók által megjelölt házakhoz vonuljanak ki, és ott mindenféle vegzálásokkal karöltve végezzék el a kilakoltatás morálisan leginkább vállalhatatlan mozzanatait, mint a lakók ingóságainak utcára hajítása, embertelen szerződések aláíratása, illetve segítségnyújtás a kiszálló lakatosnak a zár feltörésében.

A weboldalt létrehozó pszichopata állat mindenesetre valamire remekül rátapintott. Az együgyű pórnép a történelem folyamán többször is egymást gyilkolta halomra, miközben az éhínségüket előidéző pöffeszkedő feudalista földesurak jót röhögtek az egymás belét kiontó hülye szegények látványán. Akik elhomályosult dühe a hozzájuk legközelebb álló ártatlan áldozatot találja meg a valódi fő bűnös, az uralkodó osztály helyett.

A fentebb taglalt kedves szokás, mint láthatjuk, nem szűnt meg, pusztán átalakult. A koronavírus-járvány során megélhetésüket vesztett milliók egy része visszanyerheti azt – amennyiben hajlandó saját osztályába tartozó, a pszichopátia oltárán hódolni nem hajlandó embertársait halálra sanyargatni. Ahogy Jay Gould egykori vasútmágnás megjegyezte:

Bármikor felbérelhetem a munkásosztály egyik felét, hogy lője le a másik felét.