Munka alapú társadalom pusztulóban: vérengzést tartott a debreceni CATL akkugyár vezetősége a magyar munkásállományában
Egyik pillanatról a másikra hopp, kirúgta a CATL kínai tulajdonú akkugyár vezetősége az összes magyar mérnököt, menedzsert és egyéb létformát a gyárból. A vérengzés nyomán a júniusra kb. 650 fős létszámot elérő alkalmazotti állomány nagyjából 200 tagjától vált meg végérvényesen a cég, melyek szinte kivétel nélkül mind magyarok voltak.
Az eleddig napvilágot látott hírek szerint a kisemmizett hazai rabszolgákat igazi hamisítatlan kici kinai migránusok sora váltja majd, kik nem lázadoznak annyit a 70 órás munkarend, illetve a vonatkozó magyar és EU-s munkabiztonsági előírások figyelembe vételének önkéntes mellőzése ellen.
A legérdekesebb motívum ebben a hírben nem a tömeges elbocsájtás ténye – az minden munkaistenítő rabszolgatelepen megesik, hogy a keményen dolgozó emberek hadát dögrovásra juttatja -, hanem annak a vonatkozó híradásokban sorolt személyes vonzatai, melyek igazán lesújtó ítéletet mormolnak a munka alapú társadalomra és azt lobotomizált elmével hallelujázva dicsőítő hívőseregre.
A személyes beszámolók sokasága szerint a vállalat szerte az országból csábítgatott el – nyilván roppant nagyvonalú juttatások ígérvénye mentén – top kategóriás mérnököket, sőt, külföldről is sikeredett hazahívniuk egy-két kiváló képességűnek ítéltetett szakembert:
A CATL január-február-márciusban az iparág legjobbjait csődítette össze. Mindenhonnan. Számolatlanul jöttek emberek BMW-től, a tiszaújvárosi Jabilból és még sorolhatnám. Volt, akit Svédországból csábítottak haza, mást Belgiumból, de volt, aki a kecskeméti Mercedes-nél adta fel a karrierjét és költözött Debrecenbe, annak minden nyűgjével, vonzatával. Vagy például a gödi Samsungból. Na, őket is kirúgták…
Ezek nagyja annyira bízott a világszerte hírhedt kínai munkaszervezésben, hogy átalakulván kinézerekké vitték magukkal Debrecenbe komplett családjukat. Gondolom egyből igényelték megfele a CSOK-t meg babahitelt is, ha már lúd, legyen kövér.
A kirúgás azok számára lehet a legfájóbb, akik más városokból költöztek Debrecenbe a jobb megélhetés miatt, vannak olyan most elbocsátott dolgozók, akik hitelt vettek fel, csak hogy lakást vehessenek Debrecenben. A mostani információk szerint a magyarok legalább 80%-át el fogják küldeni a gyárból.
3-4 hónap elteltével ezek a „költözzön mindenki oda, ahol a munka van” filozófiát feltétel nélkül ajnározgató személyek most saját feleségeikkel és gyerekeikkel együtt karistolhatják nagy lelkesen az aluljáró padlóját, mert Debrecen mesebeli munkatársadalma nem képes ennyi felesleges szaporulat mérnököt és egyéb tudásmunkást eltartani. A kétkezi munka istenségének birodalmában az ilyenek lumpen munkakerülő élősködőknek számítanak.
Na sebaj, ha majd annyira rútul átverve érzik magukat, hiábavaló hazacsábítgatásuk kompenzálására kiválóan megvigasztalja őket a Túró Rudi.
A mérgező CATL gyár rabszolgaságát a magyar adófizetők finanszírozzák meg, hiszen az állam százmilliárdos nagyságrendű támogatást előlegezett meg a magyarság kinézerekké alakításának abszolválására. A gyárban eleve a kezdetektől kizárólag a legalja rabszolgamunkát végezhették volna a magyarok, mivel a kínai vállalatok soha nem veszik igénybe helyi beszállítók szolgáltatásait, ehelyett minden létező nyersanyagot és alkatrészt az anyaországból visznek a munkavégzés színhelyére.
Mit is mondhatnánk, hatalmas segítség ez munkásosztály adóbefizetéseiből megfinanszírozott totalitárius bér -és adósrabszolgaság a magyar családoknak. Amelyek vándorcigányok módjára cammoghatnak hónapról hónapra másik városba munkát kunyerálni.
Éheznek a végrehajtó élősködők, féltik az ebül szerzett szajré biztonságát
Siránkoznak a néppusztító hiénák, hogy a végrehajtási törvények szigorításával nem szívhatnak ki elég vért a csontszárazra facsart áldozataikból.
2023-ban a magyar kormány a korábbi 28 500-ról 60 ezer Ft-ra növelte a végrehajtástól alanyi jogon mentes összeghatárt a bankszámlákon, azaz ennyi pénzt mindenképp muszáj rajtahagyniuk az élősködőknek az áldozataik számláján, nehogy azok éhen haljanak. Csakhogy a megélhetési és inflációs válság – vele a korábban csaknem másfél évtizeden át érintetlenül hagyott összeghatár – eme kevéske kedvezmény hatását teljes egészében felemésztette.
Emiatt az idei évben már a minimálbér arányos összegéhez igazított mozgó értékhatárt nyert a végrehajtási akció alól alanyi jogon mentes pénz mennyisége, amely mentesség összege most épp 116 ezer forintot tesz ki.
Ezen, a létminimumot továbbra is messze alulmúló összeg végett a kártevő végrehajtók most fékeveszett hisztizésbe csaptak, mondván az éppen csak az eleddig felhalmozott reálérték-csökkenések kompenzálására felsrófolt mentességi határ visszanövelése az úgy-ahogy józannak mondható értékére jelentősen sérti ezeknek az élősködőknek a végrehajtási hatékonyságát.
Beszédes adat, hogy a debreceni CATL gyárbeli elbocsájtások hírét tartalmazó portálon olyan 380 ezer forintos albérletek hirdetéseit találtam, amelyekben józan ésszel 3 személy kerülhet maximálisan elhelyezésre, tehát rezsi nélkül (!) is csaknem 130 ezer Ft / kopf a halálra fagyás ideiglenes elodázásának díja. Ezt vessük össze a 116-os végrehajtási értékhatárral és mondjuk rá, hogy az áldozat fizetőképessége biztosítva van… aki a hatalom okkultista mantrája szerint ha nem költözik oda, ahol munka van, megérdemli az azonnali éhen döglést.
A maffiózó kartellbe tömörült bűnszervezetek úgy zsarolják a törvényhozókat, hogy akkor most majd „kényszerből” egyből indítják a foglalásokat az áldozatok autójával meg ingatlanával szemben, azok meg pisloghatnak nagyot, mikor hasonlóan a sevizahiteles becsapottakhoz munkaidejük alatt rámolja ki lakásaikat a rablógyilkos bűnbanda.
Ily körülmények közepette persze az áldozatok bűnrészessége is firtatható, mert minek járnak továbbra is dolgozni, amikor a rendszer a végzett alázatos és kemény munkájukért cserébe döghalállal honorálja őket?
Jönnek még ezek a hülyék a fenyegetéseikkel, hogy majd a 80 éves nyugdíjas Mancika néni nem kap tévét hitelre, mert nem lehet a 110 ezer forint nyugdíjából letiltani a végrehajtandó összeget. Hát ez nagy pech haver, talán nem kellett volna éhbérért rabszolgáztatnia a fajtádnak ezeket a szerencsétleneket, és akkor volna miből fizetni.
Szándékosan nem állom meg, hogy minden idők egyik legzseniálisabb közgazdászának, Michael Hudson-nak szavait idézzem:
A megfizethetetlen hitelek nem lesznek megfizetve.
Mondja ezt ő a halálosan eladósított államok, pénzügyi és piaci szereplők, illetve lakosság fizetőképességének válsághelyzetben eszkalálódó megsemmisülése kapcsán. Eme igencsak egyszerű és evidens igazságot úgy tűnik a hat diplomás, húsz dioptriás pénzügyi guruk valahogy nem képesek felfogni. Ha megfizethetetlen kötelezvényeket oktrojálsz embertársaidra, majd nem tudod annak díját az általad önkényesen felsrófolt extra kamatokkal meg büntetési tételekkel együtt bevasalni, hát az a te problémád. Így jártál. Tetszett volna előbb gondolkozni, és csak aztán rabláncra veretni kisemmizett áldozataidat.
Azzal takaróznak még ezek a gyengeelméjű szociopaták, hogy ők maguk kizárólag jogos követelményeket vasalnak be, mint amilyen egy ki nem fizetett termék vagy szolgáltatás, vállalkozók által elvégzett munka vagy megtermelt ellenértékének át nem adása, stb.
Ezek a végrehajtó élősködő vérszívók pofátlan mocskos hazudozók. Persze mellékes keresetként a pénzügyileg megkárosított eladók és gyártók jogos jussát is bevasalják, de egyiknek sem ez a fő profilja, mert az ilyen bevételek megszerzéséért nagyon meg kell izzadniuk, és a sikerdíjtól eltekintve nyilvánvalóan az összes bevétel az áldozatot illeti.
Ehelyett a legbusásabb profitokat ezek a mocskos állatok fejből kifundált díjtételek bevasalásából nyerik, vagy hosszú évtizedek óta elévült követelések újbóli végrehajtásából. Ezek ugyan egyszerű bírósági határozattal játszi könnyedséggel érvényteleníthetők, csakhogy a lakosság feletti élősködéssel foglalkozó végrehajtó maffiózókkal szemben az áldozatok, kiváltképp azok végtelen munka árjában fuldokló rétegének kizárólagos tevékenysége nem a jogi bikfanyelvezet csűrése-csavarása a maguk érdekének megfelelően, vagy a végrehajtóknak való nemtartozásaik tételes nyilvántartása. Ezért aztán ún. gurítással, melynek műveletét a NAV is szívesen alkalmazza, véletlenszerűen kiküldözgetett végrehajtói határozatok ezreivel temérdek pénzt kasszírozhatnak a halálra rémült áldozatok pénzének elszivattyúzásából, akik nem merik vagy nem tudják vitatni ezeket az érvénytelen követeléseket, továbbá nincsen sem pénzük, sem idejük bírósági tárgyalás lefolytatására.
Ezek a vérszívó piócák egyoldalú (a lakosság kizárásával zajló) tárgyalásokat folytatnának a kormánnyal a szabadrabló ténykedésük újból felfuttatásának lehetőségéről. Ezzel szemben egy Utcajogász nevű szervezet igencsak hathatós reakciót vágott le:
Problémásnak tűnik az Utcajogász ügyvédje számára az is, hogy a cikk a behajtás hatékonyságáról beszél mint elsődleges közérdekről, nem pedig annak a tisztességességéről, vagyis arról, hogy átlátható és visszaélésektől mentes legyen, hogyan hajtják be a pénzt, és legyen lehetőség megfelelő jogorvoslatra.
A cikknek azzal a feltevésével sem ért egyet, hogy a nem végrehajtható jövedelemhányad mértéke szociális kérdés vagy valamiféle állami kegy lenne. Meglátása szerint a hitelezők érdeke is, hogy az adós életben maradjon és tudja fizetni a tartozását. „Márpedig ha az adós tönkremegy, mert megélni se lesz pénze, akkor később fizetni sem fog, mert jövedelme nélkül marad” …
Nos, a pénzügyi parazitikus vérszívóknak egyáltalán nem érdekük, hogy az adós életben maradjon. Erről a már emlegetett Michael Hudson „Killing the host„, azaz magyarul „A gazdatest halála” c. 2015-ben keltezett könyvéből megbizonyosodhatunk. Ebben felfedi, hogy a finánctőke akár az emberiség életének és a kapitalizmus termelő (ipari-mezőgazdasági) ágazatai pusztulása árán is halálra fojtogatja a komplett világgazdaságot az általa billentyűzettel betáplált fiktív számjegyek kamatos kamattal együtt való behajtásáért, kerül amibe kerül.
Ahogy a varázslatos 2025-ös előrejelzésemben megfogalmaztam, szorgosan dolgozik a karma a magyarság s vele persze a komplett világ lakosságának megnevelésén. Egyre csak eszkalálódnak ama folyamatok, melyek a feltétlen rendszerszolgálatnak, negatív jövedelemért végzett munka követelményének, áldozatok bántalmazásának és terrorizálásának felülvizsgálatára kényszeríti az isteni akaratnak továbbra is makacsul ellenszegülő népségeket.
S még mindig nem értünk a tanulási folyamat végére. Újabb nevelő célzatú események következnek hamarosan!
