A hülyeségnek nincs határa: egymásra licitálnak a „nagyon okos” tudósok, hogy hány maszkot hordjunk egymáson

0

Áll a maszkabál: a minap Dr. Fauci kiadta az ukázt, hogy a koronavírus visszaszorítása érdekében legjobban tesszük, ha legalább 2 maszkot hordunk egymáson. Már YouTube-tutorialok is ellepték az internetet, hogy bemutatót tartsanak a dupla maszk tudományos szempontból ötös érdemjegyet érő felhelyezéséről.

Miközben a kisiskolások trenírozása zajlik a jó év végi bizonyítványért, egyes médiumok elkezdtek szorgalmi házi feladatot osztani, miután szerintük már két maszk sem elég a megfelelő védelemhez, legalább három rétegnyi pelenkát kellene a szánk elé pakolnunk. A folyamat nyilvánvalóan hasonlóképp zajlik, mint a végzettségek inflációjánál: ha túl sok ember rendelkezik szakmával, tegyük kötelezővé az érettségit. Ha sokaknak van érettségije, tegyük kötelezővé a diplomát. Ha túl sokan diplomáznak, várjunk el doktori címet pár hitvány papírfecni ide-oda tologatásához.

Szóval, amennyiben az ún. „szakemberekre” bízzuk a válság megoldását, annak sohasem lesz vége, hiszen a hülyeséget szinte a végtelenségig lehet fokozni. Ha már így elkezdték felsrófolni a követelményeket, néhány nap alatt el is mentek a falig. A következő TV-ben nyilatkozó orvos már 4 maszk hordását találta az egyetlen üdvözítő cselekedetnek. Végül, csattanós véget vetve a licitháborúnak, „Az Amerikai Álom Vége” blog számolta ki, hogy a 99%-os áhított védettség eléréséhez 5 rétegnyi maszkot kell felhelyeznünk az arcunkra. Enélkül mind halálosztó gyilokgépek vagyunk.

Legjobb lesz, ha mindenki átszokik a HAZMAT öltözékre, az legalább praktikusan hordható melóba, boltba, bármilyen közterületen. Persze, amennyiben teljesen zárt ökoszisztémát szeretnénk a magunk részére, az oxigénpalackokat se felejtsük otthon.

A HAZMAT ruha kötelezővé tételével a társadalom végső kollektivizálásának problémája is megoldódna. Végre gondolkodhat mindenki ugyanúgy, ugyanazt, ugyanolyan külső jegyek felvételével, ahogy azt a hatalom elvárja. Mars robotolni a rabszolgatelepre, majd – miután a menetrendszerűen következő kiégés és testi leépülés beteljesül – ássa meg mindenki saját gödrét a hatalom által kijelölt helyen, és feküdjön bele.

Az öt réteg maszk követelménye mellé további „hasznos”, „praktikus” tanácsokat is megosztanak velünk a tudományos világ megingathatatlan sámánjai:

maszkhordas_tutorialVágassuk le szakállunkat, mert a szoros illeszkedés akadályozása révén hatástalanná teszi a maszkokat (hallod, Gődény?).

Posztoljunk magunkról szelfit 5 réteg maszkkal az arcunkon a közösségi médiában, hogy menővé tegyük az elmebajt.

– Továbbra se felejtsük el a kesztyűt, az állandó kézmosást, valamint a szociális távolságtartást.

– Amennyiben igazán menőnek kívánunk tűnni és jó sztahanovistaként túlteljesíteni a tervet, tegyünk arcvédő pajzsot is fejünkre a maszkok felhelyezését követően.

Amennyiben már az 5 réteg maszkot, valamint pajzsot sem tartanánk elégséges védelemnek, ultimate megoldásként jó vastag nejlonzsákot is húzhatunk a fejünkre, csak ne felejtsük el szorosan átkötni a nyakunk körül. Garantált a 100%-os protekció.