Egy zenész levédette és public domain-be helyezte a világ összes dallamát, hogy ne lehessen őket copyright-ozni

0

Irritáló jelenség a különféle dallamminták levédetése. Elvileg a zenei világban véges számú dallammenet létezik, és egy-két évtizede már pedzegették páran, hogy hamarosan ki is fogyunk majd a felhasználható melódiákból.

Tetézi a bajt, hogy a popzenei felhozatalhoz nem akármilyen dallamokat kell írni, hiszen azoknak úgymond „fülbemászónak” kell lenniük, ami még inkább beszűkíti a felhasználható dallammenetek számát.

Hogy az évtizedek óta zajló copyright-trollkodás ne folyjon tovább, egy amerikai ügyvéd, Damien Riehl egy programozó társával közösen alkotott mesterséges intelligencia-algoritmussal legenerálta a világ összes dallamát, majd levédette mind, és egy public domain (közkincsű szabad felhasználás) licenc keretein belül a köz javára bocsátotta.

pexels-jeshootscom-714696

Természetesen a több millió, korábban lefoglalt sláger-dallam kívül esik ezen a közkincs-licencen, de azért az úriember által legenerált 68 milliárd 8-jegyű kombinációból is bőségesen akad választék. Lehet kutakodni, hátha találunk valami meglehetősen izgalmas, fülbemászó nótát magunk is.

A kopirájt-mentes zene próbája még hátra van, a több milliárd generált dallamot ugyanis bíróságnak kell jóváhagynia és nyilvántartásba vennie.