Kezd az ostoba emberiség ellen felkelni és kapát-kaszát ragadni az általuk egyre mostohább bánásmóddal illetett természet. Habár legtöbbek – kiváltképp az álspirituális sarlatánok – rendre a világ mesebeszéd szintjén létező tájain kipattanó földrengések, árvizek, erdőtüzek és hurrikánok okkultista mantráival kívánnak beletaszítani minket a halálrettegésbe, az állatvilág nem hangyányit kreatívabb és beleélhetőbb módon adja tudtunkra békés türelme fogytának jeleit. Ráadásul nem is szükséges Kínáig vándorolnunk a mindmeghalunk életérzés hiteles elsajátításához.
Az Egyesült Királyság partmenti településeit megszállták a sirályok, akik pontosan úgy viselkednek a helyi polgárokkal, ahogy azok teszik brit turistákként a nagyvilág jobb sorsra érdemes vendéglátóival szemben.
A sirályok serege a skót Elgin városában verte le központi táborhelyét, ahonnan aztán szerte az országban portyázgatni járván igazi mentális pokollá teszik a lakosság létét.
Elgin polgármestere kénytelen volt egy kormányzati mentálegészség-forródrótot csatasorba állítani, annyira megfélemlíti a népességet a Hitchcock-horrorok képi világát idéző szárnyas hadművelet.
A madarak rárepülnek a gyanútlanul sétálgató idős emberek fejeire, kéményeken bemászván nyári mikulást játszanak, a boltokból zacskós chipseket lopkodnak, és még a macskakaját is felzabálják a házi kedvencek elől. Man szigetén a helyi társaságok sirály-biztosításokat kínálnak a repkedő szörnyek okozta anyagi károk kompenzálására.
A sirályok Lancashire környékét megszállván nemhogy hatékonyan terrorizálják a lokális népességet, de egyre beljebb merészkednek a szárazföldbe – immár 45 kilométerre a legközelebbi partoktól is felfedeztek egyébként igazán szédítő tempóban szaporodó kolóniákat – pedig még CSOK meg babahitel konstrukciókkal sem honorálja őket az állam.
A szárazföldi falvakat meghódító kolóniák általában szeméttelepről szeméttelepre szálldosván foglalják el az ellenség hadálláspontjait, miközben minden egyes birtokba vett hulladéklerakóban újabb sokezer utódot pottyantván kifele készülnek a soron következő település leigázására.
Az elpusztítandó célpontok morálját első körben heveny zuhanóbombázásokkal ássák alá – miközben ereszkednek a föld felé, ürülékükkel minden útonállót gazdagon beterítenek, ide értve az élő emberek mellett az ellenség épületeit és kertjeit is. A madarak képesek akkora károkat okozni, hogy a sirálytámadások által érintett településeken az ingatlanok értéke is mélyrepülést vesz. A terror gyakorlatilag konstansnak mondható: reggel 8-tól akár este 9-ig is szelhetik a csillagos eget, mialatt minden mozgó és mozdulatlan célpontot elpusztítanak.
A sirályok konstans terrortámadása a woke brit turizmust is ellehetetleníti. Scarborough Beach-en hajtják végre a madarak omahai partraszállásaikat, ahol minden létező irányból össztűz alá vetik a pihenni igyekvő vendégeket, pénztárcáikat csőrükbe kapkodván fosztják meg őket vagyonuktól, s még a leterítendő törölközők elől is befoglalják az összes épkézláb helyet. A Tripavisor oldalára érkező beszámolók szerint 5-ből 2 turistát sikerül megkárosítaniuk és világgá kergetniük a territóriumaikat védelmező madaraknak.
Nem Nagy-Britannia az egyetlen áldozata a természet bosszújának, lassacskán a komplett bolygót visszafoglalja az élővilág az annak belakására méltatlanná lett emberiségtől.
Argentina Buenos Aires provinciájából folyamatosan záporoznak a bejelentések az egyre hevesebbé váló papagájtámadásokról, melyek millió dollárokra rúgó károkat keletkeztetnek a helyi infrastruktúrában és a gazdák terményeiben, miközben a csendrendeletet tiszteletben nem tartó heveny zajongásukkal zavarják a népesség nyugalmát.
A helyzet évről évre rosszabbul alakul, s ezek a madarak még tengerentúli társaiknál is alaposabb szabotázs-akciókat hajtanak végre. Míg a sirályok jellemző harci magatartása a megállás nélküli szőnyegbombázás és a heveny agresszió, addig az argentin papagájok a járdák összeszarása mellett boldogan megrágcsálják a telekommunikációs és villanyvezetékeket is, egyéni és csoportos hősködés helyett pedig komplett hadtestekbe verődvén intézik támadásaikat a humán fajjal szemben.
Hilario Ascasubi-ban figyelték meg az eleddig legnagyobb tömegű hadtest-mozgolódást, ahol 70 ezer papagáj szállta meg az alig 5 ezer fős lélekszámmal bíró települést. Az ellentámadások ereje pedig mostanra már kifulladt: megkísérelték a helyiek petárdákkal és lézerfényekkel elkergetni a madarakat, ám azok csakhamar akklimatizálódnak a körülmények változásához, hogy újult erővel vethessék be magukat a területfoglalásba.
A hegyi papagájok Argentinában védettnek számítanak, így szigorúan tilos őket ritkítani, de még fészkelőhelyeik sem helyezhetők arrébb. Kilakoltathatatlan honfoglalókként telepednek tehát a zöld szörnyetegek a népességre, mert kilakoltatni csak a lélekkel rendelkező embert lehet.
Amennyiben kíváncsiaknak bizonyulunk az immár évtizedes válság kirobbantának valós okaira, felfedezhetjük az igazságot, hogy a papagájokat az emberi tevékenység hajtotta ki természetes erdei élőhelyeikből a gazdag víz -és terménykészleteket tartalékoló települések felé.
A heveny erdőirtások következtében a madarak hajléktalanokká válván kénytelenek voltak alkalmazkodni a folyamatos emberi jelenléthez, mert a mindent letaroló természetpusztításnak hála kizárólag a központi magtárakban és feldolgozóüzemekben kulminálódik megfelelő mennyiségű élelem. Ott viszont akkora bőség lelhető fel belőlük, hogy a papagájoknak még túlszaporodásra is mutatkozik módjuk, miközben begyeik mára hozzászoktak az egyébként természetes közegükben meglehetősen szokatlan olajos magvak, kiváltképp a napraforgó fogyasztásához.
Egy dolog bizonyos: ezeket az illegális migránsokat semmilyen Donald Trump nem tudja kitessékelni az országból, hiszen semminemű relevanciával nem bírnak részükre a mindenféle törvényi paragrafusok és jogszabályok, ahogy egy Argentina határára kerített fal sem képez akadályt a szabad vándorlásuk és otthonválasztásuk előtt.
