Nem mindennapi reneszánsznak örvend a bakelit és a CD

0

Bő húsz évvel a fizikai adathordozók hanyatlását követően újbóli lendületet vett a hagyományos CD-k és bakelitek forgalma. Elsősorban a 35 éven aluli hipszter lelkületű polgárok kapnak rá a nosztalgiahullámra, és választják újból a fizikai adathordozókat az unalmas és személytelen digitális letöltések helyett.

Pedig a bakelit nagyon régóta nem számít korszerű terméknek: a 70-es évekbeli csúcsot követően, mikor globálisan éves szinten akár 500 millió felvétel is gazdára lelhetett, 1993-ra teljesen összeomlott a klasszikus vinyl lemezek piaca, hogy átadja helyét a menőbbnek számító magnókazettáknak, később CD-knek. 1993-ban már tízmilliónál is kevesebb vinyl felvétel került az otthoni lemeztárakba.

A 2000-es évek elejétől fogva azonban szép lassan, majd 2012 óta egyre fokozottabb tempóban kezdték újból felfedezni az avítt, ám szeretni való formátumot. Első körben az audiofilek haraptak rá, mivel szent meggyőződésük szerint a lágymeleg, analóg hangzás jóval magasabb minőséget képvisel a digitális CD-knél. A veszteséges tömörítést alkalmazó streaming platformok meg fasorban sincsenek hozzá képest.

Az előző évbeli ugrás vinyl eladások tekintetében jóval nagyobbnak bizonyult bármely korábbi esztendőnél: 2020-ról 21-re összesen 86%-kal több felvétel került bevásárlókosárba. E mennyiségbe kizárólag az új megjelenések tartoznak bele, a használt piacokon, mint a Discogs, Ebay, illetve a sok ezer nemzetközi underground zeneboltban gazdára lelt lemezek nem. Ezek éves forgalmát egyébként 50 millió lemez környékére becsülik.

legtutibb_kemeny_2022jan

Hasonló jellegű, bár jóval kisebb csinnadrattával kísért reneszánszát éli a CD is, melyekből 2004 óta minden évben csökkenő eladásoknak „örvendhet” a zeneipar. Tavaly azonban sikerült 17 év után első ízben megfordítani a trendet, és a megelőző évinél több felvételt eladni. Ugyan a növekmény nem éppen biztosít indokot a zabolázatlan dajdajozásra, hiszen csupán 1,1%-nyi emelkedésről beszélhetünk, ám az előző évek folyamatos hanyatlásának fényében még ez is örvendezésre indokot adó tényező.

2021 során 41 millió CD, valamint az első félév végéig 17 millió bakelit lelt gazdára – a jelenlegi trendek fényében elképzelhető, hogy utóbbiak eladott mennyisége még az idén túlszárnyalja a CD-ét.

Bár a zeneipar bevételeinek jó 84%-a továbbra is streaming-ből keletkezik, valamint a vinyl lemezek préseléséhez alapanyagként használt PVC ára is négyszeresére növekedett egy éven belül, mindezek ellenére egyetlen eladott bakelit albumon keletkező árrés 450 ezer Spotify streamnek megfelelő profitot keletkeztet. Ennek előnyeit leginkább a viszonylag széles rajongótáborral bíró független előadók élvezhetik, kiknek lejátszások után járó alamizsnájából még a kiadó is lecsippent egy jelentős nagyságú szeletkét. Független kiadványként viszont semmi nincs, ami túlszárnyalhatná a bakelitet bevétel-generálás tekintetében.

Aki kíváncsi rá, 2021-ben a legsikeresebb vinyl kiadványnak Taylor Swift ’Evermore’ c. albuma számított egy héten belül 102 ezer eladással, mely egyébként rekordnak számít: az amerikai vinyl-eladások nyilvántartásának 1991-es kezdete óta senki még csak meg sem közelítette ezt a darabszámot.

cd_shop

Furcsa irónia, hogy eme album tekintetében egyben a bakelit jelentette a legsikeresebb formátumot: ennek 102 ezres példányszáma mellé mindössze 69 ezer CD, illetve 21 ezer digitális letöltés járult hozzá Taylor Swift szerzeményének sikeréhez.