Vajon miféle titkokat rejthet a Föld belseje?

0

Hosszú évezredeken át keringett a köztudatban valaha létezett, ám elsüllyedt földrészek, jelenleg is felfedezetlenül maradt kontinensek, illetve a Föld belsejében rejtőzködő világok, civilizációk mítosza. A korabeli filozófusok ezekről olykor teljes körű leírást adtak, illetve számos, mai napig fennmaradt irodalom (pl. Biblia, Verne-regények, középkori térképek) értekezik létükről, ámbár olykor foghíjas módon.

Az 1800-as években az üreges Föld elmélete számított abszolút etalonnak a kor irodalmárai, művészei, sőt mi több, tudósai és felfedezői körében. A XX. században Hitlert és a náci Németország egyes prominens képviselőit is élénken foglalkoztatták az üreges Föld, valamint a Sarkkörök eleddig felfedezetlen titkai, aztán mintha sosem létezett volna, szőrén-szálán eltűnt a téma köztudatból.

Az érdeklődő, szellemileg nyitott gondolkodást fokozatosan átvette a gazdasági ráció, a fogyasztói komfort, valamint a tudatlan tudóstársadalom úgymond rendszerlogika szempontjából üdvösnek mondható intézménye, hiszen egy tudásában valóban naprakész, szellemileg friss, erkölcsileg feddhetetlen polgárt lehetetlenség volna igavonó baromként az ipari bérrabszolgaság béklyójának présében tartani.

stupid_capitalism

Korábban az üreges Föld felfedezésére államilag finanszírozott expedíciók indultak, valamint a legvadabb feltételezések keringtek róla a köztudatban. Például, hogy a bolygónk belsejét óriások lakják, illetve minden élő és élettelen dolog (növényzet, állatok, hegységek) sokkal nagyobbak a felszínen látható objektumoknál. A felszínen kihalt fajok (pl. mamutok) továbbra is élhetnek biztonságban az emberi szemmel is befogható horizonttól távol. Az Antarktisz jégsapkái alatt őskori piramisok maradványai helyezkednek el, melyek az ismertebb egyiptomi piramisokkal, illetve a világ számos más csodájával egyetemben idegen látogatók dimenziókapui, illetve csillagközi energiaközvetítő hálózatai lehettek.

Hitler halálát követően az űrverseny elvette egy időre a fókuszt az üreges Föld felfedezéséről, holott közvetlen a háború lezártát követően az Amerikaiak még egy csúfos bukással végződő ejtőernyős hadműveletet is vezettek a Déli-sarkra, hogy felfedezzék a kilométeres vastagságú jégsapkák alól nyíló lyukat a Föld belseje felé.

A 70-es években, az első műholdképek korszakában az ESSA III-as és VII-es szatellitjei készítettek felvételeket a Déli-sarkról, melynek napjainkban cenzúrázottés retusált középső területén egy hatalmas fekete szakadék tátong, szemlátomást a földkéreg belseje felé mutatva az irányt.

essa_south_pole3

Mit rejtenek hát a sarkvidékek látszólag zord, halálos jégsapkái? Van-e valami a Föld belsejében, illetve létezik-e annak itt, a felszínen valahol bejárata? Milyen jellegű tudományos és fantázia-irodalom igazolja vissza az elmélet valódiságát? Minderre választ ad az Alcyon Plejádok című dokumentumfilm-sorozat legújabb része.

Az az elmélet, hogy a Föld üreges, hogy az északi és déli póluson keresztül lehet belépni a Földbe, és hogy titkos civilizációk virágoznak benne, ősidők óta számos nép hiedelemvilágának része.

A történelem során számos expedíció is történt, mint ahogy Richard Byrd amerikai admirális és más rettenthetetlen felfedezők az Északi- és Déli-sarkra utaztak, ahol rendkívüli tájakat, szinte szubtrópusi hőmérsékletű sarki oázisokat, meleg folyókat, hatalmas erdőket és sok más természeti jelenséget találtak, és mindannyian az Üreges Földről beszéltek, beleértve a Highjump hadműveletet, ami egy tudományos expedíciónak indult volna az Antarktiszra. De mi volt a titkos akció valódi indítéka? Nagy csillagászok és matematikusok is támogatták az üreges Föld elméletét, mint például Euler vagy Edmund Halley, és számos író és kutató beszélt erről a földalatti világról. Hasonlóképpen az ufológusok, mint Ray Palmer és mások, úgy vélték, hogy a Föld üreges, és hogy az ufók egy magasabb rendű lényekből álló civilizációból érkeznek és térnek vissza, amely a Föld feltáratlan belsejében rejtőzik.

Mit rejtenek a sarkvidékek? És mi a helyzet azzal a hatalmas lyukkal, amely a sarkvidéki régiók fényképén látható? Mi a helyzet a sarkvidékeken rejtélyesen eltűnt egész falvakkal? Létezik egy egész földalatti birodalom, amelyben ismeretlen életformák élnek, és amelyet az Agharti Királyságnak neveznek, hogyan lehet oda bejutni?