Tavaly ugyan 14 év után első ízben lemaradt a képernyőkről a Britain’s Got Talent műsora, idén azonban újult erővel folytatták tovább a kreatív tehetségek felkutatását.

Azt kell mondanom, hogy jót tett ez a kis szünet a produkciók minőségének, ugyanis számtalan olyan tehetség mérkőzött meg az idei évben, akik valamelyest visszafordították az elmúlt esztendők minőségcsökkenésének trendjét. Ezért aztán nem is bánom, hogy feláldoztam néhány órát az aktuális felhozatal megtekintésére, valamint a magam részéről legjobbnak ítélt produkciók kiválogatására, illetve listába rendezésére, hogy más is láthassa őket.

Sajnos a zsűri és a nézők ízlése továbbra is heveny ficamnak „örvend”. Több olyan műsorszám is szerepel a listában, melyek véleményem szerint golden buzzert vagy akár döntős helyezést is érdemelnek volna, mégis kiesésre ítélték őket a középdöntőben, vagy a kapott négy igen ellenére nem válogatták őket be az élő adásba. De semmi probléma, hiszen eme kreatív kiválóságok helyét rendre feltöltötték középszerű énekesekkel meg kaján mosolyt hébe-hóba kicsikarni sem képes humoristákkal.

10The Dots – A legszerencsétlenebb színpadi produkció

Amit csak lehet, elrontottak a színpadon ezek a felkészületlen énekesek. Váratlan balesetek, széteső koreográfia, szakadt ruházat… olyan az egész produkció, mintha direkt akartak volna kitolni egymással. Sajnos a középdöntőben az unalom is becsúszott a fenti kínos hibák mellé.

9JD Anderson – A jégtörő talpas hajó

A biológiai jégtörő hajó a puszta kezével, homlokával, valamint koponyájával tör széjjel ember nagyságú tömböket. Bár produkciója roppant merésznek mondható és a zsűri négy igenjét is elnyerte, végül nem jutott tovább az élő adásba.

8Titán, a robot – Vizenyős transformer

A bádogkönnyeket ejtő robot minden gyermek -és felnőttkorú néző nagy kedvencévé vált lenyűgöző megjelenésével és furán egyedi humorával. A középdöntőben viszont kiesett, miután a zsűri túlzottan kaotikusnak ítélte meg a produkciót.

7Attraction Juniors – Árnyékszínház gyerek kivitelben

A 2013-as Britain’s Got Talent-et megnyerő hazai Attraction színtársulat kölyök kiadása egy szimpla, ám megindító bullying-ellenes előadást játszott el az elérzékenyült közönség előtt. Zajos sikerük és a zsűri négy igene ellenére nem kerültek be az élő műsorba.

6Keiichi Iwasaki – Humorvarázs

Viccelődve varázsolni nem tűnik fogyasztásra alkalmas produkciónak…. Keiichi egyedien humoros gesztikulációja mégis lenyűgözte a komplett zsűrit, akik így jobbára észre sem vettek semmit a rajtuk alkalmazott illuzionista trükkök sokaságából. Keiichi sikeresen tovább fokozta az izgalmakat a középdöntőben, ennek ellenére a nézők kiszavazták őt a folytatás lehetőségéből.

5A Fantom – Hol a turpisság?

A láthatatlan mágus alaposan ráhozta a frászt a közönségre, kiváltképp Amanda Holden-re, aki közvetlen közelről volt kénytelen megtapasztalni a rejtélyes úriember varázslatainak következményét. Sajnos a középdöntőben már nem remekelt, így kiesett a játékból.

4Ryland Petty – Rubik-con

A 9 éves Rubik-kocka mágus nem mindennapi trükköket mutat be a részünkről jól ismert bűvös kockával. A középdöntőben tovább folytatja a közönség lenyűgözését, ám valami érthetetlen oknál fogva nem jut be a döntőbe.

3Loren Allred – A legnagyobb showwoman

Loren anno „A Legnagyobb Showman” című film egyik betétdalát énekelte el nem kreditált énekesként. Azóta is maradt a háttérben, és további hosszú éveken át senki nem tudta, hogy a híres betétdalt valójában nem a hozzá rendelt színész énekelte fel. 2022-ben azonban Loren késztetést érzett kilépni az árnyékvilágból, és megmutatni magát ország-világ előtt a színpadon. A többi pedig immár történelem. Loren Allred bejutott a döntőbe, de nem sikerült dobogós helyezést elérnie.

2The Freaks – A fizika törvényeit megcáfoló akrobatika

Ennek a fiatal tánccsoportnak nyilván avégett bizonyult lehetőségük sokat gyakorolni, hogy kirúgták őket a suliból. Akrobatikus mutatványaik és nem mindennapi koreográfiájuk ugyanis a fizika minden lehetséges létező törvényét megcáfolja, nem igazán vetnek ügyet a mindenféle képletek alkalmazására és dinamikai törvények betartására. Bár középdöntős produkciójuk még a selejtezős darabjukat is túlszárnyalja, az otthonról szavazgató nézők aerodinamikával szemben tanúsított dilettantizmusa nem bizonyult kegyesnek a tánccsoport további sorsára, kik kénytelenek voltak búcsút mondani az egyébként megérdemelt döntőbe jutásnak.

1A banya – Ettől Hófehérke még alma nélkül is kómába esne

Ennél gusztustalanabb produkciót még életemben nem láttam a Got Talent széria történetében, úgyhogy a banya megérdemelten nyerte el az első helyezést az idei évben kedvenceimmé lett produkciók listáján. Lássuk be, nem sok esélye bizonyult a döntőbe kerülni, s ennyi elég is volt belőle, mindenesetre személye nyilván az elkövetkező évek során keletkező rémálmaim rendszeresen visszatérő szereplője lesz.