Visszanyal a fagyi: azonosító nélküli rendőrök ellen is bevethető a tüntetőket kiszűrő arcfelismerő rendszer

0

Népszerű elfoglaltság a rendőrök körében az elnyomás ellen tüntető lakosság össze-vissza gyepálása, mindez a kötelezően hordandó azonosító jelvény levétele mellett. Időnként egy-egy halálos áldozata is keletkezik a zabolázatlanul őrjöngő rendőrök erőszakának, ám mindezen bűntettek következményei elől könnyedén megpattanhatnak. Egyedi azonosíthatóság nélkül ugyanis a bűnőrök könnyedén fedezik egymás seggét bármely belső vizsgálat vagy bírósági tárgyalás során.

george_floyd_police
George Floyd halála az Egyesült Államok egész területén a rendőri erőszak elleni tüntetéseket hozott magával. Több helyen a rendőrség teljes felszámolását követelték. Végül a Minneapolis-i rendőrkapitányság felszámolás alá került, miután kiderült, hogy a szövevényes kapcsolati hálók által működtetett, egymás seggét védő rendőri hierarchia-struktúra nem megreformálható.

Az „adjunk nekik kóstolót a saját gyógyszerükből” létfilozófia nevében élelmes hackereknek sikerült eltéríteniük egy arcfelismerő szoftver útját, melyet leginkább a tüntetők azonosítására szoktak bevetni, hogy fedje fel az elszámoltathatóság nélkül terroristáskodó rendőrök személyazonosságát.

A szoftver programozója, Christopher Howell kalandos úton legalizáltatta termékét. Otthonában, Portland-ban ugyanis illegális bármilyen arcfelismerő szoftver használata, így a rendőröket felismerőké is. Kizárólag az ő kedvéért az utóbbi kategória megfigyelését az önkormányzat tanácsa egyhangúlag elfogadta kivételként a törvény hatálya alól.

sarah_wilson_police
Ő Sarah Wilson. Fiatal, fehér, heteroszexuális lány. Földi pályafutása 2019 márciusában, 19 évesen ért véget, miután – a rendőri jelentés szerint – letartóztatását követően pisztolyt ragadva és azt szájába helyezve lőtte agyon magát – miközben hátra volt bilincselve a keze. A rendőrökön volt testkamera, ám az – mily meglepő – nem üzemelt a rejtélyes baleset bekövetkeztekor.

A rendőrök gyakran felettesük utasítására szedik le magukról jelvényüket, a kormányzat szerint viszont nagyon rossz irányba vezet ezen viselkedésük, hiszen az igazságszolgáltatásba vetett hit megsemmisülése lesz előbb-utóbb a rendetlenkedő és törvényt nem tisztelő rendőrök ténykedésének következménye.

Néhány hónappal korábban egy hongkongi informatikus is összeütött egy hasonló szoftvert, mely a fényképes rendőrségi adatbázisokból szedte ki a rendőrök azonosításához szükséges adatokat, azonban a kínai rendőrség csúnya véget vetett a fiatal úr pályafutásának.