A Menü – amikor azt kapod vissza, amit beleadsz

2

A Menü c. horror-szatíra egy megdöbbentően abszurd, paradox módon mégis realista film arról, milyen sorsot érdemelnek maguknak azon rétegek, kik nap mint nap az állandó jelleggel újratermelődő köteg bankóikat lóbálva tapossák és hergelik a népet.

Az alapsztori szerint körülbelül tucatnyi elit házaspár nyer lehetőséget arra, hogy asztalt foglalhasson a világ legdrágább gourmet ételeit kínáló luxushajón. A kedélyes gálavacsora alkalmával nem pusztán a fél óceánt szelik át kiadós beszélgetések közepette, de olyan mesterien előkészített fogásokat kóstolhatnak, melyeket soha a világon semmilyen séfnek nem volna eszében felszolgálni, kivéve a hajó géniusz mesterszakácsát, Slowikot.

Mondanom sem kell, hogy az álomút hamarosan rémálommá változik, miután kiderül, hogy a mesterszakács totál őrült, s az egész estés útra előkészített fogásai elfogyasztását követő csattanós finálé nem más, mint a komplett vendéghad és a legénység rituális öngyilkossága.

Az inverz Éhezők Viadalának vagy Squid Game-nek megfeleltethető történetmesélés szerint végre a burzsoázia nyeri el azt a jól megérdemelt sorsot, melyet az általa nap mint nap taposott szarlapátoló proletariátus egy jól kifundált mesterterv mentén előkészített részére. A gazdagok szenvednek, mi meg jót derülünk az általuk végrehajtott keserves és magatehetetlen vonagláson. Amit ők a pénzük és befolyásuk révén játékból és hobbiból művelnek a szellemi téren, annak következményeit a proletariátus a maga keserves hús-vér valóságában kénytelen megtapasztalni.

A fő motívum, vagy ha úgy tetszik, élethazugság, amely végett a gazdagoknak meg kell halniuk ebben a filmben, hogy valóságos napisten-kultuszt faragtak olyan roppant banális és profán tevékenységekből, mint az evészet. Miközben szürcsölik a kaviárt, s abszurd összegeket fizetnek valami asztalra összehányt ganédombért, amit ők művészetként értékelnek, a szegényebbeknek még a fosos sajtburgert is kiütik a szájuk elől. Pláne, ha az kukacok és bogarak helyett valódi marhahúsból készülne.

Slowik, az őrült mesterszakács kifejezetten szívére veszi, ahogy az ő mesteri kulináris alkotásait ezek a vérmes burzsujok öt perc alatt belapátolják, majd órák leforgása alatt egy határ szarrá alakítják azt a szervezetükben.

A vendéglistán szereplő meghívottak mindegyike, ha látatlanban is, de pokollá tette Slowik életét a karrierje során, amíg ő burgerforgatóból a világ egyik legnevesebb gourmet szakácsává fejlődött. Az ételkritikus több étterme csődjét idézte elő korábban, a pénzügyi szakember adócsalásai és fél-illegális részvénymanipulációi által tette semmivé a szorgosan kuporgató kisember kevéske pénzét. Jelen van a hajón a történet egyik főszereplője is, ki nem elég, hogy előjegyzett társa helyett egy útszélről összekapart prostit visz magával a partira, de a maga státuszát jóval előkelőbbnek beállítván azt hazudja, a hajón vacsorázgató többi vendéget személyesen is ismeri, holott köze nincs hozzájuk.

Annyira szeretne az elitbe tartozni, hogy az önfeláldozást sem tartja túlzásnak e célja elérésében.

themenu_image2

A tucatnyi milliárdos, aljas szemét gazember mindegy szálig halálos bűnök tömkelegét követte el a proletariátus ellen, kiktől elvárják az alanyi jogon való kifogástalan kiszolgálást, az árszínvonal és látványshow szempontjából egyaránt egyre abszurdabb magaslatokat ostromló gourmet vacsorákat, hogy ugyanazok tálalják fel részükre az elképzelhetetlen vagyonokat kóstáló fogásokat, akik szája elől ők maguk ütik ki a kenyeret gazdasági csalásaikkal, bérrabszolgáztatásaikkal, végrehajtásaikkal, hazudozásaikkal.

Slowik a komplett karrierpályája során szótlanul nyelt sérelmeit gyűjti össze, s törleszti le egy csomagban a burzsuj gazembereknek.

Nem kell félni, hogy egy szabvány osztályharc-alapú akciófilmet kapunk: bár alapszituáció szerint két különálló kaszt áll egymással szemben, a burzsoázia és a szarlapátolók, a mű kétharmadánál kezd felsejleni, végül tökéletesen egyértelművé válni, hogy az osztályharc oltárán életét áldozó kizsákmányolt, kifosztott, megalázott proletariátus a saját fajtájának torkát is minden további nélkül elvágná néhány forintért haszonért vagy a tudatért, hogy ő egy hierarchia alapján köztiszteletben álló személy koszos valagát nyalogathatja halála napjáig.

A vége felé szinte tökéletes karmikus kiegyenlítő hatást tapasztalhatunk, s immár bizton tudhatjuk, miért gondolja azt a fogásokat felszolgáló szarlapátoló társaság, hogy a maguk életének is véget kell vetniük, nem elegendő az őket évtizedeken át megkárosító, tönkretevő elit eltávolítása az útból.

the_menu_beginning

A valóságnak pusztán egyik fele, hogy a milliárdos elit rabszolgáztatja a kifosztott, megalázott jobbágyokat, kiknek kemény munkája jutalmaként jól beleszarnak a szájukba. A másik fele viszont, hogy a keserűségben őrlődő, gyötrődő, heves indulatokkal feltüzelt és gyakorlatilag bárminemű inger mentén a gyilkolási ösztönei kibontakozásáig hergelhető proli csürhe egymásba is gondolkodás nélkül belemártja a kést a rabszolgáskodás, végül a hullává válás magasztos jogának elnyeréséért.

A rabszolgaság egy privilégium, amiért keményen meg kell küzdeni, nem jár csak úgy mindenkinek alanyi jogon a lehetőség, hogy hitvány életét és testének minden nyílását odavesse a köteg pénzt lobogtató gazdagok elé, hogy azok csináljanak velük, amit akarnak.

Mondhatnánk stílusosan úgy is, hogy a két halálkultuszt űző massza tökéletesen megérdemli egymást.

Hogy mi a végső tanulsága ennek a filmnek? Vegyük ki a magasztosságot a zabálásból meg az egyéb alantas ösztönkívánságaink szolgálatából. Vegyük észre, hogy az éttermi menü ízbéli és esztétikai skáláján a sajtburgeren felül kizárólag az ótvar képmutatás meg a profán dolgokba helyezett, szakrálisként bemutatott illúzió van. Akár gourmet az étel, akár valami egyszerűbb, a végén mindkettő ugyanazzá a barna, bűzölgő szarkupaccá válik.

Ezért a szartengerért, ürülék-galacsinért áldozza fel a komplett világ a lelkét, holott a művészet piedesztáljára emelt trágyakupacnál csak dicsőbb dolgok vannak a világon. Rendelj egy sajtburgert, aztán húzz haza, de ne faragj szakrális rituálét az ürülékgyártásból.

A filozófiai eszmefuttatást követően értékeljük szépen ezt a filmet.

Látvány szempontjából semmi rendkívülit nem kapunk, speciális effektek nincsenek, viszont a vágóképek jobbára kiválóra sikeredtek. Olykor éreztem úgy azért, hogy túlzottan belenyomul a kamera a szereplők arcába. A hajó kinézete avittasnak tűnt, nehezen tudom elhinni, hogy a luxusétkezés csúcsát jelképezi ez a rozzant bárka.

A forgatókönyv és a színészi játék együtt értékelendő, ugyanis egymás tökéletesen dialektikus leképződései. A színészek teljesítménye minden esetben kiválóan hozza a formát. Kiváltképp a cselekmény első harmadában tapintani lehet a feszültséget s azt a fajta szorongást, mellyel az öngyilkos rituáléra készülő séf a maga személyzetével együtt viseltetik. Több alkalommal előfordult viszont, hogy a színészi játék kibontakozását a forgatókönyv rigid kívánalmainak megfelelő irányba görbítették egy kis egészséges spontaneitás helyett. Ebből kifolyólag a vendégsereg egyes horrorisztikus szituációkra adott válaszreakciója nem tűnt életszerűnek, viszonylag kimért és rendezettnek ható akciókat hajtottak végre a legfelfokozottabb pánik közepette is.

Körítés szempontjából remekül vizsgázott a film. A zene a klasszikus horrorbetétek helyett inkább a régi idők tévés vígjátékainak utánérzése, ami ennek az alkotásnak a szellemiségéhez inkább passzol. A műfajidegennek ható, mégis remekül beillesztett maró gúny és keserű irónia kiemeli ezt az alkotást a tucathorrorok közül, a filozófiai üzenet pedig első osztályú. Ebben a nagyjából ezer szóban még én magam is csak a felszínét kapargattam a mondanivaló mélységének.

Összességében ez egy roppant egyedi, elgondolkodtató, akár többször nézős darab, de a tökéletes befogadáshoz és alapos emésztéshez szükségeltetik néminemű intellektuális nívó is.

ÉRTÉKELÉS
Forkatókönyv
7
Színészi játék
9
Látvány
6
Körítés
8
MEGOSZTÁS
2 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás
Bart
Bart
1 évvel ezelőtt

Az baj a filmmel hogy horrornak nem horror, story az valahogy nem fogott meg.
bevallom moziban láttam és igen nagy csalódásként éltem meg mível én alapjáraton azt hittem lesz benne valami gore vagy valami kannibál balhé de nem.
vége nos izé elégé ellett baltázva. 🙁
társadalom kritika ide vagy oda de azért a “Horror” szót kivenném mert semmi ilyesztő nincs benne 😀