Az öregember és kutyája – tanmese az oltási igazolásról és az igaz barátságról

0

A COVIDiktatúra regnuma során nagyon sok barátság szakadt meg, rengeteg család oszlott fel, miután a bomlott elméjű tudósok, sátánimádó papok és a tömeggyilkos propagandamédia mindegy szálig helyrehozhatatlan viszályokat gerjesztettek a társadalom összes szóba jöhető frontvonalán.

Tavaly csak az oltási igazolással rendelkező fiatalok mehettek fesztiválozni, akik aztán roppant szomorkásan, depresszív hangulattal körülvéve magukat konstatálták akár évtizedes cimboráik elvesztését, majd vittek véghez néhány erőtlen csápos mozdulatot az általuk idolizált együttesek lagymatag koncertjeire. Semmi nem olyan mint régen, hiába a busás ígérvények sokasága, mint a normálba való visszatérés lehetősége, belépés szórakozóhelyekre, popcornkóla, vagy mozijegy. Meg aztán a letagadott mellékhatások is kezdenek egyre nagyobb számban kibontakozni, így a korábban fölényeskedő, igazmondó családtagjaikat pocskondiázó, bolondnak elkönyvelő, negligáló önfejű oltottak kezdenek rádöbbenni arra, hogy a Sátánnal kötött fausti alkujukból lassacskán tetemes veszteségekkel vergődhetnek csak ki.

Az egészséges, igazság lelkében járó emberek kitaszítása a létezés jogából egy tanmesét juttat az eszünkbe az öregemberről és az ő hűséges kutyájáról. Bár nyilván semelyik ember nem nevezhető kutyának, a történet valójában az őszinte, örök barátság értékéről szól, illetve arról, hogy mi vár azokra, akik ezt a nem mindennapi ajándékot néhány haszontalan, értéktelen bóvli ellenében szemétdombra vetik.

together_alone


Az öregember és kutyája

Egy idős ember sétál szeretett kutyájával a földúton, mikor egyszer csak egy arany kapuval díszített márványfal elé érnek. A fehér köntöst viselő kapuőr így szól az öregúrhoz:

– Üdv a mennyországban!

Az öregember ekkor döbben rá, hogy valójában meghaltak, és az örökkévalóság útján poroszkálnak. Mindketten hosszú utat jártak be, éheztek, izzadtak, így hát rendkívül örvendtek a hírnek, hogy a mennyország kapuja elé érkeztek.

Midőn kutyájával lépett volna be az öregúr kapun, az őr rögvest útjukat állta, s a kutyára mutogatván ezt mondta:

– Sajnálom, de kutyák nem jöhetnek be a mennyországba, kint kell hagynia az állatot!

Az idős ember védekezett:

– De hát a kutyám egy életen át hűséges társam volt. Ha nem léphet be velem a Mennyországba, hát én sem kívánok bemenni. Nem hagyom őt magára, még a Mennyek országa kedvéért sem!

Így reagált az ajtónálló:

– Ahogy gondolja. De jól kösse fel a gatyáját, mert az Ördög is ezen az úton botorkál, aki majd megpróbálja beédesgetni magát az ő birodalmába. Bármit megígér majd, csak hogy kelepcébe csalja. Szóval ha nem kívánja kutyáját az ajtó előtt hagyni és nélküle bemenni az Édenbe, hát töltse nyugodtan az örökkévalóságot a pusztaságban, hol éhezni és izzadni fog, aztán előbb-utóbb majd jól kiköt a pokolban!

Bár az öreg bánkódott a nagyvonalú ajánlat visszautasítása végett, valamint az Ördögtől való félelme is kissé lebénította, életen át hűséges társát mindennél többre tartotta. Így hát vele folytatta útját a végtelen poros utakon.

Hosszú időn át tartó botorkálást követően egy kapu nélküli, lebontott kerítéssel rendelkező területhez ért, hol egy óriási, árnyékot vető fa állott. Egy rongyos ruhákba öltözött embert pillantott meg alatta, ki éppen sziesztáját töltötte. Odament hozzá, és megszólította:

– Elnézést, Uram! Egész nap úton voltam a kutyámmal, mindketten fáradtak és szomjasak vagyunk! Nem bánná, ha pihennénk egyet az árnyékos fa alatt?

– Természetesen – válaszolt a sziesztázó ember –, találnak hűs vizet is a fa alatt. Kérem, jöjjenek, és szolgálják ki magukat!

Bizonytalanságában azért rákérdezett az öregember:

– A kutyám is jöhetne? Nem szeretném őt elhagyni. Igazából, ezelőtt a Mennyországba lettem volna hivatalos, de nem léptem be, mert a kutyámat nem látták szívesen.

A másik úriember mosolygott, és így szólt:

– Üdv a mennyországban, és hozza a kutyáját!

A férfi értetlenkedve kérdezi:

– Hogy lehet, hogy ez a Mennyország? És hogy a kutyák engedélyezve vannak? Akkor miért mondta elébb a kapuőr, hogy azok nem jöhetnek?

– Az az Ördög birodalma, kihez azon lelkek térnek be, akik többre értékelnek némi jelentéktelen komfortot egy életen át tartó barátságnál. Akik bemennek azon a kapun, csakhamar rádöbbennek tévedésükre, de akkor már késő. A hűséges ebek ígyis-úgyis rálelnek a mennyek kapuihoz vezető útra, az őket elhagyó befolyásolható konformisták pedig maradnak a pokolban, örökké. Lássa meg barátom, Isten soha nem hagyná a kutyákat kitiltatni a Mennyországból, kiket azért hozott létre, hogy hűséges társaink legyenek egy életen át. Mi értelme volna hát elszeparálni őket tőlünk?

0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás