Készítettem már egy összeállítást azon előadókról, kik felől hosszú éveken át nem lehetett hallani, majd egyszer csak elkezdtek új zenékkel előrukkolni. Nem feltétlen nyerték vissza egykori népszerűségüket, mindenesetre korabeli rajongóik örömüket lelhetik a porondra visszatérő alkotók dalaiban.

Most összegyűlt még egy válogatásra való anyag, mely listában újfent előfordul egy-két igencsak meglepő név.

Basshunter

Ő az egykori hands up előadó, akit a műfaj rajongói szívből utáltak. 🙂 Pedig egy-két éven keresztül leghíresebb volt a műfajban, népszerűségvesztését követően pedig egyáltalán nem lélegezhettünk fel, mivel csakhamar a komplett stílus hanyatlásnak indult.

Basshunter 2013-18 között inaktívan töltötte éveit, majd elkezdett visszatérni néhány új zenével, melyek leginkább a house-dance határmezsgyéjén mozognak.

A 2019-es Home ismerősnek ható dallamra építkezik, az idén kiadott End the Lies pedig a mostanában trendivé lett 140 BPM körüli dance nóták felhozatalát gazdagítja.

Special D.

Special D. felől nagyjából 2008 óta nem lehetett hallani semmit, majd 2013-ban újból aktivizálta magát. Kezdetben nem sok mindennel örvendeztetett meg minket, idén azonban 4 számot is kiadott, melyek nagy örömünkre mindegy szálig ütős hard dance nóták.

Dee Dee

Dee Dee-t minden lenézés nélkül egyslágeres előadónak lehet tekinteni. Ő inkább énekesként, s nem producerként tevékenykedik, ám meglehetősen ritkán örvendeztet meg minket jellegzetes vokáljaival.

2005-10 között abszolút semmi nem jelent meg tőle, majd néhány másodvonalas DJ számára énekelt fel 1-2 dalt. Utoljára Darren Styles-szal dolgozott együtt, kivel közösen az év elején megjelent a Forever c. sláger UK hardcore műfajt képviselő, aktualizált változata.

További feltámadt előadók várnak a következő oldalon!