Feltámadt dance előadók, kik napjainkban is új dalokkal rukkolnak elő

0

Akadnak elfeledettnek hitt előadók a 90-es / 2000-es évekből, kikről azt hihetnénk, réges-rég felhagytak az alkotással. Ám az alábbi felsorolásban szereplő művészek mindegyike aktív napjainkban is, sőt mi több, új zenével rukkoltak elő az elmúlt év során. Lássunk egy, természetesen a teljesség igényét mellőző felsorolást ezekről!

Groove Coverage

Ugyan ők minden egyes évben lehúznak legalább egy haknit kis hazánkban, sokan hiszik úgy, hogy valamikor 2007 környékén került ki kezük közül a legutolsó slágerük.

Igazából annyira nem tévedünk, hiszen slágerlistás dalt valóban nem voltak képesek előállítani az elmúlt évtizedben, a 2012-es nagy visszatérésük electro house előadókként pedig elég keserves kudarcnak volt elkönyvelhető.

2013 óta nem igazán örvendeztettek meg minket semmivel egy-két kósza remixtől vagy kollaborációtól eltekintve (mint ami a God Is a Girl W&W-féle feldolgozása volt). Tavaly azonban Axel Konrad bejelentette, hogy visszatér a stúdióba, s döntésének végterméke néhány igencsak kétes minőségűnek mondható dalocska lett. Talán a Higher Energy, ami jobban sikerült darab, karöltve a Moonlight Shadow W&W-feldolgozással. Ezek hallgathatók meg itt alább.

Blümchen

A 90-es évek közepének tinisztárja hasonszőrű társai sorsára jutott. A happy hardcore egyik napról a másikra kiment a divatből, s a Blümchen művésznéven ismert Jasmin Wagner euro house előadóként való visszatérése nem hozta a várt sikert.

2003-tól Jasmin fel is hagyott az énekléssel, és inkább színészi pályán próbált érvényesülni, ám korábbi népszerűségét már nem kapta vissza. Idő közben újból éneklésbe fogott – immár saját nevén, de teljesen más stílusban, mint amelyeket korábban képviselt.

2018-ban aztán Jasmin bejelentette, hogy visszatér Blümchen néven, s tárt karokkal fogadja a bookingokat falunapokra, fesztiválokra, meg ahova hívják. Sajnos eléggé rossz időszakot választott a visszatérésére, hiszen csakhamar „kirobbant a koronavírus-járvány”, így Jasminnak nem sok alkalma nyílt fellépni.

Tavaly saját nevén több rádiós dalt is előadott, majd mindenki nagy meglepetésére Finch Asozial-lal karöltve egy hamisítatlan, régi szép időket felelevenítő happy hardcore szerzeményt publikált YouTube-on.

X-Perience

Számomra a legsokkolóbb példa. A 90-es években nagy kedvencem volt „A Neverending Dream” című house slágerük. Azóta viszont soha többé nem hallottam felőlük.

Mint kiderült, 2008-19 között ugyan nem rukkoltak elő új zenével, ám az együttes nem oszlott fel, továbbra is bookingolhatók maradtak fellépésekre. Innen válik igazán széppé a sztori. Eredeti énekesnőjük (Claudia Uhle) ugyan 2007-ben elhagyta őket, ám 2019-ben visszatért a bandába, s rögvest bele is fogtak egy új album előállításába.

2020-21-ben egy rakás klipet hoztak tető alá, melyek némiképp melankolikus, kísérleti electronica hangulattal bírnak, kidolgozásukban azonban inkább a 80-as évek szintipop slágereire hajaznak.

Lapozz a következő oldalra, hogy még több meglepetést láss, halhass!