Mahátma Gandhi véleménye a vakcinákról

0

A Jézus Krisztus után második legnagyobb spirituális vezetőként számon tartott Mahátma Gandhi egy időben egészségügyi könyvet is szerzett „A guide to health”, vagyis „Egy kalauz az egészséghez” címmel.

Ebben a szerzeményében alaposan leszedi a keresztvizet az ún. védőoltásokról, melyek szakbarbár orvosok általi agyonistenítése nyilván univerzális, hiszen viszonylag egyszerűnek mondható megoldást nyújt egy adott problémára, ami az akár halálos kimenetelű gyerekbetegségek megelőzése. Attól viszont, hogy egy megoldás egyszerű, még nem feltétlen célravezető:

Az oltás egy barbár gyakorlat, s egyike korunk legfatálisabb tévedéseinknek. Támogatói nem elégedettek azok felvételével az ellenkezést nem tanúsítók részéről, hanem büntető törvények meg szigorú megtorlások révén kívánják azokat minden emberre ráerőszakolni.

Azoknak, akiknek lelkiismereti kifogásuk van a vakcinákkal szemben, hatalmas bátorsággal kell legyenek felvértezve a rájuk mért bírságok meg büntetések elviselésére, melyeket a törvény erejével mérnek rájuk, és amennyiben szükséges, egyedül kell kiállniuk az egész világ ellen, hogy megvédhessék meggyőződésüket.

gettyimages-3208896
Mahátma Gandhi

Azoknak, akik az egészségügy talajára helyezve érveiket ellenzik az oltásokat, az adott tudományos terület teljes körű elsajátítását kell magukénak tudniuk, hogy sziszifuszi küzdelmük által megvédhessék nézőpontjukat, valamint másokat is meggyőzhessenek annak helyességéről, hogy elveik érvényesülése a gyakorlatban is megtörténjen.

Ám akiknek sem sziklaszilárd véleményük nincs a téma kapcsán, sem elég bátorságuk, hogy kiállhassanak a meggyőződésük mellett, kétségkívül engedelmeskedniük kell a hatalom törvényeinek, és az őket körülvevő világ véleményeinek, valamint gyakorlatának megfelelő irányba kell viselkedésüket elferdíteniük.

Gandhi további megjegyzései az oltásokról, egyéb helyekről összeollózva:

Tényszerűen kizárólag a doktorok önérdeke áll eme emberellenes szokás felszámolásának útjában, mivel a hatalmas bevételeik elvesztésének réme, melyet a jelenben élvezhetnek teszi vakká őket eme szokás megszámlálhatatlan gonoszságával szemben. Akad azért néhány doktor, kik felismerik az ördöngösség magvait, s ebből kifolyólag ellenzői az oltásoknak.

pikwizard-pharmacist-giving-injection-to-patient

Egy támadó járvány leküzdésének módszere Gandhi szerint:

A legjobb orvosság egy járvány támadásának leküzdésére természetesen az egészség törvényeinek szoros követése – töltsünk minél több időt szabad levegőn, fogyasszunk nyers ételeket mértékkel, eddzünk jókat, tartsunk otthonunkat szépen és tisztán, kerüljük a rossz szokásokat, valamint, röviden, éljük életünket tökéletes egyszerűségben és tisztaságban.