Egy perc tanmese: A skorpió és a teknős

0

A skorpió a hatalmas folyó partjára érve tanácstalanul szemlélődött. Hívogatta a túlsó part, ott várta a boldogság, ezt nagyon jól tudta. Teljesen elveszettnek érezte magát, egészen addig, mígnem a folyóban meg nem látott egy teknőst. Nem találkozott még ilyen állattal, de azt látta, ő lehet a megoldás a problémára. Csendesen megbújt az aljnövényzetben, onnan szemlélte a tempósan úszó lényt. Mikor a teknős partot ért, s kissé fáradtan lerogyott a fövenyre, a skorpió előbújt rejtekhelyéből és köszöntötte a teknőst. Amaz meghökkenve kapta fel fejét, hitte, magányt lel ezen a parton.

-Üdvözöllek, kedves…
-Teknős vagyok. Te ki vagy? -pislogott gyanakodva a teknős, küszködve a rövidlátó szemei szabta korláttal. Ismerősnek tűnt számára az előtte álló teremtmény.
-Skorpió vagyok, teknős. és szeretnék kérni tőled egy hatalmas szívességet. Csak te segíthetsz rajtam.

A teknős felhorkant:

-Skorpió?! ismerem a fajtádat. Mit akarhat egy gyilkos egy magamfajtától?

A skorpió hízelegve válaszolt:

-Ó, bölcs teknős, nem vagyunk ám mindannyian egyformák, minden skorpió más.
-Hmm… ezeddig csak egy fajtával találkoztam. De nem állt szándékomban megbántani téged ezzel, csak óvatos vagyok. Mi az a hatalmas szívesség, mit kérni akarsz?
-Szeretném, ha átvinnél a túlsó partra.
-A túlsó partra??? Miért akarsz te oda menni? Most jöttem onnan, semmivel sem másabb, mint emez.
-Mert ott találom a boldogságomat. -felelte elszoruló hangon a skorpió.
-Á, értem. az fontos dolog.-Bólintott a teknős. -Jómagam már régóta keresem, de még magam se találtam. Nem tudom, miből gondolod, hogy amott megleled.
-Tudom.
-De skorpió… Hogy is vihetnélek? Ha úszás közben megszúrsz, én elsüllyedek, s megfulladok.
-Ne legyél bolond, teknős. Hisz akkor mindketten ott pusztulunk. S én nem meghalni szeretnék, hanem boldognak lenni. Ahhoz pedig át kell jutnom a túlsó partra.

A teknős hatalmas dilemma előtt állt. Segítőkész fajta volt, ugyanakkor bizalmatlan is, főképp az ilyetén teremtményekkel szemben, hisz volt már velük némi tapasztalata, s bár ezeddig mindegyiket túlélte, most valami szörnyű előérzet fogta el. Hunyorogva szemlélte a skorpiót, majd hatalmas sóhajt hallatva meghozta döntését.

-Rendben skorpió, mássz a hátamra, átviszlek.
-Köszönöm neked, teknős! -hálálkodott amaz, s felmászott a hátára.

Keserves volt az úszás a teknős számára. Fáradtan vágott neki, ráadásul terhet is cipelt, s szörnyű előérzet gyötörte, noszogatta: vesse le hátáról a skorpiót, meneküljön. De kitartott, s már a folyó közepén jártak, mikor perzselő fájdalom járta át testét. Iszonyú görcsök közepette, fuldokolva szólt oda a skorpiónak:

-Miért tetted, te bolond?! Mindketten ittveszünk!

A skorpió, maga is fuldokolva, szomorú hangon válaszolt:

-Sajnálom teknős. Nem tehetek róla, ilyen a természetem…