Csaknem 30 éves pályafutást követően véget ér az EA FIFA sorozata

0

Minden jónak vége szakad egyszer – kezdhetnénk az aktuális hírt ezzel a meglehetősen elcsépelt és banális felütéssel. Az igazság azonban, hogy valami tényleg véget ért, mégpedig a videójátékok történelmében matuzsálemi távlatnak számító 30 év leforgását követően.

Az Electronic Arts 1993 óta birtokolta a FIFA nemzetközi futballegyesület névhasználati jogait. Az eltelt évtizedek során kizárólag az EA adhatott ki a FIFA nevével fémjelzett hivatalos fociprogramot.

Ez idő alatt a FIFA játékok gyakorlatilag korlátlan egyeduralomnak örvendtek. Bárki is próbált konkurenciát támasztani a minden egyes év végén megjelenő terméknek, csúfosan elvérzett a fronton. Akár sikerült megszerezni hivatalos focisták, stadionok és bajnokságot adatait, akár fantázianeveket voltak kénytelenek használni a fejlesztők, videójátékok szempontjából a FIFA kvázi monopóliumként működött, mely minden komolyan vehető versenytársát a földdel tette egyenlővé.

Tavaly azonban a FIFA hirtelen jeget bontott, mikor bejelentette, hogy nem kívánja többé az EA-t exkluzív partnerként maga mögött tudni, vagy amennyiben az továbbra is monopóliumot akar fenntartani, hát fizessen az eddig megszokott 150 millió dolláros mértékhez képest dupla árat a FIFA-jogok megtartásáért.

fifa_fc

Így hát az EA-nél is pálcát törtek, és hosszas fontolgatást követően arra jutottak, hogy megköszönik a FIFA-nak az eddigi szívélyes együttműködést, mostantól fogva viszont könnyes szemekkel elválnak útjaik. Bár az új elnevezést egyelőre még nem fundálták ki, valószínűleg az FC (football club) névadás felé fognak tapogatózni.

Tudtunkra hozták ugyanakkor, hogy természetesen a focis játékaik egyéb licencelt alkalmatosságai, mint a 700 focicsapat 19 ezer játékosának adatai, a 100 különböző stadion és 30 liga mind benne maradnak a választékban, csupán a teljesen lényegtelenné vált FIFA megnevezés tűnik el a kezdőképernyőkről. Az EA berkeiben mindezt azzal indokolták, hogy a dobozos játékok korában még valóban számított valamit a FIFA nevének és plecsnijének elhelyezése a borítóra, azonban a digitális letöltések érájában, mikor az emberek nem tartanak többé dobozos játékokat a polcaikon teljesen nevetséges az abban való hit, hogy egy sima FIFA név megér 300 millió dollárt.

Természetesen a FIFA ellentámadásba lendült: kihirdették együttműködési ajánlatukat más kiadókkal közösen kifejlesztett FIFA játékok létrehozatalára. Azonban meglehetősen csehül állnak törekvésükkel: bár már 2024-re elvárnák egy új FIFA termék érkeztét valamely vakmerő fejlesztőcsapattól, ez idáig egyetlen érdeklődőt sem sikerült fellelniük az EA fociprogramjai trónjának megingatására.

A képlet rendkívül egyszerű: ez idáig is kizárólag egyetlen focis széria előállítása bizonyult rentábilisnak, így a FIFA nagyon rossz lóra tesz a konkurenciaharc forszírozásával, melynek végeredménye borítékolhatóan ugyanaz lesz, mint az elburjánzott streaming-szolgáltatók esetén: a fejlesztési költségek és a versengés kényszere kivéreztetik a gyártókat, a nagyobb számú alternatíva pedig középszerű minőséget és a korábbi FIFA-monopóliumnál alacsonyabb mértékű profitokat eredményeztet.

fifa_22

Nem egy vonzó alternatíva a piaci verseny a profitérdekek kizárólagosságát szem előtt tartó kapitalizmus részére.

Egyébként a NASCAR és a FORMA-1 is elszenvedett annak idején hasonló jellegű agóniát. Annyi különféle játék részére adták meg a hivatalos engedélyt a 90-es évek közepétől, hogy az összes kiadott alkotás mérhetetlenül sínylődött az alávaló színvonal és a pénzügyi kudarc súlyos béklyója alatt. A szabad piac láthatatlan keze oly mértékben összezavarta a vásárlókat, hogy az áruválaszték gazdagságát látván a különféle termékek minőségéről semmiféle meggyőződést nem birtokló kispénzű vevők egész egyszerűen csukva hagyták pénztárcáikat.

A 2000-es évek elejére mindkét szervezet névhasználati joga exkluzív szerződés keretében monopol uralom alá került.

Meglepő fordulat, hogy az EA másik, elsősorban amerikai piacon taroló fejőstehene, a Madden NFL sorozat továbbra is megtartja John Madden nevét, holott az úriember tavaly elhunyt.