Lekapcsolta a Flash-t az Adobe, leállt egy kínai vasút

0

A Flash azon korokból maradt ránk, mikor az internetre még kis hángedlit kötöttünk, és rendszeresen büfiztettük. Az azóta felcserepedett kis hálózatocska igazi kigyúrt szörnyeteggé változott, mellyel senki nem mer újat húzni.

A mellette növekedett kisöcsi azonban sajnos nem ugrotta meg az életképesség elvárt mércéjét. A még élő Steve Jobs már 2010 környékén feladta rá az utolsó kenetet. Igazából azóta csak agonizált szegény. Mostohaapukája, az Adobe megvárta, míg utolsó szívdobbanása véget ér, majd három év virrasztást követően a napokban végleg kihúzta a dugót a szívmonitorból.

Röpke három esztendeje volt a világnak arra, hogy az esetlegesen Flash alapon működő, egyre szűkösebb létszámú weboldalba virgoncabb szívet ültessen, mint amilyen például a HTML5. Mégis maradtak egész véletlenül az éterben olyan szolgáltatások, melyek fenntartói késve eszméltek, hogy a Flash gyerkőc temetése réges-rég véget ért, felesleges immár a köteg virággal loholniuk a kápolna felé.

Így járt a közel 5 milliós lélekszámú kínai Talien városa, melyről egészen hihetetlen mód kiderült, hogy vasútjának forgalomirányító rendszere a mai napig Flash-alapokon működik.

talien_kina

Az Adobe akcióját követően 20 órára teljesen leállt a tömegközlekedés. A helyi mérnökök végül egy elegáns huszárvágással oldották meg a problémát. Természetesen nem az történt, hogy rekord idő alatt kukázták a rendszert, hanem egyszerűen fogták a Flash egy régebbi, kalóz változatát, melyhez még nem volt szükség internet-kapcsolatra, majd ráeresztették azt a vasúthálózatra. A rendszer seperc alatt támadt fel poraiból.

E módon minden bizonnyal újabb 40 évre rendezésre került a vasúti rendszer sorsa, ráadásul büszke magyar tudásbázis és lelemény alapján: jóvanazúgy.