13 év után profity lett a Spotify

0

Mi másba, mint újabb szolgáltatók bekebelezésébe fordítja az összegyülemlett zsebpénzt a 13 évnyi stabil pénznyelés után profitabilitásba forduló Spotify.

A szerény, 94 millió Eurós nyereség nem marad sokáig a cég alapállapota, a 2019-es évre ugyanis ennek háromszorosát elérő veszteségre számítanak. Ennek legfőbb oka két neves podcast-szolgáltató bekebelezése, név szerint a Gimlet és Anchor cégeké.

A cég fejesei szerint a Spotify stratégiai érdekei megkívánják, hogy a – jelenleg népszerűség szempontjából előnyös pozícióban lévő, anyagilag azonban nem megfelelően értékelt – podcast szcénát felrázzák kicsit. A podcast-ek nem pusztán zenés műsorokat, illetve DJ-mixeket jelentenek, hanem ebbe a kategóriába tartoznak a mozgókép nélküli szórakoztató, ill. beszélgetés műsorok is. A robusztus célok része, hogy a nem zenei tartalmat hordozó hangfelvételek aránya lépje túl a 20%-ot, illetve a Spotify saját egyedi műsorrendezéssel is hozzájáruljon az új tervek sikerességéhez.

Daniel Ek, a Spotify egyik alapítója írásában részletesebben is vázolta a Spotify céljait. Szerinte az eddig mintegy 207 millió aktív felhasználót és eme létszám közel felét kitevő prémium előfizetői létszámot a tartalmak változatosságának további növelésével lehet szavatolni. Eme terv része a beszélgetős podcast-ek és az egyedi műsorok gyártása, a néhány évvel ezelőtt hasonló lépéseket megtett Netflix mintájára.

A részvényeseknek egyelőre korai örömtáncot lejteni, hiszen a kis gömböc mintáját folyamatosan követni kényszerülő cég a továbbiakban is állandó növekedésre lesz kárhoztatva. Ez újabb és újabb tőkeinjekciók befecskendezését teszi kötelezővé, mely tényező – legalábbis az előttünk álló és belátható néhány évben – az aktuálisan elért profitot inkább anomáliaként, semmint rendszeres szokásként helyezi számításba.