Újabb libertárius sikersztori: elözönlötték a Twittert a vállalatok és politikusok eredetivel kísértetiesen megegyező paródiaoldalai

0

Hatalmat a népnek!

– Kurjantott fel Elon Musk, miután nagy elánnal befoglalta a Twitter-főhadiszállást. Megfogalmazta, hogy a központi cenzúrának ezennel vége, a főcenzorok kirúgásra kerültek, s megindul a Twitter demokratizálásának folyamata.

Musk első lépése a felszabadításunk felé a magukat hivatalos iratokkal igazoló profilok mellett elhelyezkedő kis kék pipák áruba bocsátása volt. A kezdetben 20, majd diszkont áron 8 dollárra értékelt aprócska ikon ezentúl bárki részére elérhető, aki hajlandó kipengetni a megfelelő mértékű havi előfizetési díjat.

A kék pipácska funkciója korábban az volt, hogy hivatalos szervezetek, hírességek, politikusok, médiatermékek identitásának ellenőrzése mentén visszaigazolják az adott profil hiteles és hivatalos voltát – így különböztetvén meg őket a paródia profiloktól, illetve imposztoroktól, kik alkalmasint összetéveszthetővé teszik magukat az általuk kifigurázni kívánt személlyel vagy céggel.

identical_twins

Miután a kék pipa funkciója felszámolódott, majd Musk ténykedésének köszönhetően liberalizálódott, immár bánki, aki hajlandó az előfizetési díj kipengetésére rendelkezhet ezzel a pipával, s a mellé járó hiteles profil meghatározással.

A piacpárti intézkedés nyomán rögvest meg is szaporodtak a magukat hivatalosnak feltüntető álprofilok, paródiaoldalak, melyeknek oly színes kavalkádja bontakozott ki alig néhány nap leforgásán belül, hogy Musk kénytelen volt felfüggeszteni a 8 dolláros előfizetési díj bevezetését. Az is előfordulhat, hogy visszatéríteni lesz kénytelen az eddigi vásárlók által befizetett apanázst.

Musk most már azt rebesgeti, hogy nem elképzelhetetlen a Twitter csődje sem, mivel fogalma sincs, miképp tehetné pénzügyileg rentábilissá a fennállása idejének 90%-ában kizárólag veszteséget felhalmozni képes céget. Mivel immár a tőzsde sincs mögötte, ami fenntartaná ezt a roppant komplex ponzi-sémát, a teljes kártyavár Elon Musk fejére dőlhet.

A közösségi média kommentelői szerint egy valamiben remekül teljesít a Musk irányítása alá került Twitter: végre visszatért az élet a weboldalra, s a korábban elfojtás alá került ökörködések, poénok, álhírek, trollkodások kirobbanó energiával terjednek szét, mindenki nagy örömére.

Elon-Musk

Alább bemutatnék egy szemlét a legpofásabb röhögőgörcs-gerjesztő bejegyzésekből.

A legsikerültebb trollkodás az Eli Lilly gyógyszeripari vállalatot érintette, kik többek közt antidepresszánsokat, illetve túlárazott inzulint árulnak. Az eredeti profillal kísértetiesen megegyező troll-oldal bejelentette, hogy mától fogva az inzulin ingyenes! A bejelentés hatására az Eli Lilly részvényárfolyama zuhant egyet a tőzsdén, pénzügyi kapitalizációja pedig 3 milliárd dollárral csökkent! 😀

tw_eliandco
Eli Lilly and Company: Izgatottan jelentjük be, hogy mostantól fogva az inzulin ingyenes.

A második helyezés Musk saját Tesla vállalatáé. A kigyulladó Tesla-járművek jelensége nyomán jelentette be a zseniális szerző, hogy a Tesla tízezer járművet ajándékoz az ukrán hadseregnek, melyek a leghatásosabb robbanóanyagok a haditechnikai piacon.

tw_tesla

A dobogó harmadik helyét a Chiquita élelmiszeripari vállalat foglalja el. Róluk azt érdemes tudni, hogy 1954-ben még United Fruit Company néven megdöntötték Guatemala választott kormányát, miután az a cég tulajdonában lévő gigantikus termőföldeket szét kívánta osztani a lakosság közt. A megbuktatott államhatalom helyébe katonai diktatúrát ültettek, mely szavatolta a szabad piac regnumát Guatemala lakossága felett.

A Chiquita paródiaoldala büszkén jelentette be, hogy sikerült leváltani Brazília kormányát is, mire az eredeti Chiquita profil helyreigazítást közölt: sajnálják, hogy ennyien bedőltek a kamuprofil állításának, s biztosítják a népességet afelől, hogy 1954 óta nem döntöttek meg egyetlen államot sem.

tw_chiquita

A további bejegyzések sem kevésbé viccesek.

George Bush könnyes nosztalgiát érez az iraki lakosság lemészárlása iránt, mire Tony Blair válaszol neki, hogy ő is:

tw_bush

A Lockheed Martin felfüggeszti a harci repülőgépek szállítását Izrael, Szaúd-Arába és az USA részére, amíg ki nem vizsgálják azok emberi jogokat sértő visszaéléseit:

tw_lockheed

Ahogy azt Musk megígérte, az igaztalanul kitiltott Donald Trump is visszatérhetett második hazájába. Új honfoglalását rögtön (szlovén származású) felesége, Melania Trump megintésével kezdte:

tw_trump
Melania, az Istenre esküszöm, ha még egyszer elveszed az Xbox-omat, deportállak.

A Pepsi végre beismerte, hogy a Coca-Cola jobb termék:

tw_pepsi

Végül, Doja Cat a profilnév-változtatási tilalom csapdájába esett, ezért könyörgött Musk-nak, hogy csináljon valamit az áldatlan állapot rendezéséért, mivel nem szeretne élete végéig Christmas (karácsony) néven tweet-elni. Musk megnyugtatásul közölte, hogy immár szerkeszthető a profilnév, így Doja a gyors reakciót megköszönvén végre átírhatta felhasználónevét… Elon Musk-ra.

tw_dojacat