Hamarosan olyan gazdasági válság ömlik a nyakunkba, amelyre a történelem során nem volt példa

0

Rekordokat döntögető energiaárak, telekommunikációs zavarok, megfizethetetlen lakhatás, óriási munkaerőhiány, megtervezett pandémia. Ismerős?

Mivel az emberiség jelentős része elfogadta, hogy a pszichopata diktátorok nyílt erőszak szüksége nélkül birtokba vegyék testüket és teljes identitásukat, jöhet végre a várva-várt apokalipszis.

A rendszer totális összeomlása természetesen a gazdasági zűrzavarokkal kezdődik, tudatván velünk, hogy a minden körülmények között betonstabil és bombabiztos kapitalizmus egyetlen lágy fuvallat hatására kártyavár-szerűen omlik össze és fúródik bele a földbe.

A gazdasági zűrzavarok után jöhet a pártállami terror, a hadsereg által érvényesített statárium, végül a vakcináztatási program náci módon való felfuttatása, hogy az emberi faj egésze átemelhető legyen egy új rendszerbe a végső összeomlás előtt, hogy karámba zárt és totálisan ellenőrzött vágóállatai legyünk a bennünket zsinóron rángató pszichopatáknak.

A magántulajdon szentségének logikus következménye: az ember maga is tulajdonná válik, akár csak a megbillogozott vágómarha.

bocibocitarka1

Bár a rendszer elleni tüntetések világszerte felfutóban vannak, fontos felfogni, hogy eme kiállások egyáltalán nem befolyásolják a rendszer tombolásának irányát. Az évszázadok óta dúló bér -és adósrabszolgaság intézménye révén az emberiség már megszokhatta, hogy eddig is kvázi bármikor rugdosható és eldobható háziállata volt ebtartó gazdájának, aki mind a testével, mind a lelkével azt tesz, amit csak akar. Ebből kifolyólag az emberiség jelentős része azt se tudja, sőt mi több, már emlékei sincsenek arról, hogyan kell szabadon létezni és ütlegelő terrortól mentesen örömben-boldogságban élni, miközben képes a maga szükségleteiről akár nagy fokú bőséget teremtve gondoskodni.

Így az emberiség alapvetően kétfelé szakad. Az értelmesek azt mondják, mindegy hogyan, csak hagyjuk el ezt az álnok rendszert, ne tápláljuk tovább a fenevadat, és majd csak lesz valahogy. Másik felük azonban az élete végét látja az ütlegelő pártállami terror alól való menekvésben, és foggal-körömmel ragaszkodik a teste feletti uralmat átvenni kívánó pszichopaták agendájához. Stockholm-szindróma a négyzeten.

Ennek köszönhetően a társadalom totális felbomlása a várható forgatókönyv, mely többek közt a Bibliából kiolvasható, soha a Föld történetében nem ismert nagy nyomorúság formájában önthet testet.

Az Alcyon Plejádok legújabb dokumentumfilm-különkiadása lerántja a leplet a pszichopata rendszerről és az általa indukált összeomlásról, illetve az ellenállás lehetséges módjairól.