A Johnny Depp-per megmutatta, hogy a férfiak pusztán feláldozható nyersanyagai gyakorlatilag bármilyen politikai ügynek

0

Megnyerte Johnny Depp a pert, melyet exfelesége ellen indított arra hivatkozva, hogy Amber Heard szándékos hazudozásokkal kívánta tönkre tenni az életét, valamint kiírni őt a létezés jogából a karrierje bedöntése révén (lásd még cancel culture).

Annyira nem érdekel engem, meg remélhetőleg a Revolife értelmes és kifinomult olvasóit sem a mindenféle celebek cicaharca, hogy cikk is kerekedjen a témából. Mégsem véletlen, hogy születik most egy írás a perről, hiszen az néminemű levonható tanulsággal szolgál az egyszeri polgár részére.

Nem új keletű találmány, hogy egy nőnek bemondásra mindent elhisznek, hiszen a tisztességes, frontális konfrontáció helyett több lépésből álló, minden eshetőségre felkészülő mesterterveket fundálnak ki a célkeresztjükbe került férfiak lejáratására, valamint a magukkal kapcsolatos szimpátia keltésére. Nos, ebben a perben épp ellenkezője valósult meg a szokásos narratívának, s ettől oly csodás ez az esemény.

Csupán néhány mondatban kitérnék az előzményekre. Johnny Depp és Amber Heard 2015–17 között voltak házasok, és szétválásuk látszólag békésen zajlott. 2018-ban viszont a sajtó több frontos támadást indított Depp ellen, azt állítván egyenesen Amber Heard-től származó információk alapján, hogy Depp folytatólagosan bántalmazta Heard-öt a házasság ideje alatt.

csbe

2020-ban Johnny Depp Nagy-Britanniában perelt be egy rakás újságot, többek közt a The Sun-t is az igaztalan rágalmak végett, ám elvesztette a pert, melyet a 14 rendbeli erőszak-rágalom révén rá ragasztottak. Depp egyik ügyvédje úgy reagált, hogy Amber egyszerűen megfabrikál sztorikat, melyeket aztán – színésznői képességei révén – látszólag hitelesen el is tud mesélni.

Johnny Depp élete romokban hevert – a tisztesség kedvéért jegyezzük meg, hogy valóban voltak súlyos alkoholproblémái –, karrierje bedőlt, személye pedig a szexuális bűnözőkhöz hasonlatos megbillogozásnak „örvendhetett”.

Az idén viszont már hazai vizeken folytatódott tovább a pereskedés. Depp úgy döntött, tököt növeszt végre, és felveszi a harcot az igazságtalanság ellen. Beperelte Amber Heard-öt, mely per 2022. április 11-június 1. között zajlott Virginia államban.

A hosszasra nyújtott tárgyalások során lelepleződött, ki is az, aki megjátssza magát. Könnyű vigécnek lenni a színpadon, ám a színjátszást egy efféle roppant fárasztó per esetén még a legprofibbak sem lennének képesek hibázás nélkül lefolytatni.

szinesz_drama_kabare

Míg Johnny Depp folyamatosan valódi szemtanúkat hívott a terembe nyilatkozni, addig Amber a saját barátait sem bírta megnyílásra sarkallani, kizárólag fizetett szakértőket volt képes a pódiumra citálni. Az idő elteltével aztán több alkalommal elszólta magát, illetve folyamatos ellentmondásokba keveredett a maga által fabrikált sztorikban. Talán nem ártott volna felfogadnia egy forgatókönyvírót.

Johnny Depp ártatlannak bizonyult a bíróság előtt. Amber Heard nem pusztán a rágalomhadjárat befejezésére kényszerül Depp-pel szemben, de tetemes kártérítést kell fizetnie a részére. Amber Heard rögtön jelezte is, hogy ekkora összeget nem fog tudni rendezni, úgyhogy valószínűleg csődöt jelent majd, de előbb persze fellebbez a döntés ellen.

Eddig a mese, most vonjuk le a tanulságokat.

Az első, amit megtanulhatunk, hogy egyes nők képtelenek valaha is feladni az általuk játszott szerepet. A nárcisztikus személyiségzavar pokla ez, mely leginkább az „érzékenyebb és figyelmesebb” nemet érinti. Amint véget ért a per, s megszületett az ítélet, Amber Heard összetört szívvel lamentált az igazságtalan férfiuralom ellen, mely megakadályozza, hogy a nőknek bemondásra is igazat adjanak mindenben. Továbbá szerinte az ítélet jelentősen visszaveti a nőjogi mozgalmak ügyeit. A Metoo szintén kapott egy erőteljes maflást, hiszen ki tudja, hány ártatlan férfi karrierjét törték végleg derékba a szociopata vádaskodók.

alone-benches-blue-jeans-1134204

Johnny Depp esetéből is kitűnik, hogy a nők leginkább olyan férfiakat szeretnek támadni, akikről bizton tudják, hogy majd képtelenek lesznek a védekezésre. Depp-nek hatalmas szerencséje, hogy nagy nehezen összeszedte magát, mielőtt egyetlen megoldásként a problémájára maradt volna a kötél. Ne higgye senki, hogy a Metoo-mozgalom révén sikerült a nagy halakat, a legnagyobb nemi erőszakolókat a vádlottak padjára állítani. Legjobb esetben is rohamosan hanyatló hatalmi pozícióban vergődő vén trottyosokat sikerült lejáratni, kiknek esetében már nem oszt, nem szoroz a lelepleződés ténye.

Most már arról cikkeznek egyes médiumok, hogy a Metoo-hullám kezd visszafordulni azon nőkre, akik igaztalan rágalmak mentén örökre tönkre tették férfitársaik életét.

Olyannyira porba hullt a Metoo-feministák renoméja, hogy még a közvélemény női felének nagy része is Depp-nek drukkolt a bíróságon, akik kinn az utcán üdvrivalgással fogadták az úriembert, valamint #igazságotJohnnyDeppnek hashtaggel árasztották el az internetet.

Heard most temeti az amerikai szólásszabadságot, hiszen nem szórhatott következmény nélkül rosszindulatú rágalmakat szerte a világsajtóban. Pontosan ilyen a nárcisztikus személy magatartása: az élő-érző embert pusztán manipulációs objektumnak tekinti.