Ismerjük már untig az évezredek óta bejáratott mantrákat: hanyatlik a nyugat, emelkedik a kelet. Róma a dekadencia központja, Bizánc a rend és törvény birodalma. Amerika a lippsi woke szekták territóriuma, bezzeg a putyini Oroszországban fegyelem van és nyugalom!
Na, ilyen jellegű hasítást szenvedett el annak idején az Athén vagy Spárta témakör problematikája. Hogyhogynem rendre mindegyik világrend-dichotómia meghatározó eleme az egyik vagy másik választás kizárólagossága, illetve egymáshoz képest tökéletes ellentéte. Kínában nincsenek lumpen, embertársaikat átverő elemek, ilyenek kizárólag az elkényelmesedett nyugaton létezhetnek! Oroszországban az oligarchia nem hajt a rabigája alá, ezt csak a New York-i spekuláns bankárok teszik! A kelet a nyugat, az egykori polgári demokrácia, szabad piaci kapitalizmus, liberális véleménynyilvánítás maradványait napjainkban kizárólag Mianmarban, Türkmenisztánban vagy Észak-Koreában találhatjuk meg!
Az efféle bujtogatók nyilván mindegy szálig a katonás fegyelem őshazájának számító Spártát választották volna lakhelyül a folyton okoskodó és hatékony döntéshozatalt obstruáló Athén helyett. Igenis jussanak Tajgetoszra az életképtelenek, igenis mindenki kizárólag az uralkodó ukázára hallgathasson! Ne létezhessen elhajlás, engedetlenség, fegyelmetlenség!
Igen ám, de hajdanvolt szebb korokban jelen volt a józan ész kultusza is az ösztönállati követelőzés mellett. Ezért az ókorban mind Spárta, mind Athén közigazgatása igazán radikális eltéréseket mutatott napjaink nyugati liberalizmus vs. keleti illiberalizmus felosztásához képest.
Az ókorban mindenről sokkalta komplexebb módokon gondolkoztak. Legnagyobb meglepetésünkre a szigorú rend és fegyelem Spártájának több intézménye emlékeztet minket egy modern nyugati demokrácia felépítményére, míg a dekadencia és meddő filózás Athénja mintha valamely apartheid autokrácia kottájából fújná a dallamot. Lássuk, mik voltak a lényegi különbségek Spárta és Athén között! Meglehet, hogy ezek ismeretében keresztény-konzervatív honpolgárként mégis inkább az okoskodó filozófusok belakta Athént választanád otthonodul.
A spártaiak extrém pragmatisták voltak, azaz mindennemű törvényüket és jogszabályukat a hatékony társadalomirányításnak és munkaszervezésnek rendelték alá. Nem játszott komoly szerepet fogalomtárukban mindenféle absztrakt erkölcsi kódexek alkalmazása, így „a nő helye a konyhában van” vagy „a homoszexualitás halálos bűn” színvonalú megjegyzések légypiszok módjára pattantak le pajzsaikról.
Ismeretes, hogy a spártai katonák java része homoszexuálissá lett katonaévei során. A hadsereg ugyan megkövetelte tőlük a nősülést 20 évesen, ám újabb tíz éven át nem élhettek házas életet, nehogy megrontsa ezeket az agresszív gyilokgépeket a honvágy. Ellenkező irányból is biztosítást nyert náluk az LMBTQ doktrína dominanciája. A fiúkat már 7 éves korukban elválasztották anyjuktól, hogy barakkokban nevelkedjenek, innentől lányokat akár 30 éves korukig nem is láthattak. A kényszerből elfojtott szexuális ébredés végül az összezárt serdülő ifjak egymásra irányuló gerjedelmében tört utat magának.
Mivel a spártai férfiak fél (a harcban elesettek egész) életüket a katonaság kötelékében töltötték, a barakkok falán kívül rekedt asszonyokra és szolgákra hárult a város élete szervezésének és a hadsereg kellő erejű utánpótlásáról való gondoskodásának feladata. E privilégiumnak hála bár a spártai nők politikai hatalommal nem bírtak, igencsak előkelő privilégiumokat élvezhettek, hasonlóan egy modern, nyugati emancipált társadalomhoz.
Athénban csak a férfiak számítottak állampolgároknak, a nők és a szolgák nem. A lányok nem járhattak iskolába és egyetemre, nem tanulhattak írni és olvasni. Kizárólagos feladatuk a háztartás vezetése volt. Földet nem birtokolhattak. Nem járhattak dolgozni, sérelmeik nem leltek meghallgatásra. Athén filozófusai szerint nőkre hallgatni politikai kérdésekben rossz óment jelent. A híres-neves athéni demokráciát voltaképpen privilegizált férfiak egy kis csoportja gyakorolhatta, 500 képviselővel a helyi döntéshozatalban.
Spártában szintén a nőkre hárult az otthon karbantartásának feladata, ám az athéniakkal ellentétben tőlük elvárt volt a munka, sőt: az írástudás elsajátítása és csaknem az athéni egyetemekhez méltó színvonalú ismeretek magukba szippantása is! Spárta asszonyai kiváló matematikusok, farmerek, logisztikusok voltak, kik uraik távol maradása végett kompletten átvették a gazdaság irányítását. Magától értetődően földterületet is vásárolhattak.
Ha egy spártai nő a 28 bölcsből és két királyból álló tanács elé járult gondjával-bajával, gyakorlatilag biztosra vehette, hogy a hatalom egyes számú prioritásként kezeli az ügyét. Ugyanígy, bár szavazati joggal nem rendelkeztek, minden törvényhozási döntés vagy családi perpatvar esetén meghallgatásra került az asszonyok véleménye. Megdönthetetlen igazságként lett elkönyvelve, hogy a házban a nő az úr, és a férjek kvázi mindig engedelmeskedtek feleségük szavának.
Annyira szokatlannak minősült ez a szisztéma az athéniak számára, hogy akad egy híres-neves feljegyzés egy athéni nőről, aki meghallgatást kért Gorgo, Spárta királynője és Leónidasz felesége előtt. Az értetlenkedő asszony a következő kérdést intézte Gorgo felé:
Hogy lehet, hogy ti, spártai nők vagytok az egyetlenek, akik uralják férjeiket?
Mire Gorgo így válaszolt:
Mert szintén mi vagyunk, akik világra hozzuk őket.
Míg az athéni férjek egész napokon át császkáltak a városban, dolgoztak, kereskedtek, szórakoztak, sportoltak vagy politizáltak, s csak sötétedéskor tértek haza, addig a nőknek kötelességük volt napközben is a házban tartózkodni. Lakhelyüket kizárólag nyomós indok mentén vagy a részükre kijelölt kevéske számú álláshely betöltése esetén hagyhatták el, mely „munkalehetőségek” a piaci kereskedelemre vagy papnői hivatásra korlátozódtak. Ha a férj vendéget hívott a házba, a nők kötelesek voltak átvonulni egy külön szobába.
Az athéni nőknek lakhelyük elhagyása esetén teljes arcukat eltakaró kendőt (vö. nikáb) kellett viselniük. Ők irigységgel, férjeik pedig megvetéssel értekeztek a spártai nők vérmes dekadenciájáról, akik nemhogy arcukat nem takarták el, de lábszáraikat is szabadon hagyták! Liberális fertelem ez a javából.
Spárta asszonyai gyermekeiket is ugyanebben a woke lippsi szellemben nevelték. Nem elég, hogy szabadon jártak-keltek az utcákon kedvükre, de fiaikat egyetlen legyintve elgajdolt cinikus mondat mentén hajtották a háborúba: „Gyere haza a pajzsoddal, vagy a pajzsodon!” Ugye a harcokat túlélt katonák megkapták ajándékba a viselt pajzsukat, az elhalálozott „hősöket” pedig ugyanezekre fektetvén hordozták körbe temetéskor.
Az anyák tehát egyáltalán nem törődtek gyermekeik lelki világával, tökéletesen úgy viseltettek irányukba, mint napjaink magzatokat elkapargató vagy azokat tablet bámulására szoktató liberális szülői nemzedéke.
Az ókori olimpiai játékokon kizárólag férfiak vehettek részt. Az athéniak úgy vélték, a sport kifejezetten férfias tevékenység, és nem szabad hagyni a nőknek a versengést. Nem így a spártaiak.
Spárta különös gondot fordított az asszonyok testének karbantartására, mivel szerintük az egészséges nők nagy és egészséges babákat hoznak világra, miközben azok idő előtti elhalálozásának esélye is minimálisra redukálódik.
A világ első nőnemű olimpiai aranyérmese egy olyan „transzgender férfi” volt, aki egy jogi rést kiaknázván válhatott győztessé. Kizárólag a lovas sportokban megengedte a szervezőbizottság női edzők alkalmazását. Egy spártai lány hímnemű partnerével az oldalán benevezett a versenyre, edzőként beállítván magát. Mikor a hivatalos esemény megkezdődött, szimplán helyet cserélvén társával megnyerte a lóversenyt, majd a dobogóra immár tökéletesen felfedett identitásával állt fel, így tudatván Athén népével, hogy egy spártai nő elorozta előlük az aranyérmet.
Az eddig soroltak mellett igazán radikális különbségek mutatkoztak meg a két városállam közt a kultúra terén.
Athénban nyilván a magaskultúra dívott, hivatalos válogatott színészekkel, akárcsak egy unalmas, konzervatív abszolutista monarchiában. Spártában nem hódított sem a komolyzene, sem a komédia, pláne az elvolt színjátszás. Ehelyett a helóták (rabszolgák) állhattak rivaldafénybe előadni tudományukat, akik kizárólag ott a színpadon szabadon káromkodhattak, költhettek pajzán vagy groteszk verseket, lejthettek nonfiguratív táncokat. Ha szörnyű lámpalázban égtek, szimplán csatak részegre itták magukat a performansz előtt, így már könnyen megeredt a nyelvük.
A spártaiak államszervezése is inkább emlékeztet minket a libertárius szabad piac elveire, semmint bármely rendpárti keleti államhatalom szorongató központi kontrolljára. Háborúban Spárta népe közösen viselte a költségeket, ugyanakkor békeidőben a polgárok semmiféle adót nem fizettek. Az uradalmuk alá tartozó egyes poliszok teljes körű autonómiát élvezhettek.
Érdekes twist még Spárta jelen kori megítélésében a lakosság és a hatalom intelligenciájának kérdése, kiváltképp azok attitűdje a mindenféle gyüttment idegenek irányába.
Az athéniak nyilván lenézték és csőbuta despotáknak tartották a spártaiakat, ugyanakkor Szókratész szerint rendkívül intelligens egyedekről van szó, kik az őket érő fenyegető behatások következtében tolják attitűdjüket a szélsőséges erődemonstráció felé, hogy ellenségeik félelemmel átitatván beszéljenek róluk.
Ellentétben az athéni okoskodókkal, a spártai katonákat felettesük ujjon harapta, ha azok túlontúl kanyargós mondatokkal válaszoltak egy-egy kérdésükre. Amikor az államukba betérő brüsszelita athéni újságírók kérdésekkel provokálták a bölcseket, azok rendszerint roppant tömör és elegáns módon válaszoltak. Íme egy jellemző reakció az athéniak által rájuk aggatott tudatlanság vádjára:
Igazat mondasz. Mi egyedüli görögökként semmit nem tanultunk el a gonoszságaitokból.
Lükorgoszt kérdőre vonták egyszer, miért nem tartanak a spártaiak extravagáns és nagyvonalú áldozati szertartásokat. Mire ő így felelt:
Hogy mindig maradjon mit felajánlanunk nekik.
Démaratoszt egyszer egy gyüttment faggatta arról, milyen egy igazi spártai ember. Mivel nem igazán akaródzott leszállni róla, Démaratosz ekképp reagált:
Aki legkevésbé olyan, mint te.
II. Philipposz, Nagy Sándor apja ultimátumot intézett Spárta felé:
Ha megszállom Lakoníát, mind el lesztek pusztítva, ti pedig soha nem álltok talpra.
A spártai parlament tömör válasza: „Ha.”. Ezután II. Philipposz és Nagy Sándor egyaránt messzire elkerülte Spártát hódításai alkalmával, azt soha nem támadta meg, sőt, ha mindenképp katonákat kellett azon a területen manőverezniük, kínosan ügyeltek rá, hogy a lehető legtávolabb eső kerülőutakat válasszák.
Napjaink elterjedt mondása, kiváltképp a keserű prolik részéről, hogy a nyugati jólét még az oda tévedt keleti polgárokat is megrontja a maga dekadens libsi-woke szellemiségével. Olyannyira nem új keletű ez a sztori, hogy 2500 évvel ezelőtt is ugyanezt vágták a spártaiak fejéhez. Elvándorol az ifjú Athénba, hogy aztán néhány évvel később tudálékos marxista ideológusként térjen haza.
Egy argoszi férfi Eudamidasz képébe vágta ugyanezen mantrát: hiába a spártai rend és fegyelem, mindez szétesik a férfiak liberális metropoliszokba való kivándorlásával. Eudamidasz így szerelte le az okoskodó úriembert:
Az meglehet, de ha te jössz Spártába, különb ember válik belőled.
