Tökéletesen egyoldalú bemutatását tálalja elénk a rémhírterjesztő média az Ukrajna elleni orosz inváziónak. A példa hasonlatos ahhoz, mikor egy sarokba szorított vadállat védekezésképp elkezd karmolni és harapni, melyre viszonzásul az életét ellehetetlenítő provokatőr így védekezik: „De hiszen ő támadt előbb, ő az agresszor, el kell altatni!”.

Miközben nyilvánvalóan minden erkölcsi mérce szerint elfogadhatatlan dolog a háborúskodás és gyilkolás, hogyhogynem minden, a maga békepártiságára hivatkozó hatalom a világtörténelem során vívott más nemzetek, vagy a maga lakossága ellen véres áldozatok tömkelegével járó háborút.

A mostani, persze hogy elfogadhatatlan orosz inváziót is annak fényében kellene vizsgálni, hogy vajon mi mindent tett meg korábban Ukrajna, pontosabban annak egymást váltó és buktatgató korrupt vezetése az elmúlt évtizedek során?

A válasz pedig koránt sem a békítő kezdeményezések irányába tereli a világot: Ukrajna a kapitalista világ vadkeletének, kvázi szemét -és kísérleti telepének számított, ahol bármit megtehettek ama titkosszolgálatok, tudós társaságok és társadalommérnökök, kiket nagy felhördüléssel száműzött a nép a fejlett nyugat anyaországaiból.

buritsd_csak_ki

Miközben kizárólag a vérmes orosz agresszió szerepel témaként a szűkagyú sajtó látókörében, 1990 óta Ukrajnát teleszórták az orosz határ mellé telepített NATO haditámaszpontokkal, megfigyelő radarállomásokkal, hadgyakorlati bázisokkal, biológiai fegyvergyárakkal, vegyi üzemekkel, valamint lakosságon végzett emberkísérletekkel.

Mint kiderült, csak az USA 46 biológiai kutatólabort működtetett a háború kitörése előtt Ukrajnában, melyek 2005 és 2022 között titokban 224 millió dollár adófizetői támogatásban részesültek, közvetlen az amerikai védelmi minisztérium büdzséjéből.

Az amerikai kormány – mivel a nyilvánosságot látott hiteles dokumentumok alapján most az egyszer képtelenek letagadni a valóságot – ama propagandát szórja az éterbe, hogy az Ukrajnában felállított biolaborjaik kizárólag a radiológiai és nukleáris biztonságunk békés felügyeletét végezték, valamint jövőbeli pandémiákra való felkészülésképp egyes vírustörzsek monitorozásán fáradoztak.

Egy újabb papírhegyből azonban kiderül, hogy február 24-ig, a háború kitöréséig az orosz titkosszolgálat minden létező információt beszerzett, illetve nyilvánosságra hozott az imperialista kutatólaborok mibenlétével kapcsolatban.

vizsgalati_apparatus

Ezek szerint az amerikai biolaborok lépfenével, tularémiával, kolerával és egyéb halálos patogénekkel kísérleteztek falaik között, valamint ugyanezekről gazdag mintákat is tároltak. Egyelőre bizonyíték nélkül, de azt is állítják a hírszerzők, hogy az ukrán lakosságot ingyen kísérleti alanyoknak tekintették ezek az intézmények.

Mindez nem légből kapott állítás, hangozzon akármilyen szörnyen. A volt szovjet tagköztársaságok nagy része az elmúlt három évtized során teleszórásra került illegális laborokkal. Eme akció ugyan minden létező ENSZ-egyezményt tökéletesen felrúg, de kit érdekel, hiszen az ENSZ-rendeletek meghozatala és betartása fölött is az USA diszponál?

A Dilyana portál évekkel ezelőtt publikált egy nyilvántartást a volt szovjet blokkban elszórt biolaborokról. Ennek kapcsán felfedték, hogy rendre végeznek titkos kísérleteket a közelben élő lakosságon, valamint annak természeti környezetén, de még ukrán és grúz katonákon is.

Eme titokzatos laborok tengerében harapó legyeket, trópusi szúnyogokat, genetikailag módosított kullancsokat tenyésztettek ki, aeroszol-támadást hajtottak végre, a hatékony népirtás módszertanait kutatták (melynek ki kellett jönnie 30 cent / fő árból), de még denevérek által hordozott vírusokkal és sertésinfluenzával is babráltak. Tehát mindent, amit napjainkban COVID-nak nevezünk, ezekben az építményekben hozták tető alá, kiváltképp a személyenként 30 cent büdzséből operáló népirtási protokollt.

science-in-hd-NtpOvzqmeao-unsplash

2022-ben az öbölháborúk idején Irakban bevetett katonák öbölháború-szindrómája kapcsán ama felfedezést tették texasi kutatók, hogy Amerika még saját katonaságát is felhasználta kísérleti patkányként, s szaringázt, szerves foszfátot és egyéb idegmérgeket bocsátott bakáira, kiknek reakcióit így az anyaországtól távol lehetett megfigyelni, messze a civil szervezetek, újságírók és egyéb „szabotőr” ellenlábasok vigyázó tekintetétől.

Még magyar nyelvű forrás is megemlékezik az öbölháború során végrehajtott kormányzati háborús bűnökről, melyeket eleinte hatásosan kentek rá Irakra, kiváltképp annak vezetőjére, Szaddám Huszeinre. 2002-ben szintén ugyanilyen jellegű hazugság mentén (Irak tömegpusztító fegyvereket gyárt) indította meg az USA iraki invázióját.

Az 1990-91-es háborúban résztvevő 700 ezer katona 11 százalékának megbetegedése nem elhanyagolható tényező. Nem csupán arról van szó, hogy ezek a háborús veteránok fáradtságról, emlékezetkiesésről, ízületi fájdalmakról, alvászavarokról és egy sor neurológiai, emésztőszervi, urológiai és légzőszervi panaszról számoltak be, ráadásul ott van még az a plusz stressz is, hogy azt próbálják elhitetni velük: minden rendben van. Nem csoda, hogy sokuknál szorongás és depresszió lép föl.

Most, hat évvel az események után megtudták, hogy legalább 15 ezer öbölháborús veteránt ideggáz hatásának tettek ki. És ekkor joggal tehetik fel a kérdést: Mi az, amit még nem mondtak el nekünk?

soldier-885908

A 2002-es anthrax-támadások mögött úgyszint amerikai titkosszolgálati akciók húzódnak. S mindezek fényében még számon kérik rajtunk, hogy miért is nem bízunk feltétel nélkül az emberiséget kiirtani szándékozó „jó oldalban”, kiknek messiás-komplexusa a koronavírus-rettegtetés időszakában alaposan megvillogtatta a foga fehérjét.