A méltán népszerű proli ítélkezésmód szerint kizárólag a bűnösök hátának sűrű csattogtatásával, a terror, elnyomás és erőszak minél túlfűtöttebb felfokozásával lehet elejét venni a bűnös és erőszakos egyedek terrorjának és elnyomásának. Az önmaga farkába harapó kígyó filozófiáját elsajátító söpredék népség nem véletlenül ideális szavazóbázisa a despota rezsimeknek. Ha épp nincs a közelben elérhető, rugdosható, felnyársalható áldozat, akkor pusztán csak rá kell mutatni egy véletlenszerűen kiválasztott egyedre, akin a frusztrált tömeg leverheti minden sérelmét, és máris helyreáll az univerzum vérgőzös rendje.
Eme Hammurápi királytól örökölt bánásmódnak fordít most hátat egyes amerikai könyvtárak attitűdje a mulasztókkal szemben. Amerikában elsőként a San Diego-i nyilvános könyvtár nullázta le több százezer tagjának tartozásait. Az eset következményeként visszatértek a korábban bírságok miatt felfüggesztett tagok, miközben egy rakás könyvet is visszaszolgáltattak. Pontosan 240%-kal többet, mint a megelőző években.
Az utóbbi évtizedek felfokozott bírságolásainak következtében nem hogy csökkent volna a könyveket késve visszaszolgáltató tagok száma, hanem a visszavitelről kezdetben szimplán pillanatnyilag megfeledkező látogatók többé a közelébe sem mertek menni a könyvtárnak. Megmaradt hát náluk az eltulajdonított könyv, személyes nyilvántartásukban pedig a mindenféle kamatokkal és egyéb büntetésekkel megfizethetetlenre terebélyesedett bírság.
Mivel a bürokratikus terror ettől kezdve korlátlan mértékig fokozható az elévülés pillanatáig, előfordult például olyan anomália, hogy egy nő ellen elfogatóparancsot adtak ki 2 darab vissza nem vitt könyv miatt.
A bírságok pszichológiájának vizsgálata alapos választ adhat a miértekre. A pöffeszkedő vérbírák vernyákolásával ellentétben a legtöbb esetben egyáltalán nem szándékosan feledkeznek meg kötelességeikről az emberek. Sőt, a lelkiismeretesebb egyedeknél bekövetkező mardosó bűntudat már önmagában is elegendő sanyargatásnak bizonyul.
Mint az a San Diego-i könyvtár tékozló fiúinak és lányainak meginterjúvolásából kiderült, a legtöbb, manapság még mindig könyvtárba járó személy többségében a legalsó társadalmi osztály köreiből kerül ki. Akik eleve stresszes élethelyzetükből adódóan automatikusan hajlamosabbak a szorongásra, kapkodásra és időzavarba kerülésre, ami ideális megágyazója a figyelmetlenségnek és a feledékenységnek.
Miután beugrik nekik, hogy a könyvek visszavitelével jelentős késésben vannak, már nem is merik többé útjukat a könyvtár felé venni, tartva a büntetéstől. Ehelyett inkább elbujdosnak, a kiérkező felszólításokat, figyelmeztetéseket pedig lanyha sóhajokkal övezett rezignáltsággal veszik tudomásul – immár saját életük folyamataiban részt nem véve.
Módosabb embertársaik azonban egyáltalán nem rendelkeznek magasabb rendű felelősségtudattal. Hozzájuk képest a szegény emberek egyáltalán nem feledkeznek meg gyakrabban kötelezettségeikről, kintlevőségeik aránya mégis utcahosszal előzi a középosztályét. Ez is bizonyítja, hogy egyes felelősségek felvállalását a várható büntetés terhe megakadályozza, és a büntető hatalom a maga céljával ellentétes viselkedésre kényszeríti polgárait.
Olyanok is akadtak a félelmükben távol maradók között, akiknek a környéken egyetlen lehetőségük az internethez való hozzáféréshez és ez által a modern követelményeknek megfelelő tanulásra és művelődésre a könyvtár volt. Számukra jelentősen megnehezült az álláskeresés is.
Az amnesztia következtében sikerült az egyre inkább bomló társadalom foszló szövetére néhány foltot varrni, ám érdemi javulást efféle apró gesztusoktól nem várhatunk.
Időközben a (hamis) egyéni felelősségvállalásért ajvékoló erkölcscsőszök is megmondták a magukét. Micsoda dolog az, hogy nem üldözzük, és nem terrorizáljuk a polgárainkat piszlicsáré mulasztásokért?
Még csak meg sem éri az üldöztetések lefolytatása a „károk” megtérítése érdekében. A San Diego-i könyvtár például a korábbi években keletkezett 675 000 dollárnyi kintlevőségének behajtására közel 1 millió zöldhasút vert el feleslegesen. Tiszta haszon!
Idehaza is beszámolhatunk hasonló jellegű esetekről, bár ebben a feudalista posványban aztán igazán nem számíthat senki emberi bánásmódra. Így aztán a terror elől való menekvés egyetlen útja a passzív rezisztencia marad.
Tavaly például a Megint Állunk Vaze egy notórius bliccelőt vonszolt bíróság elé, aki állításuk szerint 11 millió Forint kárt okozott a fantomcégnek. Végrehajtható vagyona nem lévén, nyugodtan kibekkelhetné az elévülési időt, hiszen maga részéről a törvényi kötelezettségeit ezzel lerótta. Ám az ügyvédparaziták igyekeztek azért jól megfingatni a pacákot. Ami tök jó, mert így kiderült, hogy valójában nem 11 milliót bliccelt el az illető úr, hanem 870 ezret, ami a sorozatosan és megállíthatatlanul pakolt uzsora következtében terebélyesedett 11 millió Forintra. A kikövetelt pénzmennyiség tehát csaknem 13-szorosa a valóban „okozott károknak”, hiszen a bliccelő jegye nélkül a vonat máris nem képes elvonszolni magát A pontból B-be.
Aki ilyen pofátlan söpredék bűnszervezetnek hajlandó ezek után egyetlen fillérnyi büntetést is fizetni, az meg is érdemli, hogy a gatyát is lehúzzák róla.
