Bill Gates figyelmeztetése: nem pusztán anyagi, hanem genetikai alapon is részekre szakadhat a világ népessége

0

A legtöbb szociológus a baloldali közgazdászokhoz hasonlóan kizárólag az anyagi egyenlőtlenségekben látja a szegények sanyarú sorsának kiváltó okát. Nagyon ritkán esik csak szó egyéb tényezőkről, mint a génmanipuláció nyomán részekre szabdalható társadalom.

Nagyon disztopikus képet fest a jövőkutatók leginkább komolyan vehető része a társadalmak széthullásáról. Többek között a következő okok miatt válik el végérvényesen a gazdagok és szegények útja egymástól, a pusztán anyagi körülményektől eltekintve:

A módosak zárt közösségekbe (gated community) tömörülve teljesen elzárják magukat (és esetleges tudásukat) a társadalom szerencsétlenebbik többsége elől.

A gazdagok akár súlyos anyagi áldozatok árán is különb oktatást igyekeznek biztosítani a (nem feltétlenül okos) gyerekeiknek, kiszorítva a tehetséges, ámde szegényebb sorba születetteket a pikszisből.

A biztos nyomorból való kiszakadás egyetlen útja az olyan szintű specializált tudás összeszedése lesz, mely a régebben lenézett szakbarbár mentalitást követelve beszűkült agyú, szociopátiás hajlamokkal felvértezett tudásmunkások hadát hozza létre (szellemi segédmunkává degradálva az alkotóképességet). Az összes többi ember, aki önfenntartását biztosítani tudná, ám a tőkés kaszt szempontjából nem kiaknázható hatékony módon, felesleges szaporulat.

– Visszatérhet a kasztrendszerekből ismert, közösségen belüli házasodás intézménye, beleértve a genetikai változatosság hiányából következő torzulások terjedését, melyekre szép számmal akadnak történelmi példák a középkorból.

– A tőke szerepének megváltozása. Az öncélú tőkefelhalmozás mint nem különféle anyagi javak és értékek szervezett előállítására fordított vagyoni előny, hanem hatalompolitikai eszközként az élettér, ill. termelőeszközök szegényebb rétegek elöli elzárásának eszköze.

És még akár tovább is sorolhatnánk azon dolgokat, melyek a jövedelembeli különbségeket kismiskává teszik az elitek hatalmi pozíciójának akkumulálódásával szemben.

Eme nem éppen hálás történelmi korba érkezett el az újabb sorscsapás, amikor a gazdagok már nem pusztán a szegények anyagi javainak kontrollálására (vö. kizsákmányolás), hanem saját genetikai, testi, személyiségbeli hátrányaik megmérnökölésére is használhatják saját vagyonukat. Ilyen szintű biológia-manipulációra a mindig kétes sikerű plasztikai beavatkozásokon felül eleddig nem volt példa a történelem során.

A génmanipuláció elsődleges célja az azt megfizetni képes egyének részére a genetikai alapon szerezhető betegségek kiiktatása. Voltaképpen bármilyen tartós bajra – legyen az gyermekbénulás, fibrózis, vérszegénység, vagy akár Down-szindróma, autizmus, cukorbetegség – megkeresik az érintett defektes gént, és kijavítják azt az egészséges DNS-re jellemző információkkal. Természetesen csak olyan betegségeket lehet orvosolni, melyek genetikai hátterét már feltárták a tudósok.

A betegségek génkezelését már hosszabb ideje sikerrel alkalmazzák az USA-ban, ahol többek között rákot és vakságot is visszafordítanak vele, de hatalmas pénzigénye és a páciensek félelme nem tette eme gyógyítási módszert tömegesen elterjedtté.

A génmanipuláció forradalmát – mint annyi minden mást is – Kína hívta most életre, ahol tudósok bejelentették az első genetikailag módosított babák születését.

Eme módszertan hatalmas veszélyt jelent az egész emberiségre, ugyanis a módosított DNS-állomány bizony szerkesztett formájában öröklődik át az utódokra. Eme kísérletláncoknak annyira az elején járunk még, hogy előfordulhat, egy rosszul megszerkesztett és tömegesen elterjedő gén a jövőben olyan mutációk keletkezéséhez járul hozzá, mely az emberiséget életképtelenné téve kipusztítja azt. Vagy legalábbis a manipulációval érintett családfákat.

Hogy a veszélyek nagysága kellőképpen tudatosulhasson bennünk, a témát maga Bill Gates vetette fel személyes blogján. Bill Gates – mint egy, az átlagnépességhez viszonyítva alapvetően szélesebb látókörű úriember – sejti eme veszélyek súlyosságát, és értetlenségének ad hangot, miért nem foglalkoznak a tudományos műhelyek alaposabban a problémával:

(A génmanipuláció) óriási erkölcsi aggályokat vet fel… … az egyenlőtlenség sokkal rosszabbá válhat általa, kiváltképp ha kizárólag vagyonos emberek vehetik azt igénybe… … Meglep, hogy eme problémák nem generálnak nagyobb visszhangot a szélesebb nyilvánosság részéről… … Ez lehet a legfontosabb nyilvános vita a világon, mellyel nem foglalkozunk elég széles körben.

– Szól a 2018 decemberében kelt blogbejegyzése.

Segítsünk Bill Gatesnek megérteni, minden jó szándéka ellenére miért nem jut el üzenete az egyszeri átlagemberekhez, de még a gazdagok nagyobbik részéhez sem: mert egyszerűen képtelenek felfogni eme radikálisan absztrakt tudományos kísérletek súlyát.

Tudniillik az öncélú tőkefelhalmozáshoz nem kell kifejezetten okosnak lenni, elegendő hozzá némi örökölt vagyon, vagy óriási hatalmi ambíció. A gazdagok ugyanúgy nem gondolkodnak történelmi léptékben, ahogy a szegények nagy részének figyelmét teljes mértékben lefoglalja a következő hónapban fizetendő albérlet és a napi betevő megteremtése.

Nem pusztán a szegények értelmi szintje vált el végleg a tudomány jelenlegi állásától, de egyre kevésbé igaz ama megállapítás is, hogy a vagyon a széles látókörű értelmiségi / polgári attitűd következménye. És régen sem volt ez teljesen másként. Emlékezzünk csak az iskolában példaképp elénk állított írók, költők, művészek, vagy akár nagy tudósok (Nikola Tesla, Semmelweis Ignác és társaik) tömegeire, akik az utókor értelmiségének ítélete alapján „megváltották a világot”. Csak közben hatalmas nyomorúságok közepette, előbb-utóbb megőrülve, súlyos betegségekben, szegényen és társadalmi szempontból számkivetetten haltak meg.

A valódi tudás és értelem sosem volt igazán trendi.