Apjukra ütnek a magyar fiatal fiúk és lányok alkoholizmusban

0

Mindig repes a szívünk az örömtől, amikor tudomást szerzünk arról, hazánkfiai-lányai valamely felmérésben a nemzetközi élvonalat képviselik. Amikor pedig 36 európai ország közül végzünk a dobogó csúcsán, igazán dagadhat a mellünk a büszkeségtől.

Pontosan ilyen eredményt értünk el neves küzdelemben a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) által kiírt versenyen, melyen a világ fiataljainak alkoholizmusát mérték fel. Toplistájukat a 15 éves suhancok önbevalláson alapuló ivászati szokásait összegezve készítették el. 2002-től 2014-ig, azaz 12 éven keresztül gyűjtötték az adatokat arról, eme életkor betöltéséig hány százaléknyi ifjonc volt élete során már legalább kétszer részeg. A ponttáblázat szerint a 15 éves magyar fiúk 41,2 százaléka, a lányok 33,5 százaléka felelt meg a kitűzött kritériumoknak.

A nem mindennapi küzdelemben külön listán mérkőztek a fiúk és a lányok. A fiúk kategóriájában a litvánok és horvátok elé éppen beslisszolva a dobogó legfelső fokán végeztük, de a lányok is remekül szerepeltek. A dánok és az angolok ugyan levertek minket, így is sikerült azonban a még dobogós 3. helyet megcsippenteni.

Ismét jól megmutattuk a hanyatló nyugatnak! Aki röhögni szeretne a többieken, alább láthatja a szinte említésre sem méltó top 10-et. Az utolsó helyezetteket már felsorolni sem érdemes, az izraeli lányok 5,4, valamint az izlandi fiúk 5,7 százalékos alkoholizálási aránya igazán méltatlan eme verseny nemes szelleméhez.

Lányok
Helyezés
Ország
Volt már életében kétszer részeg (%)
1.Dánia37,6
2.Wales (UK)33,6
3.Magyarország33,5
4.Skócia (UK)32,9
5.Litvánia32,7
6.Anglia (UK)30,9
7.Észtország29,3
8.Csehország28,6
9.Szlovénia28,3
10.Málta27,9

Fiúk
Helyezés
Ország
Volt már életében kétszer részeg (%)
1.Magyarország41,2
2.Litvánia40,6
3.Horvátország39,9
4.Dánia39
5.Szlovénia32,6
6.Skócia (UK)32,4
7.Finnország32,2
8.Csehország31,5
9.Észtország30,9
10.Lettország30,5