Kiváló szúnyogriasztónak bizonyultak Skrillex zenéi

0

Régóta ismert tudományos tény, hogy a rovarok viselkedését erősen befolyásolják a környezetükben érzékelhető alacsony frekvenciájú hangok. Azonban hogy konkrétan miféle változások mennek végbe az ilyesféle impulzusoknak kitett rovarok magatartásában, nem számított népszerű kutatási területnek. Egészen mostanáig.

Az Acta Tropica tudományos folyóiratban megjelent kísérletben az elektronikus zene hatását vizsgálták az egyiptomi csípőszúnyogok táplálkozási, vérszívási, illetve párzási szokásaira. A megfigyeléshez mintául Skrillex „Scary Monsters And Nice Sprites” című szerzeményét választották. A szúnyogokat két csoportra osztották: az egyikben idilli csend honolt, míg a másikban szabadon headhang-elhettek a bulizós kedvű vérszívók Skrillex wubwubolására.

A roppant biztató konklúzió szerint a dubstepre csápoló nőstény szúnyogok jelentős késéssel járultak vért szívni a részükre biztosított állatoktól, ráadásul látogatásaik is nagy mértékben megritkultak. Az eufóriába került rovarok emellett még párosodásra is kevésbé bizonyultak kaphatónak. Vagyis a zene élvezete szinte minden alapvető életfunkciójukat lelassította, valamint az étvágyuk is jelentősen csillapodott.

A csendes csoport tagjai közt normál életmódjuknak megfelelő tempóban zajlott a párosodás és a vérszívás egyaránt.

A minden bizonnyal brit tudósokból álló kutatócsoport szerint e kísérlet áttörést jelenthet a szúnyogok csípése révén terjedő betegségek elleni küzdelemben. Amennyiben a csípések számát sikerül minimálisra redukálni, a leginkább veszélyeztetett területeken alaposan lecsökkenthető a fertőzések száma. Legtöbb esetben ugyanis a veszélyes baktériumok és vírusok nem azonnal kerülnek át az ember szervezetébe. Általában rengeteg szúnyog csípése és több rendbeli vérszívás szükségeltetik ahhoz, hogy a jóllakott rovarok kritikus mennyiségű vírust vihessenek át a bőrön keresztül.

Aki tehát szeret a természetben járkálni, ámde zavarja a szúnyogok állandó zümmögése, vigyen magával egy kis Skrillexet, és máris jobbára zavartalanul piknikezhet.