A Groove Coverage és a Cascada is új dallal jelentkezett

0

Egész véletlen egymáshoz képest alig néhány nap különbséggel láttak napvilágot a Hands Up műfaj mainstreamebb, ismertebb slágereit megalkotó Groove Coverage, valamint Cascada együttesek új klipjei.

A Groove Coverage nagyjából 2012-ben rukkolt elő utoljára új albummal, valamint kislemezzel. Azóta a fellépések kivételével alkotó tevékenységet nem végzett Novus és Mell, viszont az egyes korábbi slágereik Nightcore változatai, valamint a 2018-as W&W-féle „God Is a Girl” feldolgozás azért még életben tartotta a pislákoló lángot.

Az új track felépítésében, valamint a felhasznált hangminták és szintetizátorok alapján egyaránt a régi időkhöz nyúl vissza, ugyanakkor kompozíció és mastering szempontjából eléggé vérszegényes darabot kapunk sajnos. Ha jól tudom, ez a track végre nem feldolgozás, ám még így sem nyerte el tetszésemet különösképp.

A Cascada, egész pontosan Natalie Horler szintén több évig volt hiátusban, miután a 2015-ös Reason-t követően gyereket szült. Natalie az utóbbi 1-2 évben tért vissza az énekléshez, s leginkább ismert dallam-feldolgozások alapján komponált, ám saját szöveggel megáldott zenéket kezdett el alkotni.

A „Nalin & Kane – Beachball” mintájára épített „I’m Feeling It, valamint a Trans-X-szel közös One Last Dance után Natalie most Timmy Trumpet-tel és a Harris & Ford duóval állt össze egy közös szám erejéig egy új generációs Hands Up szerzemény megalkotására, mely a Spinnin-hez tartozó Sinphony-nél látott napvilágot.

Számomra ez lett a bejövősebb a két nóta közül.