Szegény Dash Berlin jól megszívta

0

Értetlenül álltak a rajongók az előtt, hogy Jeffrey Sutorius, népszerű művésznevén Dash Berlin múlt hónapban hírtelen visszavonta több fellépését is, illetve közösségi média-felületein is inaktívvá vált. A DJ hogyléte iránt szimpátiát érző spekuláns olvasók természetesen az egyetlen szóba jöhető indokra gyanakodtak: Dash Berlin súlyos egészségi problémákkal küzd, ezért volt kénytelen többek között a lengyelországi State of Trance 850-es fellépését is visszavonni.

Miután egy hónapon át szélcsend honolt minden felületén, Jeff végül egy hivatalos sajtóközlemény keretein belül érte el rajongóit, vagy legalábbis az elektronikus zenei híroldalakat. A kényszerű hallgatásáról szóló információk kissé tragikusak ugyan, mindazonáltal egyben rendkívül viccesek. Hála az égnek, Jeffnek sincs semmiféle komoly betegsége, ami miatt a nem épp szerény méretű rajongótáborának aggódni kelljen, más jellegű probléma lappang a háttérben.

Konkrétan az történt, hogy kiderült, a Dash Berlin nem egyedül Jeff hivatalos művésznevét jelenti, hanem egy együttest, ahol a frontemberként és DJ-ként működő Jeffrey mellett Eelke Kalberg és Sebastiaan Molijn producerek alkotják a triót. Annyira nem verték azonban nagy dobra ezt az információt, hogy sok Dash Berlin rajongó sem tudott erről, hogy egy háromfős bandáról van szó. Jeff még a hivatalos sajtófotók összesén is rendszerint egymaga pózolt.

Ezen trió fentebb említett két tagja azt a csalafintaságot követte el a DJ ellen, hogy levédjegyeztették a Dash Berlin nevet saját használatra, miközben a védjegy tulajdonosainak listájáról „kifelejtették” a frontembert. Konyhanyelven fogalmazva tehát a két háttérproducer kitúrta Jeffet az együttesből, akihez egy évtizeden keresztül szinte kizárólagosan kötődött a Dash Berlin név.

Miután egy hónappal ezelőtt kukázta őket, mert nem tetszett neki az irány, amerre az együttes tart, Jeff csak ezután döbbent rá, hogy a banda nevének használatára nincs jogosultsága. Így az utóbbi napokat azzal töltötte, hogy a bíróságon szerezzen érvényt akaratának ügyvédein keresztül, ám úgy látszik, ezen tevékenysége végül nem járt sikerrel. Bár az elmúlt turnéit azon okból volt kénytelen visszavonni, hogy a Dash Berlin név további használata miatt pert indíthatnak ellene volt producerei, saját bevallása szerint azért mentális egészségét is megrendítette kissé az eset.

Jeff nem először tűnik el a kíváncsi rajongói szemek elől, három évvel ezelőtt Mexikóban lett hűlt helye, miután egy biciklitúrát követően néhány órára nyoma veszett a Maja dzsungelben.

Talán még nem veszett el minden lehetőség, hogy Jeff ismét Dash berlin néven Dj-zhessen, hiszen némi halovány esély mutatkozik arra, hogy ha kizárólagosan nem is, de a másik két volt taggal megosztott névhasználati jogot nyerjen. Nagy buzgalommal küldjük neki a Dash Berlin – Till The Sky Falls Down című számát, mely prófétikus módon utal a pereskedés lezárultának várható időpontjára.