Deadmau5 végre beismerte, hogy pszichiáteri segítségre szorul

0

Miután Slushii egyik trackjét AIDS zenének nevezte, majd ugyanezen alkotótól egy másik tracket pedig autista szarnak, Deadmau5 egy hirtelen bevillanó megvilágosodáson esett át, és rájött, valamit nagyon elrontott az életében. Már csak azért is, mert Slushii tényleg autista, és hát nyíltan sértegetni valakit valamely hiányosságáért, melyről nem tehet, mégsem menő.

Deadmau5-t mindig is szabadszájú megmondóemberként ismerték rajongói. Nem egyszer vállalt hisztérikus kirohanásoktól sem mentes cicaharcot a Twitteren más, általa lenézett művészek ellen. Természetesen nem pusztán konkrét személyekkel kardoskodott, kőkeményen hangoztatta kéretlen véleményét az EDM szcéna felfutásának bajairól is.

A fentebb nevezett incidens után azonban valami eltört nála, és rádöbbent, nem folytathatja többé a hisztériás életmódját, ideje volna végre felnőni. Így a barátaival és a hozzá közel eső ismerőseivel való diskurálás után nyilvánosan is bejelentette, hogy szakember segítségét kéri a világgal való konfliktusai megoldásához. Elnézést kért rajongóttáborától az állandó Twitter-háborúi miatt, valamint ígéretet tett arra, hogy az ilyenkor szokásos terápiákon áterőltetve magát jobb emberré lesz.