A Hard Bass fesztivál is a végét járja

0

Úgy látszik, igazi járvánnyá vált a jól bejáratott fesztiválok lehúzása a retyón, bár az összes ilyen esetben szabadkoznak, hogy csupán új utak kereséséről és még nagyobb szabású rendezvényekről van szó, melyeknek illik új nevet is adni. Szeptemberben zajlott le a németországi Q-Base legutolsó felvonása, az eddig Freaqshow néven ismert szilveszteri Q-Dance rendezvény pedig „Wow Wow” néven folytatódik tovább. Most a második legnagyobb indoor eventnek számító Hardbass-ről derült ki, hogy a február 9-én zajló rendezvény lesz az utolsó a sorban.

A hivatalos közlemény szerint a Hard Bass vége egyben egy új fejezet kezdete is a B2S szervezőbrigád számára. Az éppen tizedik születésnapját ünneplő rendezvényből mindent kihoztak, amit csak lehetett, így hát ideje új utakat keresni.

A potenciális utódoknak tekinthető események közül egy már le is zajlott szeptemberben. A Genesis névre hallgató hepöning a hardstyle teljes történetét feleleveníti 2000-től napjainkig, a hajdanvolt nagy öregek, mint ASYS, Deepack, Pavo vagy Lady Dana főszereplésével. Izgatottan várjuk, milyen egyéb meglepetések kerülnek még elő a B2S tarsolyából.