Karen Kajáldája: az étterem, ahol elküldenek az anyádba, ha rendelni merészelsz

0

Remélhetőleg senkinek nem kell bemutatni a köztünk élő Kareneket. A világszerte ismert mémmé lett embertípus, bár többnyire nőkre alkalmazzák a megnevezést, olyan személyeket jelöl nembéli meghatározás nélkül, kik mindenféle piszlicsáré, életminőségüket nem befolyásoló hiba vagy mulasztás miatt is mánágerért kiabálnak, visszaküldik a 99%-ban perfekt ételt, valamint embertársaikkal szemben is gyakran kezdeményeznek heves vitákat, olykor a nyílt utcán.

És ez még a békésebb fajtája: az agresszív Karenek addig nem tágítanak akár fizikai atrocitásig menő viselkedésüktől, mígnem egy kamera lencsevégre kapja őket, ahogy koppan a fejük a betonon.

Ettől a kategóriától ihletetten gondolta egy élelmes vállalkozó, hogy ildomos volna étteremláncot nyitni a Karen koncepció mentén.

A Karen’s Diner cégért viselő falatozók dolgozói pontosan úgy bánnak velünk, ahogy azt ténylegesen megérdemeljük. Közhiedelem szerint az éttermi személyzet etikettjét képezi a kifogástalan minőségű és tisztaságú ruházat, a felszolgálók elegáns modora és kinézetbeli visszafogottsága, ide értve a tetoválások hiányát, továbbá az „ügyfélnek mindig igaza van” mentalitás egyeduralma. Ha a tisztelt vendég kifogást fogalmaz meg, legyen az akármilyen mértékben abszurd, a pincér sűrű elnézéskérések közepette hajbókolva igyekszik annak mindennemű kívánságát kielégíteni.

Ha betévedünk Karen Kajáldájába, első körben egy irdatlan nagy szemrehányást kapunk, hogy miért késtünk már megint öt percet. Miattunk áll a konyha, a recepciós lányka meg nem nyomogathatja önfeledten az Angry Birds-öt a tabletjén, amíg arra kénytelen várni, hogy helyezzük már végre beljebb azt a hájas valagunkat. Na nyomás be a sarokba!

Mihelyt sikerül valami pókhálós zegzugot keríteni a részünkre, a pincér az étlapunkat flegmán leveti a földre, majd addig bámul minket szúrós szemeivel, míg fel nem kapjuk azt végre. Egy-két középső ujjas bemutatást is eszközölnek részünkre, amennyiben merészelnénk ellenvetéssel élni a protokollal szemben, esetleg videóznánk a körülöttünk sündörgő karenfajzatok akcióit.

A szülinaposok fejére ócska, összefirkált papírcsákót tesznek, majd a „Happy birthday” nóta dalolása alatt kedvesen elküldik az ünnepeltet a jó anyjába, amiért megzavarja a túlterhelt személyzetet az Angry Birds-özésben.

Vegánként ne is merészelj betévedni az ajtón, mert általános közmegvetésnek fogsz örvendeni, s hangosbemondón kérik meg a többi vendéget, hogy közösen hurrogjanak le téged.

Alap, hogy a pincérek beletúrnak és belezabálnak a kajádba, ahogy a nem kellőképpen busás borravaló adományozásának tényét is passzív-agresszív megjegyzések mentén adják a tudtodra.

Amennyiben a fenti ajánlót követően a nyál is összefut a szádban, s alig várod már, hogy ebédelhess egy jót Karen Kajáldájában, akkor Angliáig, Amerikáig vagy Ausztráliáig kell utaznod a nem mindennapi kulináris élvezetekért, de idén nyáron Szingapúrban is terveznek nyitni egy üzlethelyiséget.