Préda: rabul ejt a dzsungel – vagy valami más

0

A Predator sorozat legújabb darabjának alkotói szinte mindent megtettek, hogy ez a film ne futhasson be fényes karriert: egyből Hulu-exkluzívként indított, mellőzvén létciklusából a mozikat. Megvalósításában igyekezett visszatérni az első két rész alaphangulatához: egyetlen ragadozó idegen, tömény akció helyett borzongás, modern környezet helyett 1700-as évek. És mégis, a koncepció egyáltalán nem sült el balul: a Hulu történelmének legsikeresebb premierjéről beszélhetünk.

A kerettörténet szerint a Comanche indián törzs állományát váratlan veszély tizedeli. Rögvest medvetámadásokra gyanakodnak, s alaposan felfegyverezvén magukat meg is kezdik a dzsungel átfésülését.

Valóban horogra akad egy medve, azonban a törzs egyik elismert harcos rangra vágyó nőtagja, Naru gyanítja, hogy az ellenséges macikon kívül más titkokat is rejt a dzsungel mélye. Segíti megérzései visszaigazolásában nyomolvasó képessége, mely által felfedezi, hogy az áldozatok többsége egyáltalán nem medvetámadásra utaló nyomokat hordoz magán.

Mivel neméből adódóan Narut nem szeretné a törzs többi tagja vadászni látni, a lány végül engedetlenséget tanúsítva egymaga fog bele a dzsungel titkainak felfedezésébe, felhasználván a bátyja tanításai által nyert vadászi, túlélői és csapdaállítási készségeit.

Nem szándékozom megállni, hogy összevessem a főhősnő személyét a négy évvel korábbi Tomb Raider filmével, melynek sztorija és megvalósítása egyaránt hatalmas csalódást okozott részemre.

Naru igazán talpraesett lány, ráadásul nem elöl deszka, hátul léc alkat. Még akár el is képzelhetjük róla, hogy teljes vadász-felszerelését elbírja, és képes azt kilométereken át hurcolni – szemben a Vikander-féle Larával. Nem derogál neki igazi túlélőshow-t kerekíteni személyéből a mi szórakoztatásunkra – olyannyira talpraesett a kislány, hogy a legmocskosabb mocsáron is átvergődik, hogy mentse magát a dzsungel megannyi veszélyétől. Ez ám a harcoshoz méltó viselkedés! Igazi férfias, tesztoszterontól dagadó akaraterő! Hol van hozzá képest a futárkodó Lara, aki azzal bizonygatja egyenrangúságát az erőszakos férfitársadalommal, hogy merészel káromkodni?

Az alapszitunak köszönhetően ezt a filmet sokan elkönyvelték woke-doktrínának, szerintem nagyon igazságtalanul! Naru, mint egy XVIII. századi tradicionális indián törzs tagja ugyan kezdetben sínylődik a reá rótt hagyományos nemi szerepek végett, mindezek béklyóit nem tüntetgetés, követelőzés meg házisárkánykodás által rázogatja le magáról, hanem tevőlegesen kivívja a törzs tiszteletét. Amit pedig a film legvégén tesz (ez most kivételesen egy spoilermentes kritika, nem lövöm le a poént), na az igazán badass és kalapemelésre méltó cselekedet!

amber_midthunder
Amber Midthunder

Csupán hab a tortán, hogy mint színész, a Narut játszó Amber Midthunder szintén indián családban született, és a Montanában székelő Fort Peck Sioux törzs tagja!

Nem akarok igazságtalan lenni, de véleményem szerint ez a lányka egymaga elviszi a hátán az egész filmet. Ennek oka mondjuk leginkább az, hogy a teljes sztori köré épül, a maradék mintegy kéttucatnyi szereplőnek a statiszta pózoláson felül semmiféle funkciójuk nem maradt.

Ezzel rá is térhetünk az értékelésre. Furcsállottam, hogy mindennemű látszat ellenére ténylegesen egyszereplős filmmel állunk szemben. Ezt a tényt egyébként sok régi motoros Predator-rajongó megtapsolta, mivel ez a darab így jóval közelebb esik hangulatában az első két részhez, mint az elfuserált, erőteljesen a vég és értelem nélküli akciózás irányába eltolt folytatásokhoz.

Amber Midthunder játéka zseniális, amit leginkább ki szeretnék emelni részéről pozitív oldalon, az a lány mozgáskultúrája. Lerí róla, hogy mint ízig-vérig indián, ténylegesen éli is a szerepét, nem csupán mímeli. Sajnos a mérleg ellenkező serpenyőjébe is került említeni való tulajdonság: mozgásával ellentétben Naru mimikája meglehetősen egysíkú, jobbára a rácsodálkozó arckifejezést nyomja, vegyítve egy csipetnyi „resting bitch face” beütéssel.

A forgatókönyv meglehetősen kimérten adagolja az izgalmas új jeleneteket. Mindenből annyit ad, amennyit kell. Mire elkezdenénk unatkozni, máris következik egy újabb jelenet vagy váratlan fordulat, ami visszaszegezi szemeinket a képernyőre. Talán az első fél óra nevezhető kissé monotonnak a banális kis tanmeséivel, melyekkel a törzs a lázadozó Narut traktálja, de aztán jól felpörög a sztori.

predator_naru

Amiben számomra is meglepő mód gyengébbnek találtam ezt a mozit az elvárt színvonalnál, az a látvány. Először is, epekedve várom a napot, mikor a filmrendezők leszoknak végre a 21:9-es képarány alkalmazásáról. Lehet, hogy moziban jól néz ki, de kifejezetten zavaró, hogy a széles horizontális látómező végett óriási területek tengődnek üresen, míg vertikálisan levágásra kerül mind a talajközeli, mind a szereplők feje fölötti területek nagy része, így akadályozván meg, hogy vizuálisan is beleélhessük magunkat a környezetbe. Mivel a Prédát mozikban nem mutatták be, kiváltképp értelmetlen megoldás a 21:9-es arány.

A CGI színvonala is megérdemel egy pár mondatos „méltatást”. Ritkán találkozom olyan filmmel, ahol a CGI nem hozzáad, hanem elvesz a részünkre prezentálandó látványvilágból. Nehezen tudtam elhinni, hogy ilyen létezhet. Még az ikonikus Birdemic is a CGI-nak „köszönhetően” vált kultuszfilmmé, anélkül egy szabvány, süllyesztőbe való suliprojektnek számítana.

A Préda esetében lenyűgöző környezetet láthatunk, amit teljesen tönkre vág a predator és egy medve CGI-cicaharca. Megpillantván a végeredményt, bizton állítom, hogy a 80-as évek végének technikai megvalósításaival, mint mondjuk animatronikus figurák bevetése élvezhetőbbé válhatott volna a jelenet.

Ez a film tehát adott vegyesen kiváló és kevésbé jól sikerült momentumokat, mégis inkább a pozitív irányba billen a mérleg. A sorolt hibák szerencsére nem marják szét a mindvégig kiválónak bizonyuló alaphangulatot, s remekül elszórakoztatott a darab annak ellenére, hogy kezdetben csak háttérzajnak pakoltam be. Miután az első fél óráról képileg lemaradtam, utólag megnéztem elölről azt is.

Szükséges-e ennél nagyobb méltatás?

ÉRTÉKELÉS
Forgatókönyv
8
Színészi játék
8
Látvány
7
Körítés
8
MEGOSZTÁS