Ez felháborító: kiakadtak az amerikai polgárok, hogy az Európai Unió után náluk is bevezetnék az arab számokat

0

Mi, magyarok rendre élen járunk a világ folyásának irányításában. Tavaly pécsi polgárok egész hada nyilvánította ki kamerák előtt, hogy nem kívánják az arab számokat viszontlátni szeretett országunkban. Idén a tőlünk messze lemaradó USA-ban megismételték a kérdést, ahol a válaszadók több mint fele egyértelmű jelzést adott: le az arab számokkal.

Aki nem ismerné az arab számokat: Ez az a számrendszer, amit napjainkban gyakorlatilag az egész világon használunk. Kialakulását egyébként inkább Indiának tulajdonítják, mint az araboknak, viszont az ő közvetítésükkel juthatott el szeretett földrészünkre. Emellett az eredeti indiai változaton finomítottak is egy kicsit, így közkedvelt számjegyeink mai formája és funkciója bizony a korabeli arab tudósoknak köszönhető.

Az arab számok egyébként nem is számítanak túlzottan öregnek. Kialakulásuk valahová az V. század elejére tehető, Európában viszont csak a DCCC-s évektől használták őket roppant különc matematikusok, akik vérlibsi voltukat igazolván, a jól bevált és az európai népességet évszázadokon át kiszolgáló római számokat mindenféle migráns krix-kraxokra váltották.

Tömeges elterjedésük azonban ennél is későbbre tehető. Az idegen számáradat csak a XIII. században, Fibonacci sorosista matematikus betelepítéseinek hatására terjedt el Európa-szerte.

A magyar, majd az amerikai polgárok azonban egyértelmű ítéletet mondtak a liberális értelmiségiek által oly nagyra tartott arab számok felett: takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek.

A CivicScience piackutató cég által végzett felmérés alapján az amerikai nép LVI C-aléka abszolút nem kér ebből a mételyből. Sokkal szívesebben látnák viszont az ük-ük-ük-ük-ük-ük-ük-ük-ük-üknagyanyáik mindennemű igényeit maximálisan kielégítő római számokat.

“Tanítsanak-e arab számokat az iskolákban a tanrendbe illesztve?” – 29%: igen, 56%: nem, 15%: nincs véleménye (3624 szavazat alapján)

Némi homokszem azért mégiscsak került a gépezetbe. Amerika Kolumbusz Kristóf általi, MCDXCII-s felfedezését követően vajon hogyan is terjedhetett el a migráns számkvóta az új világban?