A nagy uborkaszezon közepette sem kell nélkülöznünk a remake-eket – itt a Forsaken Remastered

0

A Descent, mint a totális három dimenziós szabadság megtestesülése az akciójátékok között valóságos technológiai csodaként robbant be a köztudatba 1994-ben. Abban a korban járunk, amikor a grafikai forradalom mind a PC-k, mind a konzolok világában zajos robbanás előtt állt.

A Descent játékmenete haloványan emlékeztetett a DOOM-ra, viszont valódi 3D-s térképeket kaptunk. Az irányítás is változott egy kicsit, ugyanis padlóhoz szögelt katona helyett egy lebegő járművet navigálhattunk egy rakás föld alatti katakomba útvesztőjében, miközben minden irányból lövöldöztek ránk gonosz ellenlábasaink. A régi szép idők, amikor még nem is kellett ennél több…

A hatalmas siker ellenére a Descent-klónok pályafutása kérészéletűnek bizonyult. Maga az alapjáték megért ugyan jó pár küldetéslemezt, folytatást, spinoff-ot (Undermountain, Freespace…), ám az ezredfordulót köszönteni hivatott Descent 3 már bukásként vonult be a köztudatba.

Az eltelt idő alatt érkező klónok szinte maradéktalanul tűntek el a süllyesztőben. Senki nem emlékszik már az olyan félresikerült művekre, mint a Terracide, vagy az Adrenix. A nem szigorúan barlangokban játszódó klónok között azért akadt néhány kisebb sikertörténet, mint a Terminal Velocity, vagy a vízalatti világokban játszódó Aquanox.

A Forsaken a legkevésbé kudarcos koppintások közé tartozik, minden bizonnyal az eredeti megjelenéskor a játék mellé csomagolt pucér nénis naptárnak köszönhetően. Ezért a digitális terjesztés jogait megkaparintó Night Dive Studios úgy gondolta, megér egy felújítást. Nem pusztán az 1998-as PC változat teljes átírását ejtették meg 4K-ig skálázható felbontással és Windows 10 támogatással, de a csak konzolos változatokban helyet foglaló extra küldetések is beépítésre kerültek. Így az eredetihez képest majdhogynem kétszer annyi izgalmas robbantgatási lehetőséget kapunk.

A rövidke törióra után szerintem nem is érdemes tovább szövegelni. Akit érdekel a játék, vesse rá magát azonnal Steam-en vagy GoG-on. Az angolul tudó vacillálók pedig lessék meg a Gggmanlives Youtube-csatornán lévő ismertetőt, mely bizonyára nagy sikerrel csinál kedvet a játék kipróbálásához.