A nyári City Interactive kollekció következő epizódjában a cég terrorista-elhárítós FPS-ei kerülnek terítékre, melyek jó néhány éven át a vállalat futószalagon gyártott turkálós termékeinek oroszlánrészét képezték a szintén népszerű második világháborús lövöldék mellett.
Aki nem tudná, mi ez a cikksorozat és miért született, az olvassa el bevezetőmet az első részben:
Terrorist Takedown
Ez volt a legelső City-s játék, amiről már nem is emlékszem melyik online magazinba anno ismertetőt kanyarintottam, tehát ennek módosítások nélkül bemásolt verziója tekinthető meg alább, amelyben kizárólag a tagoltságot, valamint esetleges helyesírási és elgépelési hibákat hoztam helyre.
Annyit toldanék hozzá a leírtakhoz, hogy a játék annak küldetéslemezével (lásd alább) és Battlestrike: Road to Berlin nevű ikertestvérével egyetemben a legsúlyosabb kompatibilitási gondokkal küszködő City-s termékek. A TT első részét a karantén alkalmával vittem végig újból, akkor DGVoodoo alkalmazása és Win98 kompatibilitás beállítása nélkül meg sem akart röccenni.
Most e cikk kedvéért a Battlestrike kiegészítőjét is megsasoltam, s ennek tökéletes futtatásához elegendőnek bizonyult a Wined3d bemásolása a játék főkönyvtárába, mely akció radikális teljesítmény-növekedés szavatolása mellett minden grafikai hibát kijavított, ugyanakkor néhány, magát a játékmenetet szerencsére nem befolyásoló bugot is keletkeztetett. De ez még mindig szuperebb élményt nyújtott a natív futtatásnál, amikor gyakorlatilag minden létező konfiguráción grafikai korrupciók tömkelegét és súlyos teljesítmény-problémákat produkálnak e programok.
Erről a játékról valamikor 2005 elején született cikkem, ezt olvashatjátok most itt alább.
Határozottan pesszimista gondolatok kezdtek kavarogni a fejemben, amikor a játékot tartalmazó korongot a meghajtóba helyeztem. A feltelepített game mérete nem több, mint 250 mega, és ebből is 70 megát a videók foglalnak el. A bevezető anim amúgy eléggé pofás: Kellően felcsigázza a játékos érdeklődését. Kár, hogy az intró még 1 percnél is rövidebb, ezt nyugodtan engedhették volna bő lére is, legalább lett volna, ami kitölti a korongon lévő 400 megányi üres helyet…
További boldogságra adhat okot a menürendszer kinézete: Tök egyszerű, mégis nagyon pofás és áttekinthető. Bár igaz, négy menüpontot inkább zagyván elhelyezni lenne a művészet…
A szükséges beállítások elvégzése után már ugrottam is egy hummer géppityuja mögé. A game amúgy 16 küldetést tartalmaz, de a magasnak mondható szám ellenére nem túl hosszú menet a végigjátszása: 3 óra alatt simán megvan. Bár a nem állítható nehézség miatt lesznek, akik egy-két küldetést jól meg fognak szívni, ez lehet, kitolja picit a játékidőt.
A küldetések egészen változatosak: vannak hummeres-géppuskás, rakétavetős-gyalogos, katyusás, 88mm-es ágyús, géppuskaállásos, helikopteres-géppityus és harci helikopteres missziók is. Nekem személy szerint leginkább az ágyús és a helikopteres küldetések tetszettek, rendkívül hangulatosak, pár órácskát könnyedén eltapsolgat mellettük az ember. 🙂
A játék grafikai része a 200 megányi adat ellenére meglepően jónak mondható: néhány modell (főleg a helikopter fegyvere) királyul néz ki, a táj is gyönyörűnek mondható. Egyedül a Söldner-féle kocka-házak nem tetszettek. A grafika beállításaival már vannak gondok: Az anti-aliasing-ot (élsimítás) hiába kapcsoltam be, a game mindig visszaállította off-ra. Ugyanígy nem voltam képes rendesen belőni a világosságot, illetve az egér érzékenységét sem. Igaz, ez már nem grafikai téma, de ugyanabban a szekcióban található, és nem lennék elég objektív, ha nem tennék erről is említést.
Tény, hogy a Terrorist: Takedown nagyrészt szórakoztató. De az options menüt aztán rendesen elszerencsétlenkedték Merscom-ék: az egér érzékenysége például alapesetben elég magasra van állítva, az utolsó előtti, katyusás misszióban ez sokszor már a kényszerzubbonyt erőltette rám.
Képzeld csak el a következő szitut: jön a helikopter. A katyusa „célkeresztjét” nagyjából 5 szekundumig kell a helikopteren tartani. Ha csak egy kicsit is lemozdul róla, kezdhetjük a célzást elölről, és addig nem tudunk lőni, amíg nincsen becélozva a kopátor. Jön a helikoffer 200-zal, azt szépen rajta tartom a célkeresztet, egyszer csak felgyorsít, és a célzókának ugye lépést kell tartani vele. Megpöccintem, éppen hogy az egeret, erre annyira kimozdul, hogy leugrik a célkereszt róla, én meg párezer hajszállal szegényebb leszek.
További bonyodalmat okoz a nehézség: tudásszintet választani nem lehet, ezt leprogramozni luxus, az alap szint pedig nem elég könnyű egy Pistikének és nem elég nehéz egy harcedzett veteránnak. Én egészen a 15-ik küldetésig szinte az összeset elsőre, 5 perc alatt meg tudtam csinálni. Az utolsó pálya viszont nagyon betett nekem.
Lényegében mindössze 15 helikopter van, amit meg kell semmisíteni, csak az a baj, hogy egyszerre jönnek. Na most jó öreg katyusánkkal kiballagunk a puszta közepére (hupákolni), elforgatjuk a rakétakilövöt a közeledő ellenség irányába, és szépen ki is lövünk párat. Az a gond, hogy egyrészt olyan gyorsan jönnek a gépek, hogy lehetetlen a célkeresztet rajtuk tartani, másrészt a fentebb említett egér-érzékenység beállítás funkció működésképtelensége is rátesz még egy lapáttal a dologra. Így esett meg az, hogy az első 14 küldetést ugyan lenyomtam röpke 2 óra alatt, ez a misszió annyira felidegesített, hogy a száztizedik próbálkozás után nem voltam hajlandó tovább nyomni a játékot.
Egy külön cikket is megérdemelne a hang/zene elemzése, de inkább elintézem röviden: Ennél idiótább zenét még életemben nem hallottam, szerencsére csak 3 helyen csendülnek fel: az intró közben, amikor megnyerjük a küldetést, meg amikor elveszítjük a küldetést. Játék közben hála az égnek nem horkan fel ez a borzadály, különben inkább szétverném a hangszórókat… A hangok is messze átlag alattiak, de ez nem annyira zavaró, mintha mondjuk lenne aláfestő zene a játék közben. 🙂
A Terrorist Takedown üdítő színfolt lehetett volna az akciójátékok szürke masszájában, ám ezt a fejlesztők rengeteg hiányossággal, buggal és néhol idegesítő játékmenettel rontották el. Valahogy az egész halványan emlékeztet engem a Mortyr2 esetére. Végül is, aki birka türelemmel rendelkezik, remekül elszórakozhat vele, a magam részéről az uninstallt szavaztam meg… bár lehet, előtte újból lenyomom az első 14 missziót.
A játék értékéhez nagyban hozzájárul a valóban ötletes kidolgozás, az érdekes játékmenet, illetve a jó pár hangulatos küldetés. A vizuális kidolgozás, bár nem az élvonalat képviseli, így is nagyon jó, főleg ha nem lenne annyi grafikai bug játék közben (köztük több komoly, például fekete pontok jelennek meg az egész képernyőn!). A játék rögtön az Ati logó felcsillanásával kezdődött, nemrég vettem egy Radeon a5500-ast, most le tudtam rajta tesztelni a képességeit. 🙂
Ezek után talán meglepő, hogy én mégsem ajánlom a játék megvételét. Az ok egyszerű: egyszerűen nem köti le annyi ideig a játékost, hogy érdemes legyen súlyos ötezer forintokat vesztegetni rá. Kétszer ennyi pénzért akár ötször több pluszt is kaphatunk mondjuk a DOOM3 vagy a Half-life2 megvételével, ráadásul ezeknél még ott a multiplayer lehetőség is, ami a Terrorist takedown-ból hiányzik. Max 5-6 órát lehet vele elszórakozni, azaz egy hosszabb délutánt, és egyetlen délután ennyit nem ér meg.
Értékelés: 5/10
Terrorist Takedown: Payback
Ugyanaz, mint az alapjáték, csak tartalmaz 10 új missziót. Ezek nem hozzáadódnak az eredeti Terrorist Takedown-hoz, hanem mint önállóan futtatható kiegészítő külön indíthatók.
A tiszta játékidő 1 óra környékén terül el, bár a maximalisták ezt megduplázhatják a pontszámuk alaposabb feltornászására.
A küldetések közt semmi újdonság nem fedezhető fel, s kihívásból sem tartogatnak többet az alapjátéknál. Ez azért érdekes, mert a legtöbb ilyen mission pack / félfolytatás a rajongók (nem mintha a TT-szériának léteznének ilyenjei, vagy netán tévednék?) és a veterán gamerek kielégítésére jelentősen felsrófolt nehézségi szinttel szokott bennünket megörvendeztetni.
Hogy némi pozitívumot is említsek az igencsak összecsapott kieg kapcsán: az új küldetések pergősebbre és élvezetesebbre sikeredtek az eredetieknél.
Értékelés: 5/10
America’s Secret Operations
Ez a cucc nem City-s fejlesztés és kiadás. Eredetileg a kanadai Groove Games gondozásában látott napvilágot 2005 tavaszán Combat: Task Force 121 néven, majd néhány hónapra rá a City mint disztribútor piacra dobta az európai verziót. Ennek ellenére helyet szorítottam neki a listában, mert eltérő címe ellenére nem hivatalosan a Terrorist Takedown sorozat harmadik tagjának számít. Magyar nyelven is megjelent „Amerika Titkos Hadműveletei” címmel.
Az eredeti cikkben akad egy hiba, illetve egy magyarázandó tényező, amiket kiigazítanék. A játék történetesen az Unreal Engine 2-es verzióját használja, csak ez nem látszik rajta. Az első kiadásban akadt egy bug, melynek hála minden egyes új pálya betöltésekor elment a hang, s úgy is maradt azok végéig. Ezt a problémát csakhamar egy patch orvosolta, így a magyar játékosok nem találkoztak vele.
Az alábbi cikk 2005. június 2-án született.
A Groove Games emberkéi nem kispályáznak. A Pariah előtt gyorsan kidobták ezt a szösszenetet, hogy a játékosoknak legyen mivel elütniük az időt ama nagy mívű program megjelenéséig. A játék tényleg kellemesre sikerült, csak 10 küldetés, illetve az Unreal 1 engine napjainkban már nem elég. Persze erre vannak a mókás multiplayer módok, melyekben akár gépi BOT-okat is irthatunk…
Bizony majdh’ behaltam, mikoron a hivatalos honlapon a 10 küldetést, mint a játék nagy erényét tüntették fel. Végül is logikus a dolog: hamarabb megszabadulhatunk a játéktól. Már amennyiben valóban olyan tragikusra sikeredett ez az alkotás. Ez azonban nem igaz. Sajnos ez a játék történetesen elég jó. Így inkább kín az ember számára a kevés küldetés, mint örömet okozna.
Találtam még egy érdekes utalást a honlapon: „A játék felhasználja az Unreal engine minden lehetőségét a nagyszerű grafika biztosításához”. Gondoltam a tisztelt fejlesztőcsapatnak volt annyi esze, hogy a Pariah-hoz hasonlóan Unreal 2 engine-t licencel világrengető project-jéhez. Nem így történt. A játék tehát az 1998-ban debütált, nagy sikerű Unreal grafikus motor alapjaira épül. Meg kell hagyni, rengeteget csinosítottak azóta a motoron, de korántsem gondolom úgy, hogy a 2005-ös kívánalmaknak megfelelő a választás. Leragadtunk úgy 2000-nél. A játék a táj kivételével szinte mindenhol nélkülözi a görbe felületeket, a modellek szintén puritánok és kis poligonszámúak. Legnagyobb meglepetésemre a textúrák a legtöbb helyen egészen pofásan néznek ki, azt is mondhatom rájuk, hogy tetszettek.
Amivel kapcsolatban viszont már nem vagyok annyira elnéző, az nem csak a küldetések pofátlanul alacsony mennyisége, hanem az elképesztő rövidségük. Egy bevetés teljesítése rossz esetben 10 perc (ha szerencsénk van, tovább is eltarthat mondjuk egy kulcs megtalálása), a tiszta játékidő 2.5 óra könnyű fokozaton, ami azért vérciki. Kérem, ez nem Battlestrike! 🙂
Amúgy a küldetések viszonylag hangulatosak, az a baj velük, hogy mindegyiknél csak szimplán előkapjuk a géppityut / snipát, és végigkaszaboljuk a pályákat, tehát nincs kihívás a játékban. Pardon: Néha az utunkba akadó kulcsokkal / kódkártyákkal kell kinyitogatni a belénk botló ajtókat. Nulla ötlet, nix kihívás, és szinte semmi játékidő. Ezek tehát a Combat: Task force jellemzői.
A mélyen tisztelt fejlesztők is érezhették, hogy ez így bizony nincs rendben, ilyen gyenge tartalommal ugyan rá nem tudják sózni a Pistikékre portékáikat. Ezért van még két érdekes momentum, mely talán segíthet eladni ezt a szennyet: Az egyik, hogy Xbox-ra is megjelent a játék. Mivel az Xbox teljesítménye kisebb a mai PC-knél, a játékot simán, akár butítás nélkül is át lehetett írni a Microsoft kicsiny konzoljára, és ami a lényeg, hogy a Task force grafikai szintje pont megfelelő egy játékgép számára. PC-re viszont már nem annyira…
Másik örvendetes tény, hogy a felháborítóan gyenge single player epizódok mellett került egy mókás multiplayer opció is a játékba, tucatnyi pályával. Amolyan Counter-strike/Quake3 keverék íze van a dolognak, tehát CS-hez hasonló játékmenettel vívhatunk Q3-szerű deathmatcheket. Bevallom, nekem nagyon bejött a többjátékos mód, annyira egyszerű, ám nagyszerű az egész, hogy örömmel vetem bele magamat naponta akár többször is egy parázs DM-buliba. Aki nem tud neten vagy hálózaton nyomulni, annak is érdemes bőszen nyomogatnia a menüben a multiplayer gombot, ugyanis botokkal (gépi ellenfelekkel) is lehet játszani, csak a practice módot kell ilyenkor választani. A gép amúgy még legkönnyebb fokozaton is hajszálpontosan céloz, ami könnyen felnyomja a pumpát a gyenge idegzetűek véráramában. Ami ennél kellemesebb meglepetést okozott, az az, hogy nem csak az eredeti SP küldetések lettek átalakítva a nagy gyakásra, hanem néhány teljesen új térkép is lapul a menüben.
Nem is tudom mit gondoljak erről a címről. Szinte minden ellene szól: Az elénk táruló látvány még ha nem is ronda, de nagyon elmaradott (úgy 5-6 évvel), a hangok egyáltalán nem valósághűek, ráadásul nekem küldetés közben gyakran akadtak problémáim a hangvezérlőkkel, minek köszönhetően hangszóróim az egész misszió alatt mély hallgatásba burkolóztak, és csak a küldetés végén voltak hajlandóak ismét megszólalni. Az Unreal engine-hez alapból járó fizikai motor lehetőségeit sem használták ki a DAG-nél, a zenék, videók minősége pedig egyszerűen pocsék. Viszont rövidsége ellenére huzamosabb ideig oda tudott ragasztani a képernyőhöz, többjátékos opciói pedig egyszerűen utolérhetetlenek!
Nem hallgathatok minden egyes alkalommal a szívemre, így nagy lelkiismeret-furdalással, de józan paraszti ésszel meggondolva a dolgot, nem ajánlom senkinek sem megvásárlásra a Task Force 121-et. Az okok nyilvánvalóak: Az elavult engine, a három órás játékidő… Igaz, hogy a termék ára fele egy normál játéknak, de az egyszeri player sokkal jobban jár, ha még 2 ezrest rárak a végösszegre, és vásárol mondjuk egy Half-life2-t. Abban van 20 óra tömény akció, illetve a Counter strike: Source-ot is hozzácsapják a pakkhoz Valve-ék, mely szebb és élvezetesebb is, mint a Combat szedett-vedett küldetései és puritán multiplayer térképei. Ráadásul eme alkotással sok-sok Combat-nyi játékélménnyel lesz gazdagabb a vásárló.
Az iromány alján szereplő értékelés egy átlag százalék. Tény, Xbox alatt sokkal élvezetesebb a Combat-tal nyomulni, ráadásul ott a gyenge látvány sem számít annyira riasztónak. Ezért akik Xbox-szal rendelkeznek, bátran adjanak hozzá 10 pontot a végső százalékhoz. Aki kénytelen egy „egyszerű” PC-vel beérni a lakásban, számukra a Combat: Task force 10-zel alacsonyabb végső százalékot érdemel. Nem sokon múlott…
